1972-es női sakkvilágbajnokság
Az 1972-es női sakkvilágbajnokság versenysorozata volt az első olyan, amelyen zónaversenyek eredményei alapján állt össze a zónaközi verseny mezőnye, amelynek első három helyezettje az előző világbajnoki ciklus vesztesével kiegészülve kieséses rendszerű párosmérkőzések során döntötte el a világbajnok kihívójának személyét. A versenysorozat végén ismét, immár harmadszor, Alla Kusnyir szerzett jogot arra, hogy kihívja párosmérkőzésre a világbajnokot, Nona Gaprindasvilit. A világbajnoki döntő párosmérkőzést 8,5–7,5 arányban ezúttal is a címvédő Nona Gaprindasvili nyerte, ezzel harmadszor is megvédte világbajnoki címét.
1972-es női sakkvilágbajnokság | |||||
| |||||
Szerzett pont | |||||
Kvalifikáció | |||||
A zónaközi döntő
szerkesztésA versenyt 1971. májusban a jugoszláviai (ma Macedónia) Ohridban rendezték, amelyre 9 ország 18 versenyzője kvalifikálta magát. A versenyt a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezte. A 18 résztvevő között körmérkőzés formájában dőlt el a világbajnokjelölti párosmérkőzésen résztvevő első három helyezett személye. A helyekért a négy szovjet versenyző mellett a jugoszláv Milunka Lazarević és a magyar ivánka Mária között folyt nagy küzdelem. A párosmérkőzéses szakaszba továbbjutó első három helyen két szovjet versenyző (Alekszandria és Zatulovszkaja) és a jugoszláv Lazarević végzett. Ivánka Mária remek játékkal a 4–5. helyet szerezte meg, ezzel éppen csak lemaradt a továbbjutásról.
A zónaközi verseny végeredménye:[1]
Női világbajnoki zónaközi verseny (1971) Versenyző Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Pont S–B[2] 1 Nana Alekszandria Szovjetunió - 0 ½ 1 1 ½ ½ 1 ½ 0 1 1 1 1 1 1 1 1 13 2 Milunka Lazarević Jugoszlávia 1 - 0 ½ 0 1 0 ½ 1 1 ½ 1 1 ½ 1 1 1 1 12 91.75 3 Tatjana Zatulovszkaja Szovjetunió ½ 1 - 0 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 1 ½ 1 1 1 1 1 12 91.25 4 Natalia Konopleva Szovjetunió 0 ½ 1 - 1 ½ 1 0 ½ 1 0 ½ 1 1 1 ½ ½ 1 11 87.50 5 Ivánka Mária Magyarország 0 1 ½ 0 - ½ ½ 1 ½ 0 1 ½ ½ 1 1 1 1 1 11 82.00 6 Valentyina Kozlovszkaja Szovjetunió ½ 0 ½ ½ ½ - ½ ½ 1 1 ½ 1 1 1 ½ 0 1 ½ 10½ 7 Krystyna Hołuj-Radzikowska Lengyelország ½ 1 ½ 0 ½ ½ - ½ 1 ½ 0 ½ ½ ½ 0 1 1 1 9½ 77.50 8 Elisabeta Polihroniade Románia 0 ½ ½ 1 0 ½ ½ - ½ 1 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 9½ 75.50 9 Katarina Jovanović Jugoszlávia ½ 0 ½ ½ ½ 0 0 ½ - 1 ½ 1 ½ ½ 1 1 ½ ½ 9 10 Olga Rubcova Szovjetunió 1 0 ½ 0 1 0 ½ 0 0 - 1 0 1 ½ 0 1 1 1 8½ 11 Ružica Jovanović Jugoszlávia 0 ½ 0 1 0 ½ 1 0 ½ 0 - ½ ½ 1 1 ½ ½ 0 7½ 59.25 12 Tanja Belamaric Jugoszlávia 0 0 0 ½ ½ 0 ½ ½ 0 1 ½ - ½ ½ 1 1 ½ ½ 7½ 54.00 13 Tereza Štadler Jugoszlávia 0 0 ½ 0 ½ 0 ½ ½ ½ 0 ½ ½ - ½ ½ 1 ½ ½ 6½ 14 Corry Vreeken-Bouwman Hollandia 0 ½ 0 0 0 0 ½ ½ ½ ½ 0 ½ ½ - 1 ½ 0 ½ 5½ 41.50 15 Mona May Karff Amerikai Egyesült Államok 0 0 0 0 0 ½ 1 ½ 0 1 0 0 ½ 0 - ½ ½ 1 5½ 40.75 16 Gertrude Baumstark Románia 0 0 0 ½ 0 1 0 ½ 0 0 ½ 0 0 ½ ½ - ½ 1 5 37.00 17 Ruth Volgl Cardoso Brazília 0 0 0 ½ 0 0 0 ½ ½ 0 ½ ½ ½ 1 ½ ½ - 0 5 36.25 18 Gisela Kahn Gresser Amerikai Egyesült Államok 0 0 0 0 0 ½ 0 0 ½ 0 1 ½ ½ ½ 0 0 1 - 4½
