2020–2021-es magyar futsalbajnokság (első osztály)
A 2020–2021-es magyar futsalbajnokság a 24. idénye a futsal NB I-nek. A Magyar Labdarúgó-szövetség szervezi és bonyolítja le. A futsal NB1-ben első helyezést elért csapat indulási jogot szerez az UEFA által kiírásra és megrendezésre kerülő, 2021–2022-es UEFA-futsal-bajnokok ligája versenyére. A bajnokság 9. és 10. helyezettje kiesik a NB2-be. A 2020–2021. évi NB2 osztályú bajnokság két csoportbajnoka feljut a 2021–2022. évi NB1-be.A bajnokság első szakasza a 18 mérkőzéssel járó alapszakasz, ezután a felső-, illetve az alsóházi szakasz következik, majd végül az első két csapat 3 nyert mérkőzése után derül ki, hogy ki lesz az aktuális szezon bajnoka.Az első szakasz körmérkőzéseinek befejezése után a csapatok helyezésüktől függően a második szakaszban felső-házban (1-5. helyezett csapatok) és alsóházban (6-10. helyezett csapatok) játszanak tovább.A felső-házba (első szakasz 1-5. helyezett csapatok) került csapatok az első szakaszban megszerzett helyezéseik után a következő pontokat viszik a második szakaszba: Az első szakasz 1. helyén végzett csapat 6 pontot, az első szakasz 2. helyén végzett 4 pontot, a 3. helyén végzett 2 pontot, a 4. helyén végzett 1 pontot, az 5. helyén végzett 0 pontot kap.Az Újpest csapata 2020 nyarán megvásárolta a Rubeola csapatától a licencjogot, így jogot szerzett az NB I-ben való indulásra.[1]
Férfi futsal NB I. (2020/2021) | |
Bajnokság adatai | |
Szezon | 2020–2021 (24.) |
Bajnokcsapat | Haladás VSE (1.) |
Nemzetközi kupaindulók | |
Bajnokok Ligája : | MVFC Berettyóújfalu |
Statisztika | |
Gólkirály | Tatai József (37 ![]() |
Csapatok száma | 10 |
Mérkőzések | 130 |
Összes gól | 700 |
Gólátlag | 5,38 |
← Előző szezon (2019–2020) | Következő szezon → (2021–2022) |
Csapatváltozások a 2019–2020-as szezonhoz képest
szerkesztésKiesett a másodosztályba:
- A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságban nem hirdettek bajnokot illetve kiesőt sem.
Feljutottak az első osztályba:
- A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságban nem hirdettek bajnokot illetve kiesőt sem.
Résztvevők és stadionjaik
szerkesztésMVFC Berettyóújfalu | Scoregoal Kecskeméti FC | FTC-Fisher Klíma | |
---|---|---|---|
Pálfi István Rendezvénycsarnok | Messzi István Sportcsarnok | Népligeti Sportcentrum | |
Befogadóképesség: 1350 | Befogadóképesség: 1800 | Befogadóképesség: 1000 | |
Haladás VSE | Aramis SE | Nyírgyulaj KSE | |
Haladás Sportcsarnok | Aramis Sportcsarnok | Városi Sportcsarnok | |
Befogadóképesség: 4000 | Befogadóképesség: 250 | Befogadóképesség: ? | |
Dunaferr DUE Dutrade FC | DEAC | Újpest | Balaton Bútor FC Veszprém |
Dunaújvárosi Sportcsarnok | Egyetemi Sportcsarnok | UTE Sportcsarnok | Március 15 Sportcsarnok |
Befogadóképesség: 1000 | Befogadóképesség: ? | Befogadóképesség: ? | Befogadóképesség: 1500 |
Csapatok száma megyénkénti bontásban
szerkesztésMegye | Csapatok száma | Csapatok | |
