Aquincum-polgárváros
Aquincum-polgárváros a római hódítást követően kialakult település a mai Óbuda területén.
Története
szerkesztésA Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és a római telepesek alapították körülbelül 30 hektárnyi területen. Az Aquincum-canabae-tól és a katonai táboroktól északra, a hadsereg felügyelete alá tartozó területtől (territorium legionis) távolabb alakult ki. A 2. század elejétől fallal vették körül.
Lakossága főleg kereskedelemből és a kézműiparból élt, a termelés javarészt a hadsereg igényei irányították. A házak kezdetben földbe mélyítettek voltak, de egyre inkább városias jelleget öltött annak ellenére, hogy egy 122-ből származó felirat szerint a település lakóit még vicaninak, azaz a vicus (falu) lakóinak hívták. A polgárváros 124-ben, Hadrianus császár uralkodása idején nyerte el a városi rangot (municipium).
A municipális arisztokrácia tagjai lehetőséget kaptak arra, hogy bekerüljenek a városi tanácsba (ordo decurionum) és ott vezető tisztségeket töltsenek be, saját vagyonukból pedig középítkezéseket finanszíroztak.
194-ben Septimus Severus császár colonia rangra emelte Aquincumot. Az ekkor már körülbelül 60 kilométer territoriummal rendelkező település a 3. század első felében élte virágkorát, lakossága ekkor 10-12 ezer fő lehetett. Mikor Aquincum-canabae hátrányos joghelyzete megszűnt, a polgárváros kiváltságai elkezdtek elévülni, és a 3. század második felében megkezdődött a két település nivellálódása. Az 5. századra a polgárváros elnéptelenedett, és a lakosság vagy a canabae területére költözött, vagy a provincia belsejébe húzódott.
A városfal
szerkesztésA város nagy fal vette körül, aminek 5 építési periódusát lehet megkülönböztetni. A municipiumi rangra emelkedést megelőzően is már volt egy palánkszerkezetű fal- és árokrendszere. Ezt azután kő-fa anyagú első városfal váltotta fel Hadrianus alatt, 124 után. A colonia rang elnyerésekor kezdődött meg a kőfal építése, ezt három oldalról külső árkok vették körül. Ekkor építették fel a fal védműveit is: négyzetes toronypárokkal védett kapukat és átlagosan 90 méterenként elhelyezkedő befelé ugró négyszögletes oldal- és kör alakú saroktornyokat. A 3. században, a fal negyedik építési periódusát kisebb javítások és kitörőkapuk, tornyok építése jellemzi. Az 5. szakaszban új építési technikák jelentek meg: a kettős fal közé habarcsos kőzúzalékot öntöttek, amit téglasorral egyenlítettek ki.
Az utcarendszer
szerkesztésA település utcarendszere hasonló volt a katonai táborokéihoz. A város lakónegyedei (insulae) egymást derékszögben metsző két főút (cardo és decumanus) mentén épültek, és a főutakra fűzték fel a többé-kevésbé párhuzamos mellékutcákat. A főutak észak–déli és kelet–nyugati irányúak voltak, metszéspontjukban állt a forum. Ennek a járószintjét szabályos, faragott kőlapokkal burkolták, három oldalról álpillérekkel tagolt magas falazat, északi oldalán pedig pillérsor határolta. Innen jó rálátás nyílt a város podiumtemplomára, ami kezdetben a Capitoliumi Trias (Iuppiter, Iuno, Minerva) majd a 3. századtól a császár kultuszának volt szentelve.
Forum, fürdők
szerkesztésA forum körül helyezkedett el a városi közigazgatási épületegyüttes. Itt volt a curia, ami padlófűtéses és téglalap alaprajzú volt, itt ülésezett a városi tanács. Itt állt a törvényhozás háza is (basilica). Ezt a komplexumot Septimius Severus idejében átépítették, erre utal a portikuszban újra felállított korinthoszi oszlop, amit Iuppiter-Ammon feje díszít. A forummal szemben helyezkedett el a nagy közfürdő (balneum), de minden negyednek volt saját fürdője is, ebből 5 ismert. A konzervált romok jól mutatják a fürdőhelyiségeket: illemhely (latrina), vetkőző (apodyterium), gőzfürdő (laconium), a fürdőn kívülről megközelíthető illemhely (forica), küzdőtér (palaestra) alkotta a kifejezetten fürdés céljára szolgáló hideg-, langyos-, és melegvizes medencéken kívül a fürdő rendszerét. A fürdőépületet az északi és a nyugati oldalon üzlethelyiségek szegélyezték.
A város és a fürdők vízellátását az észak-déli irányú aquaeductus szolgáltatta, ami a lakóházaknak is szállított ivóvizet. A fürdőhöz csatlakozott egy kis szentély is, amiben Fortuna Augusta és Fortuna Balnearis tiszteletére emeltek oltárokat. A medencéket alulról melegítették. Kő vagy téglalapocskákból rakott oszlopok tartották, amikre téglalapokat raktak, ezeket lekenték meszes habarcs keverékéből álló, nagy szilárdságúvá váló masszával (terrazzo-padló). A falakba is raktak kis csöveket (tubulus), így a padló alatt a fűtőtérből a praefurniumokon keresztül a hypocaustumban szétáradó forró levegő a termeket oldalról is fűthetővé tette.
