Wikipédia

2010–2011-es elefántcsontparti válság

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 7.

A 2010-es elefántcsontparti válság egy konfliktus, amely akkor robbant ki, mikor a 2000 óta hivatalban lévő elnök, Laurent Gbagbo azt állította, hogy ő nyerte meg a 2010-es elnökválasztást. 10 éve ez volt az országban megtartott első választás. Ellenfele, Alassane Ouattara több külföldi ország, nemzetközi szervezet és a világ vezetőivel összhangban azt állította, hogy ő nyerte meg a választást.

2010-2011-es elefántcsontparti válság
Dátum2010. november 28. – 2011. április 11.
HelyszínElefántcsontpart
Casus belli2010-es elefántcsontparti elnökválasztás
EredményAlassane Outtara győzelme
Harcoló felek
Elefántcsontparti NépfrontKöztársaságiak Egyesülése
Egyesült Nemzetek Szervezete
Parancsnokok
Laurent GbagboAlassane Ouattara
Veszteségek
42-59 katona[1]Az RDR 50 tagja
Az Új Hadsereg 2 katonája[2][3]
Az UNOCI 2 katonája meghalt[4][5]
296 halott, 100 eltünt[6]
A Wikimédia Commons tartalmaz 2010–2011-es elefántcsontparti válság témájú médiaállományokat.

Eredményhirdetés és azt ezt követő zavargások

szerkesztés

2010. december 2-án a Független Választási Bizottság elnöke, Youssouf Bakayoko bejelentette, hogy az előzetes végeredmény alapján a második körben a szavazatok 54,1%-ával Alassane Ouattara nyerte meg az elnökválasztást. Ellenfele, Laurent Gbagbo a szavazatok 45,9%-át szerezte meg. A részvételi arány 81,09% volt. A végeredmény kihirdetésének idejét először kitűzték, majd több nappal elhalasztották. Mikor végre az ENSZ-erők által védelmezett abidjani hotelben Bakayoko bejelentette a végeredményt, a nemzetközi sajtó nem akart hinni a fülének.[7] Bakayoko állítólag úgy döntött, abban a szállodában jelenti be a végeredményt, melyet Ouattara főhadiszállásaként használt. Ehhez szüksége volt az ENSZ védelmére is.[8]

Paul Yao N'Dre, az Alkotmánytanács elnöke állt a mikrofonok elé, és bejelentette, hogy mivel a Választási Bizottságnak lejárt az eredmény kihirdetésére nyitva álló határideje, ezért a bejelentett eredmény érvénytelen. (Az Alkotmánytanácsról az ellenzékiek úgy tartották, hogy mivel N’Dre állítólag az elnök szövetségese volt, ezért az eredménnyel Gbagbo kedvébe akartak járni.)[8][9] N'Dre szerint a határidő lejártával csak az Alkotmánytanácsnak van joga kihirdetni a vetélytársak közötti verseny eredményét. Sokan úgy gondolták, hogy Gbagbót jelentik be a választások győztesének. Ehhez azonban több százezer szavazatnak érvénytelennek kellett lennie.[8]

Az eredmény bejelentése után röviddel a hadsereg lezárta az ország határait.[8]

Két győztes

szerkesztés

December 3-án az Alkotmánytanács bejelentette, hogy a választásokat Gbagbo nyerte meg.[10] N'Dre bejelentette, hogy hét északi régióban nem vették figyelembe a szavazatokat, és így alakulhatott ki, hogy csekély különbséggel Gbagbo javára dőlt el a szavazás. A hivatalos végeredmény szerint a leadott szavazatok 51,4%-át, míg kihívója csak 48,5%-át szerezte meg.[11]

A CEI eredményei alapján Ouattara úgy érezhette, hogy ő a megválasztott elnök. Azt mondta, az Alkotmánytanács visszaélt a hatalmával. Sajnálja, hogy ilyen kép alakiul ki külföldön az országáról.[12] A regionális és a nemzetközi szervezetek egyöntetűen támogatták, és őt tekintették győztesnek. A hadsereg csúcsvezetői azonban Gbagbo mögött álltak.[13]

Az Új Erők és Soro miniszterelnök egyaránt Ouattarával értettek egyet.[14] Soro azt mondta, Ouattarát tekinti törvényes elnöknek, és a javára december 4-én le is akart mondani a posztjáról.[15]

