A filozófus

A filozófus (eredeti írásmóddal: A philosophus) Bessenyei György prózában írt ötfelvonásos vígjátéka. Pesten, 1777-ben jelent meg. Az író egyetlen vígjátéka, mely nyomtatásban megjelent és 1792-ben színre is került a Budai Nyári Játék-Színen.

A filozófus
Az ősbemutató plakátja
Adatok
Szerző	Bessenyei György
Műfaj	vígjáték
Eredeti nyelv	magyar
Szereplők	Párménió, philosophus, nemes ifjú Eresztra, özvegy nemes asszony Titius, Eresztra fia Szidalisz, Titius testvérhúga Berenisz, nemes leány, Szidalisznak titkosa, Titius szeretője Lílisz, nemes ifjú Angyélika, Párménió testvérhúga, Lílisz szeretője Pontyi, gazdag nemes ember, igaz ember Lidás, Párménió szolgája Lucinda, Szidalisz szolgálója
Premier dátuma	1792. június 9.
Premier helye	Budai Nyári Játék-Szín, Buda

Előzmények

A szerző több vígjátékáról is tudunk. Közülük kettő, A kedvetlen okos és a Dudásból lett doktor elveszett. A Lais vagy az erkölcsi makacs kéziratban maradt; verses formában és feltehetően A filozófus előtt íródott.

Bessenyei Györgynek a magasabb színvonalú vígjáték megteremtésében külföldi színműírók voltak a mesterei. A filozófus megírásához a francia Philippe Néricault (1680–1754), művésznevén Destouches, L’homme Singulier című ötfelvonásos komédiáját vette mintául. A darab cselekményét és részben a személyeket is onnan kölcsönözte, még Pontyi alakjának is megvan a francia mintája. Több divatos vígjátékot is tanulmányozott, talán azokból is átvehetett egy-egy alakot vagy hangulatot. Az átdolgozásnak azonban becsületére válik, hogy A filozófus teljesen az eredeti erejével hat, különösen Pontyi, a tősgyökeres falusi nemes képviselője.

Cselekménye

A vígjáték öt felvonásában kevés az esemény. A két szerelmes nem küzd semmilyen akadállyal, a bonyodalom szinte teljesen hiányzik. A cselekmény soványságát a jellemrajz és a tanulságos párbeszédek pótolják.

Párménió, a filozófus, szerelmes Szidaliszba, a filozófusnőbe. Párménió filozófiai meggyőződésből megveti a szerelem gyöngeségét, de azért is, mert nincs ínyére a leányok divat-majmolása, kacérsága. Szidalisznak is megvannak a maga aggodalmai, ő a méltó férfiakat hiányolja, a hízelgő udvarlókat pedig ki nem állhatja. Az őszinte érzelmek iránti vágy különbözteti meg őket a társaság csak külsőségeket kedvelő tagjaitól. Elméletben ugyan mindketten vonakodnak a házasság gondolatától, ám nem tudnak ellenállni szerelmüknek és végül Párménió húga, Angyélika ügyeskedése révén egymásra találnak.

Jellemek

Ez a vígjáték bizonyult Bessenyei legmaradandóbb drámai alkotásának. Bár sok benne az ismétlés, az olcsó tréfálkozás, de erénye a párbeszédek fordulatossága. Az író a szereplőket beszédmódjukkal egyéníti, a földhözragadt, parlagias gondolkodást és a tudálékosságot, álműveltséget egyaránt kinevetteti.

A darab címadó főhőse, Párménió a szalonoktól elforduló, filozofálgató ifjú nemes. A darabban az ő személye áll legközelebb Bessenyei művelődési programjában megfogalmazott nézeteihez. Kopernikuszt, Descartes-ot olvas, az élet nagy kérdéseiről, a történelemről elmélkedik, ellenszenvvel figyeli az üres beszédet. „Az embereket mind egyenlőknek veszi, király, koldus egy előtte, mint ember. Magát nem különbözteti feljebb a legalábbvaló szolgánál...” – mondja róla húga, Angyélika. Szidalisz gazdag, elkényeztetett és szeszélyes kisasszony, aki azt várná, hogy ne a vagyonáért, hanem „belső tulajdonságaiért” szeressék.

