Wikipédia

A magyar nyelv eseteinek listája

Wikimédia-listaszócikk
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 28.

A magyar nyelvben 17–34-féle[1] ragot tartunk számon, amit a névszókhoz kapcsolhatunk (az „üres”, rag nélküli alanyesetet is ideértve), de ebből csak 18 a valódi esetrag. (Ezek a hagyományos nyelvtanok alanyát, tárgyát, jelzőit és határozóit azonosíthatják.)

nominativus (alanyeset) ember  
accusativus (tárgyeset) embert  
dativus (részes eset) embernek  
instrumentalis-comitativus emberrel
(-vel)		 (eszköz, társ)
causalis-finalis emberért (milyen okból?, milyen célból?)
translativus(-factivus) emberré
(-vé)		 (változtató eset, eredmény)
inessivus emberben (hely:
hol? kérdésre)
(quossivum, locativus)[2]		 (a belsejében)
superessivus emberen (a felszínén)
adessivus embernél (a közelében)
illativus emberbe (irány:
hová? kérdésre)
(quorsivum, lativus)[2]		 (a belsejébe)
sublativus emberre (a felszínére)
allativus emberhez (a közelébe)
elativus emberből (irány:
honnan? kérdésre)
(undecessivum, ablativus)[2]		 (a belsejéből)
delativus emberről (a felszínéről)
ablativus embertől (a közeléből)
terminativus emberig (irány: hová? meddig? kérdésre)
essivus-formalis emberként (állapot; milyen formában?)
essivus-modalis emberül (állapot; milyen módon?)

A latin quorsivum, quossivum és undecessivum (quorsum ’hova’; quo ’hol’, esse ’lenni’; unde ’honnan’, decessum ’elment’) helyett a magyarban hagyományosan inkább a (szintén latin eredetű) lativus, locativus és ablativus használatos a helyviszonyok tágabb megjelölésére.[2] Ezek azonban inkább régi nyelvi toldalékok megjelölésére használatosak: a locativus a ‑(t)t-re (itt, ott, másutt; alatt, felett; oldalt, másrészt; Győrött, Pécsett, Kolozsvárt stb.), a lativus az ‑á/‑é-re (vö. ‑ba/‑be, ‑ra/‑re, ‑vá/‑vé; alá, fölé, köré, mellé; soká, többé), az ablativus pedig az ‑l-re (vö. ‑ból/‑ből, ‑ról/‑ről, ‑tól/‑től; alól, mellől, elől, hazul[ról]). Írásmódjuk gyakran magyaros: ablatívusz, lokatívusz, latívusz.[3]

A fentiek közül az első három szintaktikai eset (mivel a mondattani viszonyokból kikövetkeztethetőek), a többi pedig lexikai eset (önálló jelentésük van, amely a mondattani viszonyokból nem következtethető ki, így ezek jelentését az ún. lexikonban kell megadni). (L. még generatív nyelvészet.)

Jól látható az ún. irányhármasság (honnan? hol? hová?), valamint a háromféle (belső, illetve szűkebb és tágabb külső) helyviszony.

(Az essivus-formalis más nyelvtanok szerint az emberül alak neve, s az emberként alak ragját formativusnak nevezik.)

A valódi esetragok jellemzői,[4] hogy mindegyikükre igaz:

  • Szószerkezetben szabadon társul névmással, tulajdonnévvel, melléknévvel, számnévvel (és birtokjellel, többes szám jelével), valamint főnévvel jelentéstől függetlenül. (Nem társul pl: emberekenként, Andrásonta, tízképpen, emberekestül)
  • Ha főnévhez társult, főnevet is ad eredményül, amik viszont mondatszerkezetben szabadon módosíthatóak melléknévi jelzővel vagy vonatkozó mellékmondattal. (Nem társul pl: kis házanként, régi házastul, holdfényes éjfélkor, stb., tehát az így képzett szavak nem főnevek.)

A további, nem valódi esetragok:

  1. genitivus: embernek (a …je) – megegyezik a dativussal,
    illetve: emberé – az -é birtokjelet ragi eredete ellenére a modern nyelvtudomány a jelek közé sorolja, mivel a szokásos főnévragok társulhatnak hozzá (pl. emberét, emberére)
  2. distributivus: fejenként – ez képző (főnév → határozószó)[4]
  3. distributivus-temporalis: naponta – ez is képző (főnév → határozószó)[4]
  4. formalis: emberképpen – ez is képző (főnév → határozószó)[4]
  5. sociativus: ruhástul – ez is képző (főnév → határozószó)[4]
  6. locativus: Pécsett
  7. temporalis: órakor – ez is képző (főnév → határozószó)[4]
  8. (modalis-essivus: világosan, hárman, ill. hallgatólag) – e kettő is valójában képző
  9. (multiplicativus: ötször) – szintén képző

Megjegyzés:

  • ugyanaz az esetviszony többféle esetraggal is kifejeződhet,
  • két különböző esetviszony ugyanabban az esetragban is megvalósulhat (például dativus és genitivus),
  • némely esetviszonyok nemcsak esetraggal, hanem névutókkal is kifejezhetők (például vágyódik vmire / vmi után).

Az esetragok a fent leírt viszonyok mellett gyakran többféle egyéb jelentésben is használatosak, így nem lehet őket automatikusan összekapcsolni a hagyományos nyelvtan határozóival.