Gbagbót december 4-én további öt évre beiktatták, Ekkor a következőt fogadta meg: "A világ összes országával együtt fogok működni, de függetlenségünket soha nem hagyom feladni." Országszerte, így a fővárosban is elszórt lövöldözésekről és tüntetésekről érkeztek jelentések.[14] Gbagbo december 5-én új miniszterelnöknek, Gilbert Akénak adott kormányalakítási megbízást. Akéról – aki egyébként közgazdász és rektor – úgy tartják, hogy közel áll Gbagbóhoz.[16]

Ouattarát azután eskették fel, hogy azt mondta: "Elefántcsontpart jó kezekben van." Ouattara ezután ismét Sorót nevezte ki miniszterelnöknek.[17]

Nemzetközi reakciók

szerkesztés

Csak Angola és Libanon képviseltette magát hivatalosan Gbagbo beiktatásán.[18] Az Afrikai Unió – mely az ENSZ-hez hasonlóan szintén Ouattarát ismerte el törvényesen megválasztott elnöknek – arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus végén akár olyan politikai válság is kialakulhat, melynek "beláthatatlan következményei lehetnek." Közvetítőként az országba küldték Dél-Afrika elnökét, Thabo Mbekit.[17] Az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió, az ECOWAS és a volt gyarmattartó, Franciaország is támogatásáról biztosította Ouattarát.[19]

December 5-én Thabo Mbeki külön megbeszéléseket folytatott Gbagbóval és Ouattarával. Az Afrikai Unió Mbekit nevezte ki egy Elefántcsoportba küldött bizottság élére. A küldöttségnek az volt a feladata, hogy "gyorsan békés megoldást találjon a választás után kialakult válságra."[20] Másnap azonban eredmény nélkül hagyta el az országot.[21]

December 20-án egy sajtóértekezleten a Fehér Ház szóvivője, Robert Gibbs azt mondta, "itt volt az ideje, hogy Gbagbo elmenjen" és "Készen állunk, hogy szankciókat vezessünk be – egyedül vagy világszerte a szövetségeseinkkel közösen – Gbagbo és szűkebb családja, szövetségesei és az illegitim rendszere támogatói ellen."[22] December 21-én az USA Külügyminisztériuma bejelentette, hogy utazási korlátozásokat vezetett be Gbagbo és 30 szövetségesével szemben. William Fitzgerald, az afrikai ügyekért felelős miniszterhelyettes bejelentette, hogy elképzelhető egyoldalú kereskedelmi szankció bevezetése az országgal szemben. December 22-én Philip J. Crowley, a Külügyminisztérium szóvivője azt nyilatkozta, hogy kétségtelen tény, hogy Ouattara nyerte meg a választásokat. Az USA felszólítja Gbagbót, hogy mondjon le.[23]

December 28-án Yayi Boni benini, Ernest Bai Koroma Sierra Leone-i és Pedro Pires Zöld-foki elnök az ECOWAS megbízásából az országba érkezett, azért, hogy rávegyék Gbagbót az önkéntes lemondásra, és hogy az országa érdekében vonuljon vissza. Ugyanakkor bejelentették, hogy amennyiben nem tesz eleget haladéktalanul a kérésnek, katonai egységeket fognak bevetni.[24][25]

2011. január 28-án Chile hivatalosan is Ouattarát ismerte el Elefántcsontpart megválasztott elnökének.[26]

Az ENSZ reakciója

szerkesztés

December 18-án az ENSZ egyik szóvivője úgy válaszolt Gbagbo kérésére – miszerint a külföldi fegyveres csapatok hagyják el az országot – hogy az ENSZ nem Gbagbót tekinti az ország elnökének és a békefenntartók ezután is őrködnek Alassane Ouattara és az elefántcsontparti állampolgárok biztonsága felett.[27]

2010. december 23-án az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága határozatot hozott, melynek értelmében "mélységesen elítélik az emberi jogok megsértését, melyre Elefántcsontparton került sor. Az elefántcsontparti elnökválasztás eredményével kapcsolatban országszerte több helyen is sor került ilyen cselekményekre."[28] Az Amnesty International bírálta a határozatot, mivel az nem megfelelően kezeli a helyzetet.[29]