A verseny játszmái (nem teljes)
A világbajnokjelölti párosmérkőzések
szerkesztésA zónaközi verseny első három helyezettje kiegészülve Alla Kusnyirral, az előző világbajnoki döntő vesztesével mérkőzött kieséses rendszerű párosmérkőzéseken a világbajnok kihívásának jogáért. A 10 játszmából álló elődöntőket 1971. augusztus–szeptemberben Minszkben, illetve Bladelben, míg a 12 játszmás döntőt 1971. november–decemberben Kiszlovodszkban rendezték. Az elődöntők szoros küzdelmet hoztak, mindkettőn minimális, 5,5–4,5 arányú végeredmény született.
A döntőben Kusnyir fölényesen, 6,5–2,5 arányban győzte le Alekszandriát, így a mérkőzéssorozatból ő került ki győztesen, és egymás után harmadszor is ő szerzett jogot a világbajnok kihívására.[3]
Elődöntők | Döntő | ||||||||
Alla Kusnyir | 5½ | ||||||||
Tatjana Zatulovszkaja | 4½ | ||||||||
Alla Kusnyir | 6½ | ||||||||
Nana Alekszandria | 2½ | ||||||||
Nana Alekszandria | 5½ | ||||||||
Milunka Lazarević | 4½ |
A párosmérkőzések játszmái
szerkesztésA világbajnoki döntő
szerkesztésA világbajnoki döntő párosmérkőzésre 1972. május 10. – június 26. között Rigában került sor. A 16 játszmásra tervezett mérkőzésen a világbajnoki cím elnyeréséhez 8,5 pontot kellett valamelyik versenyzőnek elérni.
A mérkőzésen Gaprindasvili két győzelemmel kezdett, és a 6. játszma után már 4,5–1,5-re vezetett. A mérkőzés első fele 5–3-as Gaprindasvili előnnyel zárult. A 14. játszma megnyerésével Kusnyir 7,5–6,5-re zárkózott fel, végeredményben azonban Gaprindasvili 8,5–7,5 arányban győzött, és harmadszor is megvédte világbajnoki címét Kusnyirral szemben.[4]
Versenyző | Ország | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | + | − | = | Pont | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Nona Gaprindasvili | Szovjetunió | 1 | 1 | 0 | 1 | ½ | 1 | ½ | 0 | 1 | ½ | 0 | ½ | ½ | 0 | ½ | ½ | 5 | 4 | 7 | 8½ | |
Alla Kusnyir | Szovjetunió | 0 | 0 | 1 | 0 | ½ | 0 | ½ | 1 | 0 | ½ | 1 | ½ | ½ | 1 | ½ | ½ | 4 | 5 | 7 | 7½ |
A világbajnoki döntő párosmérkőzés játszmái
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ World Chess Championship (Women) 1971 Ohrid Interzonal Tournament (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 2.)
- ↑ A holtverseny eldöntésére szolgáló Sonneborn–Berger-számítás értéke.
- ↑ World Chess Championship (Women) 1971 Candidates Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 2.)
- ↑ World Chess Championship (Women) 1972 Gaprindashvili – Kushnir Title Match (angol nyelven). mark-weeks.com. [2017. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 2.)