AIM–9 Sidewinder

Az AIM–9 Sidewinder passzív infravörös önirányítású, kis hatótávolságú, levegő-levegő rakéta. A Sidewinder-t általában repülőgépek hordozzák, de újabban már bizonyos harci helikopterekre is felszerelik. Nevét a szarvas csörgőkígyóról kapta (latinul: Crotalus cerastes, angolul: Sidewinder snake), mert ez a kígyó is testhőmérséklete alapján találja meg áldozatát. A Sidewinder volt az első igazán hatékony levegő-levegő rakéta, így széles körben utánozták vagy másolták. Legújabb változatait a mai napig használják számos ország légierejénél.

AIM–9 Sidewinder
Funkció	rövid-hatótávolságú légiharc-rakéta
Gyártó	Raytheon Corporation; Ford Aerospace; Loral Corp.
Szolgálatba állítás	1956
Ár	84 000 USD (2003)
Irányítás	aktív infravörös önirányítás
Robbanótöltet	9,4 kg, repeszromboló töltet
Gyújtó	közelségi gyújtó
Méret- és tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	2,850 m
Szárnyfesztáv	0,630 m
Törzsátmérő	0,127 m
Indulótömeg	86 kg
Repülési jellemzők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Max. sebesség	2,5 Mach
Hatótávolság	18 km
A Wikimédia Commons tartalmaz AIM–9 Sidewinder témájú médiaállományokat.

Története

Korai fejlesztése

A Sidewinder rakéta a kaliforniai Inyokern-ben található Tengerészeti hadianyag-tesztelő állomás (NOTS – Naval Ordnance Test Station) fejlesztése. Hivatalosan 1952-re készült el, William Burdette McLean tervei alapján. Fejlesztését az 1940-es évek végén kezdte az Egyesült Államok Haditengerészete (USN – United States Navy). A Sidewinder számos új technológiát vonultatott fel, ami egyszerűbbé és megbízhatóbbá tette riválisánál, az Egyesült Államok Légiereje (USAF – United States Air Force) által fejlesztett AIM-4 Falcon-nál. A Falcon, vietnámi háborúban mutatott gyenge szereplése miatt, később az USAF is átváltott a Falcon-ról a Sidewinder-re.

A Sidewinder legfőbb előnye a kifinomult, mégis egyszerű felismerő és irányító rendszerében rejlik. A II. világháború alatt a németek már kísérleteztek infravörös irányító-rendszerrel egy Enzian nevű rakétában, de ez nem működött megbízhatóan. Az Enzian-t egy kormányozható teleszkópba szerelt infravörös érzékelő irányította. Egy, a tükör előtt lévő szárny leárnyékolta az érzékelőt, így az be tudta mérni a célpontot. A teleszkóp fordulása miatt a rakéta is a célpont felé repült.

Szolgálatba állítás

A Sidewinder prototípusát, a XAAM-N-7-et (később AIM-9A), először 1953 szeptemberében lőtték el sikeresen. A sorozatgyártás kezdeti változatát az AAM-N-7-et (később AIM–9B), 1956-ban vetették be, és azóta is fejlesztik. Az első harci használata 1958-ban volt, a Kínai Köztársaság (Tajvan) légierejénél. Abban az időben a Kínai Köztársaság és a Kínai Népköztársaság légicsatákat vívott a Tajvani-szoros felett. Az Egyesült Államok adott néhány tucat Sidewinder rakétát a Kínai Köztársaság légierejének, melyeket később hatékonyan használtak a Kínai Népköztársaság MiG–15-ösei ellen. Mindez jelentősen megváltoztatta az addig főként gépfegyverrel vívott légicsatákat.

A Tajvani-szoros felett vívott légicsaták a véletlen folytán újabb, a Sidewinder-en alapuló rakétát szültek. Nem sokkal az összetűzés után a Szovjetunió elkezdte gyártani a K-13/R-3SZ rakétát (NATO-kódja: AA–2 'Atoll'), mely tulajdonképp a Sidewinder másolata. Mindez úgy lehetséges, hogy egy tajvani AIM-9B eltalált egy kínai MiG-15-öst, de nem robbant fel. A csodával határos módon a rakéta beleállt a MiG-15-ösbe és a kínai pilóta képes volt visszatérni a bázisra, rakétával a gépében. Évekkel később a szovjet mérnökök beismerték, hogy a megszerzett Sidewinder, a rakétakészítés "tanfolyamaként" szolgált, és sokat segített a szovjet levegő-levegő rakéták létrehozásában. A K–13-at és az abból "származó" rakétákat közel 30 éven át gyártották.

Bár a Sidewinder-t eredetileg a Haditengerészet (USN) fejlesztette ki, később a Légierő (USAF) is átvette GAR–8 (később AIM-9E) néven. Az 1960-as években A Haditengerészet (USN) és a Légierő (USAF) is külön változatokat fejlesztett, de végül költségvetési okok miatt egy közös változat fejlesztésére kényszerültek.

A Sidewinder később további átalakulásokon ment át. Többek közt újabb, érzékenyebb érzékelő, különböző hűtés, meghajtás vagy robbanófej került rá. Az AIM–9X változat szoftvermódosítások (2008-2009) után alkalmassá vált felszíni célok (kisebb hajók, gépjárművek) leküzdésére is.

Típusváltozatok

AIM–9A

AIM–9B

AIM–9C

AIM–9D

AIM–9E

AIM–9F

AIM–9G

AIM–9J

(AIM–9K)

AIM–9H

AIM–9N

AIM–9L

AIM–9P

AIM–9M

AIM–9S

(AIM–9Q)

(AIM–9R)

AIM–9X

A családfa forrásaként a designation-systems cikke szolgált.

AIM–9A

AIM–9B

AIM–9C

AIM–9D

AIM–9E

AIM–9F

AIM–9H

AIM–9K (törölt)

AIM–9N/P

AIM–9L

AIM–9M

AIM–9Q (törölt)

AIM–9R (törölt)

AIM–9S

AIM–9X

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz AIM–9 Sidewinder témájú médiaállományokat.

• Designation Systems
• Sidewinder a howstuffworks.com on
• Raytheon (Philco/General Electric) AAM-N-7/GAR-8/AIM-9 Sidewinder – designation-systems.net
• The Sidewinder Story - The Evolution of the AIM-9 Missile – ausairpower.net