Belföldi következmények

szerkesztés

Több gyűlés is volt, ahol Gbagbo és Ouattara hívei gyűltek össze. Az elsők közé tartozik egy 2011. január 15-i összejövetel, mikor Laurent Gbagbo felesége, Simone Gbagbo mondott beszédet.[30] Az elefántcsontparti hadsereg éles lövedékeket is használt a tüntetés feloszlatásakor. Abidjan egyik külvárosában, Ababóban véres összetűzésre került sor a rendőrség és a civilek között.[31][32]

Hatása a tőzsdékre és a pénzpiacokra

szerkesztés

A Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA) Ouattarát tekinti a 2010-es választások győztesének.[33] A szervezet központi bankjának - a Nyugat-afrikai Államok Központi Bankjának az elnökét, Philippe Henry Dacoury-Tableyt, Gbagbo szövetségesét 2011. január 21-én eltávolították a hivatalából.[34][35]

Mivel Elefántcsontpart gazdaságára, a világ legnagyobb kakaótermelőjére rossz hatással volt a válság, a piac minden résztvevője figyelemmel kísérte az ottani választásokat.[36]

A kakaóbab és a fehér cukor ára a spekulációs nyomás miatt esett a választást megelőző héten. Úgy gondolták, hogy a választások után megnő majd a termelés volumene.[37]

Február 9-én az Abidjani Értéktőzsde nem nyitott ki, mivel a Gbagbóhoz hű emberek megszállták az irodákat.[38] Másnap viszont sikerült újból kinyitniuk.[39] Február 14-én több bank is felfüggesztette a működését. A legtöbb ATM automata vagy kifogyott a készpénzből, vagy elromlott. Az emberek rögtön megrohanták a pénzintézeteket, hogy az ott elhelyezett pénzükhöz jussanak.[40][41]

Mivel nem volt befelé történő pénzáramlás és a megijedt ügyfelek mentették a bankokból a betéteiket, az országban működő pénzügyi intézményeknél kiapadtak a pénztárak.

Az ATM-ek, a csekkautomaták és a Western Union is kifogyott a készpénzből. Ez a sorban álló ideges elefántcsontpartiaknak nagy fejtörést okozott.

Az ország nagy bankjainak többsége teljesen felfüggesztette a működést, így Gbagbo seregei államosították – az ellenzék szóhasználata szerint kirabolták – a betéteket. Gbagbo seregei – ismét az ő szóhasználatukkal élve – kérvényt nyújtottak be a Központi Bank abidjani fiókjában őrzött pénzekre.

A jelentések szerint olyan súlyos volt az országban uralkodó pénzhiány, hogy a készleteiket kimerítő bankok kénytelenek hozzányúlni a tartalékaikhoz.[42]

Média

szerkesztés

A Riporterek Határok Nélkül megállapításai szerint a közmédia nem mutatott semmiféle elfogultságot a jelöltek választási programjának bemutatásakor, de megjegyezték, hogy Gbagbo hirdetései gyakrabban kerültek a műsorra.[43] A Gbagbóhoz hű katonák megfélemlítették a riportereket.[44]

Zavargások és az emberi jogok megsértése a választások után

szerkesztés

Az ellenzék egyik vezéralakja, Guillaume Soro azt állította, hogy Gbagbo testőrei és libériai zsoldos katonák terrorállapotot idéztek elő az egész országban. Ezek a halálosztagok 200 embert megöltek, 1000 embert fegyverlövésekkel megsebesítettek, 40 embert eltüntettek és 732 civilt letartóztattak.[45] A The Guardian napilapnak azt nyilatkozta, hogy "a nőket megverték, levetkőztették és megerőszakolták. Mikor veszi már észre a nemzetközi közösség, hogy esztelen mészárlás folyik Elefántcsontparton?"[45] Az Amnesty International elmondta, hogy rengeteg jelentés érkezett hozzájuk arról, hogy az országban milyen atrocitások folynak.[45] Több ezer menekült hagyta el az országot.[46]

Ouattara helyzete

szerkesztés

Ouattarát Elefántcsontpart fővárosában, Abidjanban a Golf Hotel egyik első emeleti szobájában rejtették el. Ezalatt Gbagbo még mindig az elnöki palotában lakott. Ouattara a szálloda pázsitján felállított sátrában tartja a kormányüléseket, és a hoteligazgató faxán keresztül tartja a kapcsolatot a külföldi nagykövetségekkel. A hotelt az ENSZ 800 békefenntartója őrzi. A területet szögesdróttal kerítették be, és páncélozott gyalogsági harcjárművekkel védték. Minden vendéget biztonsági ellenőrzésnek vetettek alá.[47]