A sublativus (-ra/-re) például kifejezhet

  • a hely mellett (postára)
  • időt (szerdára, két percre),
  • módot (kedvünkre),
  • mennyiséget, mértéket (kőhajításnyira),
  • okot (felébred a kopogtatásra),
  • célt (hivatalos látogatásra érkezik),
  • eredményt, következményt (zöldre fest, 30 fokra emelkedik),
  • ezenkívül vonzata lehet a nézve névutónak
  • és több tucat igének, melléknévnek (biztat vmire, gondol vmire, kíváncsi vmire stb.).

Definíciós problémák

szerkesztés

Az esetrag kifejezést és az esetek hagyományos neveit felfogástól függetlenül mindenütt használják, de magát az eset fogalmát a magyarra vonatkozólag egyes (főként 1960 előtti) szerzők nem tartják alkalmazhatónak.

Szakkönyvek, amelyek a magyarban lévő esetragokra az eset elnevezést használják:

Az első három forrás az újabb, strukturális-generatív szemléleten alapul a mai nemzetközi általános és elméleti nyelvészeti irányzattal összhangban, az utóbbi három pedig a klasszikus, hagyományos magyar nyelvtanírás fogalmaira épít.

A különbség az eset fogalmának meghatározásából adódik. A korábbi magyar nyelvtudomány az alábbi szempontok alapján zárja ki a magyar esetragokat az esetek köréből:

  • A declinatiók kevés és állandó számú esetkategóriából állnak, a magyarban viszont jóval több ragos alak van, melyek száma szavanként is erősen változik.
  • Az indoeurópai eseteket a szótő végének csekély eltérései jellemzik, a magyarban viszont a szótőhöz testesebb, csaknem viszonyszói jellegű toldalékok járulnak, s ezek sok téren a névutókkal, határozószókkal is rokonok (például kerthez ~ kert felé, énfelém; házhoz ~ ház mellé, őhozzá).
(Forrás: A mai magyar nyelv rendszere, I. kötet, Ak. K., Bp., 1961, 553–554. o.)

Ami az első érvnek azt a részét illeti, ami a szavanként változó számú ragokra vonatkozik (például van órakor, de nincs asztalkor), az Új magyar nyelvtan (l. fent) megjegyzi:

  • „Nyelvtipológiai kutatások alapján is tudjuk, hogy a ragozási paradigmák gyakran hiányosak, s hogy a ragok társulási képessége rendszerű (tehát szabályba foglalható) vagy véletlenszerű (tehát szabálytalan) hézagokat mutathat.” (202. o.)

Marad tehát az a két érv, miszerint 8 eset még lehet (mert az indoeurópai nyelveknél ennyi a felső határ), de 18 már sok (amennyit a magyarra számontartanak) – kérdéses, hogy a mennyiségi elv meggyőző lehet-e –, valamint hogy a magyar esetragok testesebbek – ez ellen felhozható például a latin -ōrum, -ārum többes birtokosrag vagy az -ibus többes dativus/ablativus. Ami a más szófajokkal való rokonságukat illeti, feltehetjük a kérdést, hogy befolyásolhatják-e diakrón (nyelvtörténeti) szempontok egy nyelv szinkrón (egy adott időpontbeli állapotra vonatkozó) leírását.

A magyar nyelv könyve (l. fönt) így ír:

„Azok a ragok az esetragok, amelyek a főnév egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak. Számuk nehezen állapítható meg pontosan, mert a főnév esetalakjait nemcsak a lexikai tövekből, hanem a jelekkel bővült szintaktikai tövekből is megalkothatjuk (például ház-ban, ház-(a)-k-ban, ház-ai-m-ban, ház-ai-m-é-ban, ház-ai-m-é-i-ban). A magyar főnévnek tehát – az iskolai hagyománnyal és az akadémiai nyelvtan bizonytalanságaival szemben – van esetragozása. Amíg a német nyelvben négy, a latinban öt, az oroszban hat esetet különböztetünk meg, addig a magyarban legalább 17-18 eset van. Igaz azonban, hogy a főnév esetragozásának paradigmatudatát nem alakította ki úgy a nyelvtan, mint az igéét; s nem is olyan zárt rendszer. Egyrészt bizonytalan egyes toldalékok rag voltának megítélése, másrészt határait elmossa és kitágítja a névutózás. Ezért sem könnyű összehasonlítani a magyar esetrendszert az indoeurópai nyelvek esetrendszerével.” (264–265. o.)

Az újabb típusú nyelvtanok (a korábbi fenntartásoktól függetlenül) az alábbi definíciót adják, amely már a magyar esetragokra is vonatkozik:

Valamely toldalék akkor és csakis akkor esetrag, ha a vele toldalékolt főnév lekötheti az igének valamely, alakja szempontjából is meghatározott vonzatát.

Ezzel a kritériummal kapjuk a fenti 18 esetet, az elvileg szóba jöhető 25–28–34 esetrag közül.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Egy új magyar nyelvtan felé, ISBN 963-270-445-2, 53–54. o.
  2. ↑ a b c d Gaál Péter: Tanulj magyarul!
  3. ↑ Zaicz Gábor (szerk.): Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, ISBN 9637094016.
  4. ↑ a b c d e f É. Kiss Katalin, Kiefer Ferenc, Siptár Péter. Új magyar nyelvtan. ISBN 963-389-521-9 

Források

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=A_magyar_nyelv_eseteinek_listája&oldid=27011912”