Az iparosnegyed és a lakóházak
szerkesztésA forumtól keletre haladó észak–déli irányú - és kocsikerék nyomokat megőrző - út, ami a romterület korábbi bejáratához vezet, és a kelet–nyugati irányú főút által határolt területen volt az iparosnegyed. A negyed sűrűn volt beépítve, házai átlagosan 15x17 méteresek voltak, felépítésük egységes volt. Az utcai fronton portikusz illetve üzlethelyiség, a hátsó részen pedig műhely, raktár és lakóhelyiség helyezkedett el. A házakat keskeny sikátorok választották el egymástól.
A polgárváros házai zömmel kőből, vagy kisebb részben kőalapra rakott vályogból épültek. Ezek általában 3-4 szobás, középfolyosós épületek voltak. Gyakran pincéjük is volt, amit raktározásra használtak. A gazdagabb polgárok házában padló- és falfűtésrendszerek is voltak. A lakóházakat csatlakoztatták a vízvezetékhez, ami a friss vízen kívül a szennyvízelvezetését is biztosította. A polgárok jó módját mutatja, hogy a 2. században megjelent a házakon az ablaküveg, amit az is lehetővé tett, hogy aquincumban síküvegkészítő műhely működött.
Szentélyek
szerkesztésA fórumon lévő Capitoliumi Trias pódiumtemplomon és fürdőhöz tartozó Fortuna-szentélyen kívül ismert még a keleti városrészben álló sokszög-alaprajzú Venus-templom, a Mithras- és Nemesis-szentély. A keresztény vallás terjedésével megjelentek a basilicák is, amikhez keresztelőmedence (baptisterium) tartozott.
Kereskedelem
szerkesztésA nagy közfürdő épületétől délre volt a polgárváros "bevásárlóközpontja" és húspiaca (macellum), aminek hasonló az alaprajza a Római Birodalom hasonló rendeltetésű épületeihez. Ez egy peristyliumos elrendezésű négyszögletes udvar volt, amit az északi és keleti oldalon egy, a déli oldalon pedig két üzletsor (tabernae) övezett. A főút felőli bejártnál volt a piac szentélye, miben Minerva domborműve állt. Az udvar közepén egy féloszlopokkal tagolt kör alakú épület állt (pseudomonopteros), aminek a rendeltetése nem egyértelmű, egyes vélemények szerint az épület, aminek délre néz a bejárata, mérlegház volt, mások szerint a piacfelügyelő hivatali helyisége lehetett. A kereskedelmet azonban nem csak a piacon űzték, hiszen az utcákat gyakran különféle üzlethelyiségek (csapszékek, kifőzdék, elárusítóhelyek) szegélyezték. Egy ilyen főutca menti üzlethelyiségből került elő egy Corinthus nevű, esetleg görög származású pénzváltó (mummularius) felirata.
Középületek
szerkesztésA polgárváros középületei között volt egy kettős fürdő, aminek szimmetrikusan épített, megkettőzött fürdőhelyiségei voltak külön a férfiak és külön a nők számára. Ennek közelében volt egy nagy méretű, díszes épület, amit hagyományosan az ifjúság testülete (collegium iuventutis) épületeként szoktak emlegetni. Birkózójelenetet ábrázoló, kisméretű fürdőjét ma védőépület alatt lehet látogatni.
A polgárváros feltárása
szerkesztésA polgárváros kiterjedése igen nagy, körülbelül 30 hektáros romterülete van. Ennek létezéséről először 1875-ben folytatott ásatások során győződhettek meg, elsőként Rómer Flóris és Zsigmondy Gusztáv mérnök. Az első ásatásokat 1880-ban azért folytatták az akkor Papföldnek nevezett területen, hogy megtalálják Árpád fejedelem sírját. Az 1930-as évekig tartó ásatások Hampel József, Torma Károly és Kuzsinszky Bálint vezetésével tisztázták a polgárváros központjának alaprajzát. Felépült az Aquincumi Múzeum. Az ásatások azóta is tartanak, a Szentendrei út nyugati oldalán elterülő rommező régészetileg védett terület.
Ajánlott irodalom
szerkesztés- Póczy Klára:Aquincum polgárvárosa. Kiállítás.Budapest Történeti Múzeum (Bp., 1983)
- Kaiser Anna-Póczy Klára:Budapest római kori öröksége (Bp.,1985)
- Zsidi Paula:Aquincum polgárvárosának városfala és védművei (Communicationes Archaeologicae Hungariae 1990)
- Zsidi Paula: Az aquincumi polgárváros: vezető az Aquincumi Múzeum romkertjében (2013) Btm, Archaeolingua Alapítvány ISBN 963-9340-55-3
Források
szerkesztésBudapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 68–69. o. ISBN 963-05-6410-6