Struccalakúak
A struccalakúak (Struthioniformes) a madarak osztályának egy rendje.
Struccalakúak | ||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Emu (Dromaius novaehollandiae)
| ||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
Családok | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Struccalakúak témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Struccalakúak témájú kategóriát. |
Öt ma élő család tartozik a rendbe 12 ma élő és 2 kihalt fajjal. Kihalt további két családjuk is.
Származásuk, elterjedésük
szerkesztésA struccalakúak ősi röpképtelen madarak leszármazottjai. Ez azt jelenti, hogy már közvetlen őseik sem voltak képesek repülni (csökevényes szárnyaikból ítélve távolabbi őseik viszont minden bizonnyal igen).
A kisebb szigeteken élt röpképtelen madarak (mint például dodó) ősei még röpülve érkeztek szigetükre, ahol a ragadozók hiánya miatt veszítették el röpképességüket. Ugyancsak nem tartoznak a struccalakúak közé a Dél-Amerikában élt gyilokmadarak (mint például Phororhacos, Gastornis és Andalgalornis nemek), illetve az Ausztráliában élt mennydörgő madarak (Dromornithidae). Ezek azért maradhattak fenn a késő negyedkorig, mert kontinensükön nem voltak specializált méhlepényes ragadozó emlősök. A gyilokmadarakat a Panama-földhíd kialakulása után Dél-Amerikába áttelepült észak-amerikai méhlepényes ragadozók irtották ki, a dromornitidákat pedig valószínűleg az Ausztráliába betelepülő emberek.
A röpképtelen óriásmadarak a dinoszauruszok kihalásával indultak gyors fejlődésnek a kainozoikum elején: ekkor a szárazföldeket már nem uralták a hüllők, de még az emlősök sem indultak robbanásszerű fejlődésnek, és a futómadarak minden kontinensen jelen voltak. Hanyatlásukat a nagy testű, méhlepényes ragadozók megjelenése és elterjedése okozta a negyedidőszakban (kvarter).
Mivel a struccalakúaknak már az őseik sem tudtak repülni, gyalogosan jutottak el mai és egykori élőhelyeikre – de még inkább a kontinensek vándoroltak alattuk. A mai, illetve a közelmúltban kihalt fajaik kialakulása szorosan összefüggött az egykori Nagy Déli Kontinens, a Gondwana feldarabolódásával, amit molekuláris biológiai bizonyítékok is megerősítenek.
Származásuknak megfelelően valamennyi, ma élő faj az egykori Gondwana maradványiként létrejött kontinenseken, illetve szigeteken honos.
Megjelenésük, felépítésük
szerkesztésA repülés egyik alapfeltétele a tarajos szegycsont, amihez a mellizmok tapadnak. A gyalogló életmódra áttérés után az ide tartozó madarak (Ratitae) szegycsontja ellaposodott, ezért röpképtelenek. Többnyire nagytestű fajok, amelyek szárnyai is elcsökevényesedtek. Hátsó lábuk erőteljes, lábujjaik száma 2-3-ra redukálódott: a strucc két, a többi faj három lábujjon közlekedik, viszont kiváló futómadarakká váltak.
Rendszertani besorolásuk
szerkesztésMáig élő családok
szerkesztésA rend az alábbi ma élő, földrajzilag jobbára elkülönült családokat foglalja magában:
- struccfélék (Struthionidae) – Vigors, 1825 - 2 faj, Afrikában
- nandufélék (Rheidae) – Bonaparte, 1849 - 2 faj, Dél-Amerikában
- kivifélék (Apterygidae), – Gray, 1840 - 5 faj Új-Zélandon
- kazuárfélék (Casuariidae) – Kaup, 1847 - 3 faj, Észak-Ausztráliában, Új-Guineában, illetve a környező szigeteken
- emufélék (Dromadiidae) – Huxley, 1868 - 1 faj Ausztrália nagyobb részén
Kihalt családok
szerkesztés- moafélék (Dinornithidae)
- elefántmadár-félék (Aepyornithidae)
Források
szerkesztés- ITIS szerinti rendszerbesorolás
- Uránia állatvilág. Madarak. Gondolat Kiadó (1978). p. 34–41.