Ez a lap egy aktuális vagy a közeljövőben várható sporteseményről szól. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2024. december 16.
A 2024–2025-ös Formula–E világbajnokság az elektromos formaautós szériának tizenegyedik szezonja lesz, egyben az ötödik világbajnokságként.
Ebben a szezonban mutatkozik be a Gen3 Evo autó, ami a Gen3-as autó továbbfejlesztett verziója. Az új autó kifejlesztésének középpontjában a teljesítmény növelése állt. Az autót a 2024-es Monaco E-Prix előtt mutatták be Monaco-ban, ahol a volt Formula–1-es pilóta David Coulthard pályára is vitte. A továbbfejlesztéssel elérték a tervezők, hogy a F1-es autóknál gyorsabban érjék el a 100 km/h-ás sebességet, ami szám szerint 1,82 másodperc alatt éri el a 100-at. Emellett az első tengelybe beépített villanymotorokat is használják (eddig is benne voltak, csak nem használták őket), így összkerékmeghajtásúvá válnak. Az időmérős párharcok és a támadó mód közben a 350 kW-os limitből 50 kW fog átkerülni az első tengelyre. Az első szárny strapabíróbb lesz, az oldaldobozokat keskenyebbé tették a kisebb légellenállásért és a Hankook is új abroncsokat hoz a nagyobb tapadás érdekében.[2]
A szezon előtti kollektív teszteket november 4.-e és 7.-e között rendezik meg a spanyolországi Circuit Ricardo Tormo pályán.[3]
A 2024. október végi valenciai áradások miatt a szezon előtti tesztet áthelyezik a madridiCircuito del Jarama pályára. Mivel az áradások és a teszt kezdete között nincs sok idő, így a teszt időpontját is módosították, a teszt november 5.-e és 8.-a között lesz.[4]
Az idei szezon előtti teszten külön tesztidejük lesz a női pilótáknak november 7.-én, hogy vezessék az idei szezonban használt autókat. A teszten minden csapatnak kötelező lesz legalább egy női versenyzőt indítania, de a szervezők biztatják a csapatokat, hogy mind a két autójukba találjanak versenyzőt. A szervezők célja, hogy megmutassák a női autóversenyzők a bennük lévő potenciált és ezzel is elősegítsék a karrierjüket. A Formula–E történelmében találunk női versenyzőt, Simona de Silvestro személyében, aki 12 versenyt teljesített az első és második szezonban.[5]
A 2024. október végi valenciai áradások miatt a női tesztet áthelyezik a madridiCircuito del Jarama pályára. A teszt időpontját is módosítják, a teszt november 8.-án kerülhet megrendezésre.[4]
2024 június 11-én jelentették be a 2024-2025-ös szezon versenynaptárát, ami ez elmúlt néhány szezon hagyományaival szakított, visszatért a kezdeti gyökerekhez és már versenyt rendeznek decemberben. Így 2024-2025-ös szezon valóban 2024-ben kezdődik, ellentétben a 2023-2024-essel. Az ekkor bejelentett naptár szerint 2025 március 8-án is tartottak volna futamot egy meg nem erősített helyszínen,[3] ám nem sikerült versenyhelyszínt találniuk. A legesélyesebb versenyhelyszín a thaiföldiCsiangmaj volt, de a júliusi országos választások és a politikai helyzet miatt végül meghiúsult a verseny szervezése. Nem ez az első esett amikor politikai okok miatt kellett törölni versenyt, az előző szezonban a Haidarábádi versenyt kellett visszamondaniuk a szezonkezdet után.[41]