Barát Endre

Barát Endre (Nagykáta, 1907. április 24. – Budapest, 1976. március 17.) magyar író, újságíró.

Barát Endre
Született	1907. április 24. Nagykáta
Elhunyt	1976. március 17. (69 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Bihari Klára
Foglalkozása	újságíró író
Sírhelye	Kozma utcai izraelita temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Barát Endre témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Írói álnevei: André L'Amie, Baráth Endre, A Friend, Andrew Friend, B. Friend, B. E. Friend, E. Friend, B. E. Friends.

Életrajz

Középiskolai tanulmányai után gazdasági tanfolyamot végzett. Pályája a harmincas évek elején indult, verseit közölte a Zsidó Jövő. Volt lektor, szerkesztő és az ötvenes években alkalmi fizikai munkás is. Költőként kezdte, de mindvégig író és szerkesztő volt egy személyben.

A szovjet megszállást követően különféle heti- és napilapok szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. 1938-tól a Friss Újság munkatársa, a lap közölte regényeit, verseit. 1945-től a Szabadság, 1950–51-ben a Néphadsereg, 1957–59-ben a Tükör munkatársa volt. 1959-től egy évtizedig az Ország-Világ című képes hetilap főmunkatársa, rendszeresen publikált a Magyar Nemzetben is.

Barát Endre és Bihari Klára sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető: 5B-8-22

Munkássága

Gazdag életművében – harmincöt éves pályafutása során csaknem negyven kötete jelent meg – versgyűjtemények épp úgy megtalálhatók, mint regények, novellák, riport- és útikönyvek. Próbálkozott népies ihletésű és munkástémájú írásokkal (Látástól vakulásig, 1939; A históriás, 1947; Izzik a vas, 1954), háborús ifjúsági regényekkel (A parlamenter, 1954; Heten voltak, 1955), történelmi korrajzzal (Mit akar kend, Táncsics? !, 1946) és művészi életrajzzal (Az utolsó akkord, 1938). Témáinak egy részét újságírói-riporteri tapasztalatából merítette, ábrázolásmódjában azonban kiaknázta beleérző képességét és lélektani ismereteit is.

Az ötvenes évek közepén megírt sematikus művei után (Lobog a mécses, 1954; Fekete arany, 1954; Izzik a vas, 1954) néhány izgalmas útikönyvvel talált vissza tehetségéhez (A Gellérthegytől a piramisokig, 1957; Bahcsiszeráji látomás – Bihari Klárával közösen – 1960; Zengő szobrok, 1958; Repülő szőnyeg, 1966).

Írói munkássága az úgynevezett művészregényekben teljesedik ki, melyekben az emberi lélek legmélyebb rétegeit boncolgatja: a művészi tehetség mozgatórugóit, élet és a köznapi ember számára deviáns tehetség konfliktusait.

Lobog a mécses c. drámáját a Nemzeti Színház, a Fekete aranyat a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be.

Főbb művei

• Anteus dalol (Bp., 1934)
• Mese a varróleányról (Bp., 1934)
• Menekülés a pokolból (Bp., 1935)
• Halálsziget (Bp. 1936)
• Emberevők fogságában (Bp., 1936)
• Halálos tánc (Bp., 1938)
• Átkozott gyémánt (Bp., 1938)
• Szólalj Isten (Bp., 1938)
• Dávid a rebellis (Bp., 1938)
• Pusztába kiáltott szó (Bp., 1936)
• Boszorkánytánc (Bp., 1941).

Források

• Barát Endre. In A magyar irodalom története 1945-1975. III. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1982. ISBN 963 05 28 15 0
• Barát Endre. In Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.