A kővendég
A kővendég (oroszul: Каменный гость) Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij négyfelvonásos operája, amelyet Puskin költeményére írt. Az operát a barátai fejezték be, és 1872-ben, a komponista halála után három évvel mutatták be Szentpéterváron.
| A kővendég | |
| köztéri művészet | |
 | |
| Eredeti nyelv | orosz |
| Alapmű | The Stone Guest |
| Zene | Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij |
| Szövegkönyv | Alekszandr Szergejevics Puskin |
| Felvonások száma | 3 felvonás |
| Főbb bemutatók | 1872. február 16. |
 A Wikimédia Commons tartalmaz A kővendég témájú médiaállományokat. | |
Az opera keletkezése
szerkesztésA kővendég Don Juan ismert történetét dolgozza fel, Puskin Don Juan kővendége című drámai költeménye alapján. A puskini történet több vonatkozásban eltér Mozart Don Giovannijától, Donna Anna például nem a kormányzó lánya, hanem özvegye, kimarad néhány mozarti alak, megjelenik viszont a történetben egy új szereplő, Don Carlos, aki a kormányzó fivére. Ezekkel a változtatásokkal a történet még drámaibb, Don Juan tettei sokkal inkább gaztetté válnak. Különlegességnek számít, hogy Dargomizsszkij Puskin drámáját szövegváltoztatás nélkül zenésítette meg. Az opera azonban befejezetlen maradt a komponista halála miatt. Az operát barátai fejezték be: Kjui írta meg a nyitányát, Rimszkij-Korszakov pedig a hangszerelést készítette el.
Szereplők
szerkesztés| Szereplő | Hangfekvés |
|---|---|
| Don Juan | tenor |
| Leporello, a szolgája | basszus |
| Donna Anna, a kormányzó özvegye | szoprán |
| Don Carlos, a kormányzó testvére | bariton |
| Laura, színésznő | mezzoszoprán |
| Szerzetes | basszus |
| A kővendég, a kormányzó szobra | basszus |
- Történik: Spanyolországban, a 17. században.
- Zenekar: közepes együttes.
- Kórus: közepes együttes.
- Időtartam: körülbelül két óra.
Cselekmény
szerkesztésAz előtörténet: Don Juan párbajban megölte a kormányzót, amiért a király száműzte az országból. Don Juan azonban – Leporellóval, a szolgájával együtt – titokban visszatért.
Első felvonás
szerkesztésDon Juan a temetőben bujkál álruhában, ahol megtudja egy szerzetestől, hogy Donna Anna minden nap meglátogatja férje, a kormányzó sírját a temetőben. Újra felébred benne az érdeklődés és a hódítási vágy a még mindig kívánatos asszony iránt. Szürkületkor meg is jelenik az asszony, de Don Juan nem akarja, hogy felismerjék, ezért inkább elmenekül.
Második felvonás
szerkesztésDon Juan egykori szeretője, Laura, éppen estélyt ad. A nőnek már új kedvese van: Don Carlos, az elhunyt kormányzó öccse. A színésznő, új hódolója megbotránkozására, olyan dalba kezd, amelynek a szövegét a gyűlölt Don Juan írta. A rossz hangulat miatt az estély végén Laura visszatartja kedvesét, hogy kiengesztelje. Ekkor toppan be Don Juan, s a két férfi karddal esik egymásnak. A párbajban Don Juan megöli ellenfelét.
Harmadik felvonás
szerkesztésA temetőben Don Juan szerzetesnek öltözik, így várja Donna Annát. Amikor megérkezik az asszony, Don Diegóként mutatkozik be, a nő bizalmába férkőzik, és meghívatja magát vacsorára a nőhöz másnap estére. Donna Anna távozása után Leporellóval – mintegy gúnyból – meghívja a kormányzó kőszobrát is. Meglepetésükre és rémületükre a szobor igent int fejével, elfogadja a meghívást. Mindketten elmenekülnek.
Negyedik felvonás
szerkesztésDonna Anna vacsoráján megjelenik Don Juan, s a társalgás közben a nő a magányáról panaszkodik. Több sem kell a hódítónak, egyre hevesebben udvarol az asszonynak. Az asszony ekkor tudja meg, hogy férje gyilkosát látja vendégül, kiutasítja a házából. A férfi csak akkor hajlandó elmenni, ha csókot kap. Ezt meg is kapja, s ekkor kopogtatnak az ajtón, megérkezett a kővendég, a kormányzó szobra. Kezet nyújt Don Juannak, aki zavarában elfogadja azt. Ebben a pillanatban megnyílik a föld, s mindketten a mélybe süllyednek.
Az opera színpadra állítása
szerkesztésA barátai által befejezett opera ősbemutatója 1872. február 28-án volt a szentpétervári Mariinszkij Színházban. Oroszországon kívül nem nagyon játszották, Magyarországon sem mutatták még be.
A zene
szerkesztésDargomizsszkij ebben az operájában érte el leginkább azt a célkitűzését, hogy a deklamáló énekbeszéd alkalmazásával az emberi beszéd legteljesebb kifejezőerejét érje el. Zenéjében szakított a korábbi darabjaiban, operáiban megismert jellegzetességekkel. A zárt számok helyett folyamatos párbeszédeket alkalmazott, s a zenekar is a kísérő jelleg helyett több önálló szerepet kapott.
Források
szerkesztés- Winkler Gábor. Barangolás az operák világában I.. Budapest: Tudomány Kiadó, 364–366. o. (2005). ISBN 963-8194-41-3
- Kertész Iván. Operakalauz, Új, bővített kiadás, Saxum, 75–76. o. (2005). ISBN 963-7168-25-7
