7443-as mellékút (Magyarország)

út Vas vármegyében
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 20.

A 7443-as számú mellékút egy rövid, kevesebb, mint három kilométer hosszú, ennek ellenére négy számjegyű országos közút Vas vármegye területén. Vasvár városát kapcsolja össze a déli szomszédjával.

7443-as mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza2,7 km
Ország Magyarország
TartományokVas vármegye
Az út elejePetőmihályfa 7442
Az út végeVasvár / Petőmihályfa 7441

Nyomvonala

szerkesztés

A 7442-es útból ágazik ki, annak 4. kilométerénél, Petőmihályfa központjában. Észak-északnyugat felé indul, Vasvári Pál utca néven; a központot elhagyva Kispéterfa településrész keleti szélén húzódik. 1,7 kilométer után lép ki a lakott területekről, ott kisebb irányváltoztatása van, 2,3 kilométer megtétele után pedig eléri Vasvár határát. Innen a két település határvonalán húzódik, végpontját is határútként éri el, beletorkollva a 7441-es útba, annak 6,900-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 2,744 kilométer.

Története

szerkesztés

Egyetlen hídját sem tartják számon sem az 1945 előtt épült hidak, sem az 1945 után épült, 10 méternél hosszabb hidak között.[1]

  1. Tóth Ernő (szerk.): Hidak Vas megyében. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2015. ISBN 978-963-88495-3-3