Az ENSZ helyi küldöttségének vezetője, Csoj Joungcsin szerint Gbagbóhoz hű katonák (Ouattara egyik szóvivője szerint 3000 millitáns[48]) megszállta a Golf Hotel környékét, és blokád alá vették a szállodát. Így az ENSZ csapatai nem tudnak ételt, italt és gyógyszert vinni. Az ENSZ helyi képviseletének egyik szóvivője ezt mondta: "Még mindig alternatív megoldásokon gondolkodunk." Ouattarának a hotelen belül van egy kalózállomása, ami énekeket, Ouattara beszédeit és szóvivőinek a nyilatkozatait sugározza. Gbagbo mérnökei folyamatosan zavarták az adást, így a műsorokat át kellett költöztetni másik frekvenciasávra.[47][49]

Gbagbo helyzete

szerkesztés

2010. december 18-án Gbagbo elrendelte, hogy az ENSZ és Franciaország békefenntartói hagyják el az ország területét. A kormány egyik nyilatkozata az alábbiakat írja: "A kormány követeli, hogy az UNOCI és a LICORNE csapatai azonnal hagyják el Elefántcsontpart területét, és az ország vezetése ellenzi ezen szervezetek mandátumának meghosszabbítását."[50]

2011. januárban Gbagbo elrendelte a szavazatok újraszámlálását, és felállított egy nemzetközi testületet, mely felügyelhette a folyamat tisztaságát.[51] Diplomáciai kampányt indított, melynek során megpróbálta megnyerni többek között Zimbabwe támogatását, és visszahívta az olyan országokba akkreditált nagyköveteit, melyek nem ismerik el a hatalmát. Ilyen például az Egyesült Királyság és Kanada.[51][52]

A választások után Gbagbo átvette a nemzeti média és a fegyveres szervezetek irányítását.[52]

