5305-ös mellékút (Magyarország)
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az 5305-ös számú mellékút egy nagyjából 14,5 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Bács-Kiskun vármegye területén; az 51-es és 52-es főutak közt teremt deltairányú kapcsolatot Solt kikerülésével Kecskemét és Kalocsa között, illetve Dunatetétlent köti össze az említett főutakkal, valamint Fülöpszállás és Harta térségét az 53-as főúttal.
5305-ös mellékút | |
Úttípus | összekötő út |
Hossza | 14,4 km |
Ország | Magyarország |
Tartományok | Bács-Kiskun vármegye |
Mérnökségek | Magyar Közút Kht. |
Az út eleje | (Solt) |
Az út vége | (Harta) |
Nyomvonala
szerkesztésSolt külterületén ágazik ki az 52-es főútból, annak a 43+850-es kilométerszelvénye táján, délnyugat felé. Elhalad Járáspuszta külterületi városrész nyugati széle mellett, majd nagyjából 750 méter után eléri Dunatetétlen határát. Majdnem pontosan egy kilométeren át a határvonalat kíséri, majd egy kisebb irányváltás után – némileg délebbnek fordulva – teljesen e község területére lép.
5,9 kilométer után keresztezi az 53-as főutat, majdnem pontosan annak a hetedik kilométerénél, s csak ezután éri el a község lakott területét, melynek a déli peremén halad el, s alig fél kilométerrel a keresztezés után már újra külterületen halad,ott már Dunatetétlen és Harta határvonalát követve. A 9+250-es kilométerszelvénye táján kiágazik belőle északnyugat felé, a Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonal Dunatetétlen megállóhelye irányába az 53 305-ös számú mellékút, majd pár lépés után keresztezi a vasút vágányait is, s onnantól teljesen hartai területen folytatódik, délnyugat felé.
11,7 kilométer után kiágazik belőle egy számozatlan, alsóbbrendű út Állampuszta és az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet felé; ott ismét délebbi irányt vesz. Nem sokkal azt követően viszont újra nyugatnak fordul; utolsó komolyabb elágazásánál, amit a 13+850-es kilométerszelvénye táján ér el – s ahol az 51 153-as számú mellékút lép ki belőle dél felé, Harta központja irányában – már teljesen nyugati irányt követ. Így is ér véget, beletorkollva az 51-es főútba, annak majdnem pontosan a 96. kilométerénél, Harta belterületének északi szélétől mintegy 1,2 kilométerre északra.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 14,447 kilométer.
Története
szerkesztésTelepülések az út mentén
szerkesztésKereszteződések, pihenőhelyek és hidak
szerkesztésCsomópontok, pihenőhelyek és hidak | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Források
szerkesztés- Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis. kira.kozut.hu. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ. (Hozzáférés: 2021. május 25.)