---|---|---|---|
Pest | 1 | Aramis SE | |
Hajdú-Bihar | 2 | MVFC Berettyóújfalu, Debrecen | |
Fejér | 1 | Dunaferr | |
Veszprém | 1 | Veszprém | |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 1 | Nyírgyulaj | |
Bács-Kiskun | 1 | Scoregoal Kecskeméti FC | |
Vas | 1 | Haladás | |
Budapest (főváros) | 2 | Ferencváros,Újpest |
Tabella
szerkesztésAlapszakasz
szerkesztésHely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Haladás VSE (Z) | 18 | 15 | 2 | 1 | 72 | 29 | +43 | 47 | felsőház |
2. | MVFC Berettyóújfalu (Z) | 18 | 15 | 1 | 2 | 72 | 35 | +37 | 46 | |
3. | Balaton Bútor FC Veszprém (Z) | 18 | 12 | 1 | 5 | 72 | 44 | +28 | 37 | |
4. | SG Kecskemét Futsal (Z) | 18 | 9 | 3 | 6 | 55 | 54 | +1 | 30 | |
5. | DEAC (Z) | 18 | 9 | 1 | 8 | 75 | 61 | +14 | 28 | |
6. | FTC-Fisher Klíma (X) | 18 | 5 | 4 | 9 | 60 | 74 | −14 | 19 | alsóház |
7. | Aramis SE (X) | 18 | 5 | 1 | 12 | 51 | 81 | −30 | 16 | |
8. | Újpest FC (X) | 18 | 4 | 4 | 10 | 47 | 57 | −10 | 16 | |
9. | Dunaferr DUE Dutrade FC (X) | 18 | 4 | 1 | 13 | 39 | 76 | −37 | 13 | |
10. | Nyírgyulaj KSE (X) | 18 | 2 | 2 | 14 | 36 | 68 | −32 | 8 |
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
(X) már biztos alsóházi résztvevő; (Z) már biztos felsőházi résztvevő.
Rájátszás
szerkesztésFelsőház
szerkesztésHely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | MVFC Berettyóújfalu | 8 | 7 | 1 | 0 | 26 | 10 | +16 | 26 | Bajnoki döntő |
2. | Haladás VSE | 8 | 6 | 0 | 2 | 24 | 16 | +8 | 24 | Bajnoki döntő |
3. | Balaton Bútor FC Veszprém | 8 | 2 | 1 | 5 | 22 | 28 | −6 | 9 | 3.helyért |
4. | DEAC | 8 | 2 | 1 | 5 | 25 | 32 | −7 | 7 | 3.helyért |
5. | SG Kecskemét Futsal | 8 | 1 | 1 | 6 | 24 | 35 | −11 | 5 |
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymásK ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
Alsóház
szerkesztésHely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | FTC-Fisher Klíma | 8 | 6 | 1 | 1 | 47 | 22 | +25 | 25 | |
2. | Újpest FC | 8 | 5 | 1 | 2 | 42 | 24 | +18 | 18 | |
3. | Nyírgyulaj KSE | 8 | 6 | 0 | 2 | 34 | 16 | +18 | 18 | |
4. | Aramis SE | 8 | 2 | 0 | 6 | 23 | 28 | −5 | 10 | Futsal NBII |
5. | Dunaferr DUE Dutrade FC | 8 | 0 | 0 | 8 | 15 | 71 | −56 | 1 |
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymásK ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
Bajnokságot vezető csapatok nevei, fordulónkénti bontásban
![](http://up.wiki.x.io/wikipedia/hu/timeline/77xx1jxxcjdps8r3t6t36ouy300fv7s.png)
Mérkőzés a 3. helyért
szerkesztésA 3.helyért a felső-ház 3.helyezettje páros mérkőzést játszik a felső-ház 4. helyezettjével, az egyik fél három nyert mérkőzéséig. Az első a harmadik és amennyiben szükség van az ötödik találkozón a felső-ház 3. helyezést elérő csapat a pályaválasztó. Amennyiben döntetlenül végződik egy mérkőzés úgy 2 x 5 perc hosszabbítás következik. Döntetlen állás esetén büntetőrúgások következnek.
2021. május 28.