Nagyobb összecsapások

szerkesztés
 Bővebben: Második elefántcsontparti polgárháború
  • 2010. december 16-án Abidjanban és Yamoussoukróban utcai harcok törtek ki az ellenzék szimpatizánsai és a rendfenntartó erők között. Az összecsapásnak 44 halálos áldozata lett: 32 RDR-tag, 10 rendőr és az Elefántcsontparti Új Erők két katonája.[3][53]
  • 2010. december 30-án Abidjan egy Gbagbóhoz hű városrészében egy olyan tömegsírra bukkantak, melyben 80 ellenzéki holtteste feküdt. A hírt nem erősítették meg, mert a biztonsági erők nem engedték a helyszínre az ENSZ vizsgáló csoportját.[54]
  • 2011. január 3. és 6. között Duekouéban összecsapások törtek ki a Gbagbót és Ouattarát támogató törzsek között. Az összecsapásnak 33 törzsi és civil áldozata van. A helyzet akkor mérgesedett el, mikor egy országúti rablásban egy buszon megöltek egy nőt.[55]
  • 2011. január 11-én tűzpárbaj tört ki a rendőrség és Ouattara támogatói között. A rendőrökre automata fegyverekkel támadtak rá. Ezt megelőzően a rendőrök megpróbáltak feloszlatni egy abidjani kerületben összegyűlt tömeget. A 10 halott között rendőrök és RDR-tagok is voltak.[56]
  • 2011. március 28-án Ouattara hívei heves offenzívát indítottak az elnöki csapatok ellen. Március 30-án elfoglalták a fővárost, Yamoussoukrót, majd több másik várost is. Az elnök hívei és katonái sorra dezertáltak, április 1-jére már csak a hadsereg különleges alakulatai és a köztársasági őrezred maradt az oldalán. A harcok időközben átterjedtek Abidjanba, amely a Gbagbo kezén levő utolsó fontos város.[57] Március utolsó hetében egy, az ország nyugati részén fekvő városban, Duekouéban kitört harcokban több mint 800 ember vesztette életét.[58]
  • 2011. április 4-én a francia kormány bejelentette, hogy a szorult helyzetben levő ENSZ békefenntartók támogatására beveti a hadsereget Gbagbo erői ellen. Még aznap francia helikopterek megkezdték az ellenfél egyik katonai táborának lövését, egy másik ellen az ENSZ erők indítottak támadást.[59] Ouattara katonái elfoglalták az abidjani elnöki rezidenciát is, ezt követően Gbagbo hívei letették a fegyvert, a bukott elnök pedig tárgyalásokba kezdett a lemondásának feltételeiről.[60]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ [1] http://www.webcitation.org/query?url=https%3A%2F%2Fwww.webcitation.org%2F69UahWrw2%3Furl%3Dhttp%3A%2F%2Fabcnews.go.com%2FInternational%2FwireStory%3Fid%3D12478772&date=20120728105316[2][3] Archiválva 2011. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben[4][halott link] Government fatalities
  2. ↑ [5][6][7][8] Opposition fatalities
  3. ↑ a b Two rebel soldiers killed in Ivory Coast. AfricaNews, 2010. december 16. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 31.)
  4. ↑ Trois Casques bleus blessés dans une embuscade à Abidjan, actualité Monde : Le Point. Lepoint.fr, 2011. január 14. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  5. ↑ Par Europe1.fr avec AFP: Côte d'Ivoire : un Casque bleu blessé - Europe1.fr - International. Europe1.fr, 2010. december 29. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  6. ↑ New proof of Ivory Coast vote killings Archiválva 2011. február 17-i dátummal a Wayback Machine-ben AP
  7. ↑ David Lewis and Loucoumane Coulibaly, "Ivory Coast's Ouattara wins vote - election chief" Archiválva 2010. december 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, Reuters, 2 December 2010.
  8. ↑ a b c d David Lewis and Tim Cocks, "Ivory Coast seals borders after opposition win" Archiválva 2011. augusztus 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, Reuters, 2 December 2010.
  9. ↑ Christophe Koffi, "Ouattara named winner of I.Coast election", AFP, 2 December 2010.
  10. ↑ „Ivory Coast poll overturned: Gbagbo declared winner”, BBC news, 2010. december 3. 
  11. ↑ "Constitutional body names Gbagbo I.Coast election winner", AFP, 3 December 2010.
  12. ↑ "World leaders back Ouattara as Ivory Coast poll winner", BBC News, 3 December 2010.
  13. ↑ Tim Cocks and Loucoumane Coulibaly, Ivory Coast's Gbagbo sworn in despite poll row, Reuters, 4 December 2010.
  14. ↑ a b Tim Cocks and Loucoumane Coulibaly, "Ivory Coast's Gbagbo sworn in despite poll row" Archiválva 2018. március 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, Reuters, 4 December 2010.
  15. ↑ Roland Lloyd Parry, "Defiant Gbagbo sworn in as I.Coast president", AFP, 3 December 2010.
  16. ↑ "Côte d'Ivoire: Laurent Gbagbo nomme à son tour son Premier ministre", AFP, 5 December 2010 (franciául).
  17. ↑ a b „Thabo Mbeki to mediate in Ivory Coast president crisis”, BBC News, 2010. december 5. (Hozzáférés: 2010. december 5.) 
  18. ↑ Despite Growing Pressure, Ivory Coast Incumbent Gbagbo Still Has Outside Allies Archiválva 2010. december 31-i dátummal a Wayback Machine-ben VOA
  19. ↑ Ivory Coast's Gbagbo defies world leaders, euronews.com, Dec 04, <http://www.euronews.net/2010/12/04/ivory-coast-s-gbagbo-defies-world-leaders/>. Hozzáférés ideje: 2011-01-02 Archiválva 2012. október 2-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2012. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 2.)
