Vremir Mátyás
Vremir Mátyás (Kolozsvár, 1970. november 13. – Kolozsvár, 2020. július 24.) erdélyi magyar geológus, paleontológus, Mircea Vremir fia.
Vremir Mátyás | |
Született | 1970. november 13. Kolozsvár |
Elhunyt | 2020. július 24. (49 évesen)[1] Kolozsvár |
Állampolgársága | román |
Szülei | Kováts Ildikó, Mircea Vremir |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Babeș–Bolyai Tudományegyetem (–1999, BSc, engineering geology) |
Halál oka | rák |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztés1999-ben elvégezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem geológusmérnök szakát. 2001-ben mesteri fokozatot szerzett ugyanott. 2005-ig gyakornokaként dolgozott az egyetem Geológia-Paleontológia Tanszékének magyar szakán. Közben a nyíregyházi Jósa András Múzeum szakértő munkatársa volt. 2005 és 2010 között olaj- és gázkutató geológus mérnökként dolgozott az angol International Logging Inc., majd az amerikai Wheatherford olajkutató cégeknek, főleg Közép-Afrikában.
2010-től haláláig az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatójaként dolgozott.
Munkássága
szerkesztés„Fontosnak tartom, hogy az EME őrizhesse és kezelhesse ezeket a
rendkívüli leleteket, amelyek egyúttal megfelelő »magot«
képezhetnének az EME egykor híres kőzet-, ásvány- és
őslénygyűjteményének újbóli megalapozásához"
Vremir Mátyás adományozó szándéknyilatkozatából
Geológiai, rétegtani és őslénytani kutatásokat végzett Erdélyben. Ugyanakkor külföldön is vezetett kutatásokat, így őslénytani feltárást a bajorországi Solnhof-medencében, majd mentőásatásokat a Krím-félszigeten.
Kutatásai eredményeit több mint 100 publikációban tette közzé, rangos nemzetközi lapokban is. Felfedezései közül a legismertebb a Balaur bondoc (magyarul zömök sárkány)[2] és az Eurazhdarcho langendorfens is. Világhírű leleteit az EME gyűjteményeinek gyarapítására ajánlotta fel.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ The Guardian (angol nyelven). Guardian Media Group. (Hozzáférés: 2022. január 3.)
- ↑ EME-honlap
Források
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Steve Brusatte: Mátyás Vremir obituary. The Guardian, 2020. augusztisus 9. Online hozzáférés