18:30 |
1. Futsal Club Veszprém | 6-1 | DEAC |
---|---|---|
Antonio 5' Komáromi 7' Tatai 9', 38' Boromisza 22' Rutai 37' |
(3-0) Jegyzőkönyv |
Sánta 40' |
Március 15. Sportcsarnok, Veszprém
|
2021. május 31.
18:30 |
DEAC | 3-9 | 1. Futsal Club Veszprém |
---|---|---|
Siska 17' Bencsik 34' Szentes 37' |
(1-4) Jegyzőkönyv |
Boromisza 1' Rutai 3' Bognár 9' Hinojosa 10', 24', 37', 38' Tatai 26' Bencsik 30' |
Debrecen Egyetemi Sportaréna, Debrecen
|
2021. június 4.
18:30 |
1. Futsal Club Veszprém | 9-1 | DEAC |
---|---|---|
Rutai 8', 31' Rutai 3' Tatai 16', 32', 37', 37', 38' Pál 33' Kántor 38' |
(2-1) Jegyzőkönyv |
Szabó 10' |
Március 15. Sportcsarnok, Veszprém
|
Bajnoki döntő
szerkesztésA bajnoki címért a felső-ház 1.helyezettje páros mérkőzést játszik a felső-ház 2. helyezettjével, az egyik fél három nyert mérkőzéséig. Az első a harmadik és amennyiben szükség van az ötödik találkozón a felső-ház 1. helyezést elérő csapat a pályaválasztó. Amennyiben döntetlenül végződik egy mérkőzés úgy 2 x 5 perc hosszabbítás következik. Döntetlen állás esetén büntetőrúgások következnek.
2021. május 29.
18:00 |
MVFC Berettyóújfalu | 3-6 | Haladás VSE |
---|---|---|
Nagy I. 9' Kártik 10' Yubero 18' |
(3-1) Jegyzőkönyv |
Nagy K. 4' Dróth 29', 37' Vas 30' Souza 32' Hajmási 36' |
Pálfi István Rendezvénycsarnok, Berettyóújfalu
|
2021. június 1.
18:30 |
Haladás VSE | 5-2 | MVFC Berettyóújfalu |
---|---|---|
Vas 5' Souza 10' Vidák 10' Dróth 22', 28' |
(3-1) Jegyzőkönyv |
Kártik 20' Kovács 36' |
Haladás Sportcsarnok, Szombathely
|
2021. június 5.
16:00 |
MVFC Berettyóújfalu | 5-3 | Haladás VSE |
---|---|---|
Horváth 3' Vas 7' Rábl 12' Pereira 19' Silva 22' |
(4-1) Jegyzőkönyv |
Dróth 6' Vas 26', 35' |
Pálfi István Rendezvénycsarnok, Berettyóújfalu
|
2021. június 9.
19:00 |
Haladás VSE | 4-1 | MVFC Berettyóújfalu |
---|---|---|
Nagy K. 11', 21' Dróth 16' Dávid 25' |
(2-0) Jegyzőkönyv |
Nagy I. 39' |
Haladás Sportcsarnok, Szombathely
|
Góllövőlista
szerkesztésFrissítve: (2021. május 17.) (alapszakasz és a rájátszás utáni végeredmény)
Helyezés | Játékos neve | Játékos csapata | Gólok |
---|---|---|---|
1. | Tatai József | Veszprém | 37 |
2. | Pál Patrik Krisztián | Veszprém | 25 |
3. | Büki Baltazár | Ferencváros | 22 |
4. | Tóth Attila | DEAC | 20 |
5. | Mánya Szabolcs | Kecskemét | 19 |
Mérkőzések
szerkesztésA fordulók eredményei a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható.
Alapszakasz
szerkesztés4–6. forduló | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
7–9. forduló | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
10–12. forduló | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
13–15. forduló | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
16–18. forduló | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
Rájátszás/Felsőház
szerkesztés1–3. forduló | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
4–6. forduló | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
7–9. forduló | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
10. forduló | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
Rájátszás/Alsóház

Jegyzetek
szerkesztés- ↑ újra első osztályú az Újpest. ujpestfutsal.hu, 2020. július 10.