  20. ↑ Olivier Monnier and Pauline Bax. "Mbeki in Ivory Coast to Mediate as Gbagbo, Ouattara Each Claim Presidency." Bloomberg, 5 December 2010.
  21. ↑ AU mediator Thabo Mbeki leaves Ivory Coast without a breakthrough, BBC World Service, 7 December 2010.
  22. ↑ "White House: It's time for Gbagbo to go," Reuters, 20 December 2010.
  23. ↑ Indira A.R. Lakshmanan and Flavia Krause-Jackson, "U.S. Urges More Peacekeeping Troops, Sanctions to Stem Ivory Coast Chaos," Bloomberg, 22 December 2010.
  24. ↑ Eric Agnero: African leaders arrive in Ivory Coast to deal with political crisis. CNN, 2010. december 28. (Hozzáférés: 2010. december 28.)
  25. ↑ SME: Prezidenti skúsia predísť invázii do Pobrežia Slonoviny (szlovák nyelven). SITA. (Hozzáférés: 2010. december 26.)
  26. ↑ MINREL: Chile reconoce a Alassane Ouattara como nuevo Presidente de Costa de Marfil (spanyol nyelven). MINREL. [2011. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 28.)
  27. ↑ UN Spokesman: Gbagbo Not Ivory Coast President. Voice of America, 2010. december 18. [2010. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 8.)
  28. ↑ Special session of Human Rights Council on Côte d'Ivoire concludes after adopting a resolution calling for end to all human rights violations. United Nations Human Rights Council, 2010. december 23. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  29. ↑ Ivory Coast: 'Disappointment' at UN's response to worsening situation. Amnesty International, 2010. december 24. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  30. ↑ http://www.france24.com/en/20110116-simone-gbagbo-rally-evangelical-christian-god-sarkozy-devil-ivory-coast
  31. ↑ Archivált másolat. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  32. ↑ Archivált másolat. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  33. ↑ Archivált másolat. [2011. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  34. ↑ Archivált másolat. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  35. ↑ http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-12286440
  36. ↑ Cote d'Ivoire's declining economy - Africa. Al Jazeera English, 2010. október 17. (Hozzáférés: 2010. december 4.)
  37. ↑ Roy, Debarati: Sugar Jumps to Highest Since February; Coffee Gains; Cocoa Drops. Bloomberg, 2010. október 29. (Hozzáférés: 2010. december 4.)
  38. ↑ http://www.businessweek.com/news/2011-02-16/west-africa-exchange-closes-indefinitely-after-gbagbo-seizure.html
  39. ↑ Archivált másolat. [2011. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  40. ↑ http://www.bbc.co.uk/news/business-12478846
  41. ↑ Archivált másolat. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  42. ↑ http://www.csmonitor.com/World/Africa/Africa-Monitor/2011/0223/How-Ivory-Coast-s-Gbabgo-aims-to-solve-his-cash-woes
  43. ↑ "I.Coast presidential challenger seeks to unify opposition", AFP, 10 November 2010.
  44. ↑ BBC - Andrew Harding on Africa: Gbagbo loyalist threats highlight Ivory Coast fears, 2011. január 6. (Hozzáférés: 2011. január 6.)
  45. ↑ a b c Death squads attacking Ivory Coast opposition, claims spokesman. The Guardian, 2010. december 21. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  46. ↑ BBC News - Thousands flee Ivory Coast for Liberia amid poll crisis, 2010. december 26. (Hozzáférés: 2010. december 26.)
  47. ↑ a b By AP / RUKMINI CALLIMACHI Sunday, Dec. 12, 2010: Alassane Ouattara Governs Ivory Coast from Hotel. TIME, 2010. december 12. [2010. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  48. ↑ Ivory Coast in political violence. Bangkok Post. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  49. ↑ Canada: Ivorian president-elect confined to hotel. The Globe and Mail. [2010. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  50. ↑ UN convoy attacked by gunman in Ivory Coast as peacekeeping forces ordered to leave country. Wikinews, 2010. december 18. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  51. ↑ a b Cote d'Ivoir's Gbagbo goes on diplomatic offensive. Xinhua, 2011. január 7. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  52. ↑ a b Ivory Coast expels British, Canadian ambassadors. Wikinews, 2011. január 7. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
  53. ↑ http://www.boston.com/news/world/africa/articles/2010/12/16/ivory_coast_march_over_vote_turns_violent_3_dead/
  54. ↑ https://web.archive.org/web/20110106065401/http://www.npr.org/2010/12/30/132496976/u-n-mass-grave-probe-obstructed-in-ivory-coast
  55. ↑ http://www.reuters.com/article/idUSTRE7094CZ20110110
  56. ↑ http://www.cnn.com/2011/WORLD/africa/01/12/ivory.coast.violence/index.html?section=cnn_latest
  57. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110401-orai-lehetnek-hatra-elefantcsontpart-levaltott-elnokenek.html
  58. ↑ http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=371030[halott link]
  59. ↑ http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=371401[halott link]
  60. ↑ Archivált másolat. [2011. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 5.)


 
A Wikimédia Commons tartalmaz 2010–2011-es elefántcsontparti válság témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=2010–2011-es_elefántcsontparti_válság&oldid=27561387”