Nagy Antal (kanonok, 1842–1906)
Nagy Antal (Csécsény,[1] 1842. január 17. – Győr, 1906. március 24.) római katolikus plébános, apát, székesegyházi kanonok, főesperes.
Nagy Antal | |
Született | 1842. január 17. Csécsény |
Elhunyt | 1906. március 24. (64 évesen) Győr |
Foglalkozása |
|
Élete
szerkesztésKözépiskoláit és a teologiát Győrött végezte. 1866. július 20-án pappá szentelték. Több helyt való káplánkodás után 1869-ben plébános lett Felsőgallán (Komárom megye), 1876-ben pedig Ószőnyben. 1891-ben lett egyházmegyei zsinati vizsgáló, 1892-ben szentszéki ülnök és ugyanazon évben a Szent István Társulat irodalmi és tudományos osztályának tagja. 1898-ban kanonok, 1905-ben címzetes sümegi prépost lett.
Írásai
szerkesztésKölteményeket, elbeszéléseket és cikkeket írt a Győri Közlönybe (1860. 35. sz. Gyászdal gróf Széchenyi István halálára), a Tanodai Lapokba, Kath. Néplapba, Idők Tanújába s később a Magyar Államba (1870. 281. És csakugyan olyan szegények azok a plébánosok, 1871. 11. sz. Néhány szó a népmunkáról, 1872. 158. sz. A papneveldékről, tekintettel a Szabad egyház közleményeire).
Munkái
szerkesztés- Szivhangok, vagy ujévi, név- és születésnapi s egyéb alkalmi üdvözletek, kötött és kötetlen alakban. Győr, 1865. (Vargyas Endrével együtt. 2 kiadás. Bpest, 1883.).
- Igaz-e, hogy Deák Ferencz eladta a hazát ? Beszéd, melyet a tatai Deák-kör alakító gyűlésén mondott. Pest, 1869.
- Az iskolamester leánya. Társadalmi regény. Hahn Ida grófnő után ford. Budapest, 1874. Két kötet.
- Elemi katekizmus gyermekversekben. Kezdők könnyebb betanítására. Bpest, 1875.
- A katekizmus nefelejts-számai. Hasznos emlékkönyvecske kath. gyermekek számára. Bpest, 1875. (2. kiadás. Bpest, 1888.)
- Hitelemzés példákban, vagyis a kath. hit- és erkölcstan rövid foglalata nagy választékú idézetek-, történetek-, elbeszélések-, példák-, példázatok- s hasonlatokkal megvilágítva. Gyakorlati segédkönyv egyházi szónokok, hitelemzők, gyóntatók, tanítók s nevelők számára, nemkülönben épületes olvasmánytár a kath. családok részére. Bpest és Komárom. Három kötet, öt részben. (I. Az ember rendeltetéséről és végczéljáról. A hitről. Az apostoli hitvallásról. Bpest. 1876., 4. jav. és bőv. kiadás. Komárom, 1884. II. A parancsolatokról. Bpest, 1881-82. Két rész. III. A malaszt eszközökről. Bpest, 1886. Két rész. Ezen munkáját a budapesti egyetem hittani kara a Horváth-féle alapból 400 frt jutalom-dijjal tüntette ki).
- A katholikus hitoktatók kézikönyve, vagyis: a katekizmus könnyen felfogható elméleti magyarázata háttérrel. Iskolai és templomi használatra a legjelesebb szakmunkák nyomán kidolgozta. Győr, 1896-99. Három kötet. (I. Az ember rendeltetéséről és végczéljáról. A hitről 1896., II. A parancsolatokról 1897. III. A malaszt eszközökről, 1899. Ism. Kath. Szemle 1896.).
- Lelki mindennapi kenyér, melyet imádságok, lelki olvasmányok és szent énekek alakjában a katholikus hívek lelki táplálására nyujt. Komárom, 1889. Három képpel. (Elektronikus elérhetőség)
- Égi ösvény a szentek nyomdokain. Példákban oktató imádságos és énekes könyv mindkét nemű katholikusok számára. Bpest, 1895.
Szerkesztette és kiadta a Borromaeus c. egyházszónoklati folyóiratot.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Lehetséges, hogy a Győrtől kb. 20 km-re lévő Rábacsécsény.
Források
szerkesztés- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IX. (Mircse–Oszvaldt). Budapest: Hornyánszky. 1903.
- Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014. ISBN 963-361-626-3 [1]
További információk
szerkesztés- Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- Révai nagy lexikona. Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1911–1935.