Szidalisz ellentéte Párménió húga, a könnyedebb, víg kedélyű Angyélika. A „kényeskedés” ellen kifakad és egész környezetét felvillanyozza vidám ötleteivel, játékossága a vígjáték egyhangúbb részleteit is felélénkíti. A darab népi alakjainak rajza is sikerült. Párménió félművelt szolgája, Lidás szinte filozófusnak képzeli magát, utánozza urát és az urak frázisaival sóhajtozik Lucinda után („Ah, egek, ah, kegyetlen szerelem…”); de a józan gondolkodású Lucinda, Szidalisz szolgálólánya észretéríti, sőt még úrnőjével is feleselni mer.

A vígjáték legjobban sikerült személyében, Pontyiban, a falusi nemes parlagi alakja elevenedik meg. Hiszékeny, becsületes, jószívű; buzgón gazdálkodik, szenvedélyesen pereskedik. Nagy a vagyona, de csekély a műveltsége; neki aztán beszélhetnek Rousseauról és a modern gyermeknevelésről. Nem tud sem németül, sem franciául; magyar beszéde parasztos. Előkelő modorú rokonai gyakran ugratják, máskor egyszerűségével éppen ő teszi a kényeskedőket nevetségessé. Érdeklődik a világ dolgai iránt, de újságot nem olvas, hanem a kocsisától tudja meg a politikai eseményeket, például hogy a török császár nagy haddal indult Perzsiának.

– Öm, öm, s merre mennek oztán azok a törökök? – évődik vele fölényesen Angyélika kisasszony.

– Arra mennek la, az izé vize felé, minek is hívják, a Nílus vize felé, arra egyenesen be, oztán Perzsiának.

– De hogy változott úgy meg a világ, hiszen a Nílus eddig Egyiptomban folyt? – kérdi Titius.

– Öm, s azt sem tudja kend, arra, arra, a Nílus mellett le mindenütt, egész Perzsiába bé.

Ezt a sikerült magyar típust később Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékában a hasonló szabású Mokány alakjával még népszerűbbé tette.

Előadása

A vígjátékot az 1790-es években többször is eljátszották a budai és pesti magyar színészek. Első előadásának színlapját a sárospataki református főiskola könyvtára őrizte meg: „A felsőségnek engedelmével. Ma hétfőn Sz. János havának (júniusnak) 4-ik napján 1792. A nemzeti játékszíni társaság által Budán a híd mellett levő nyári játékszínben fog előadódni A Filozófus, egy eredeti darab, vígjáték öt felvonásokban. Szerzette Bessenyei György. A játszó személyek... Kezdete lészen 7 órakor.” A darab ősbemutatója sikert aratott, Pontyi szerepét Kelemen László játszotta.

1911. október 21-én a kolozsvári Nemzeti Színház magyar drámatörténeti sorozatának második előadásaként adták elő; a bevezető előadást Dézsi Lajos tartotta. Rövidített változatát 1971-ben Nagy András László az Ódry Színpadon vizsgaelőadásaként mutatta be.

Források

• Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 4. kötet. Bessenyei György vígjátékai c. fejezet (1930–1941) 
• szerk.: Pándi Pál: Bessenyei György c. fejezet, A magyar irodalom története III.. Budapest: Akadémiai Kiadó (1965). ISBN 963-05-1642-X. Hozzáférés ideje: 2011. február 24. 
• Tamás Ferenc. Magyar irodalmi kalauz. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 97–98. o. (1995). ISBN 963-18-6762-5 
• Janovics Jenő. A Hunyadi téri színház. Kolozsvár: Komp Press, 138–139. o. (2001). ISBN 973-9373-27-5