A mesék meséje
A mesék meséje (más címen A fasz meséje; románul: Povestea poveștilor vagy Povestea pulei) Ion Creangă pajzán története. Valószínűleg 1877-ben íródott, de csak 1939-ben, a Creangă összes művét tartalmazó Opere című kötetben látott napvilágot. Magyarul Orbán János Dénes fordításában jelent meg.[1] A történet humora egyszerre fakad a pajzán viccekből, valamint a hatalmat képviselő személyeken (elöljáró, pópa) való gúnyolódásból. A mesében rövidebb verses betétek találhatók, amelyek a magyar fordításba is átkerültek.
Bár a pajzán nyelvezet mindig is jelen volt a világirodalomban, a román irodalomban viszonylag későn, a 19. század végén jelent meg. A mesék meséje az egyik legelső – és egyes méltatók szerint máig legjobb – fennmaradt román pornográf iromány.[2] Egy másik jelentősége abban van, hogy – a Buta Ionică meséjével együtt – új oldaláról mutatja be Creangăt, aki az irodalmi közfelfogás szerint a román irodalom klasszikusa, számos népszerű gyermekmese szerzője, „bájos gyerekíró”.[3]
Cselekmény
szerkesztésEgy paraszt éppen kukoricát készül vetni, amikor arra jár Jézus és Szent Péter, és megkérdezik tőle, mit vet. A paraszt dühös, amiért megzavarják a munkájában, ezért mérgesen odaveti: „Faszt!”. Jézus ezért megátkozza a vetést, és valóban péniszek nőnek a kukoricacsövek helyén. A paraszton egy öregasszony segít: azt javasolja neki, arassa le a péniszeket, és adja el a vásárban. Megmutatja a parasztnak, amit az ördögtől tanult el, hogy hogyan kell azokat használni: ha füttyent az ember, a pénisz működésbe lép rajta, és csak akkor hagyja abba, ha azt mondják neki, „Hó, te barom!”.
A paraszt árulni kezdi a péniszeket, amikor arra jár az özvegy elöljáróné. Először meg akarja vesszőztetni a parasztot, de az erre elmagyarázza, mi történt és hogy milyen varázsszóval kell a „termést” használni. Az asszony titokban kipróbálja az egyik péniszt, és annyira megtetszik neki, hogy meg is vásárolja és egy aranyozott szelencébe zárva tartja.
Egy nap a pópa meghívja az özvegy elöljárónét, hogy tartsanak keresztelőt a közeli birtokán. A keresztelő után az asszonynak ott kell maradnia, de nagyon vágyakozik a játékszere után, ezért elküldi a pópát, hogy hozza el neki a szelencét. A pópa azt hiszi, hogy a kis doboz valami ajándék lesz a feleségének, és ahogy kíváncsiságában piszkálja, az egyszer csak kinyílik. Amint meglátja a tartalmát, meglepetten füttyent, amitől a pénisz életre kel, és análisan megerőszakolja a pópát. Hiába próbál szabadulni, mert nem tudja a varázsszót. Egészen addig nem szabadul tőle, amíg arra nem jár egy tehén, és megtapossa, mire a pópa rákiált: „Hó, te barom!”. Erre a pénisz ismét nyugalmi állapotba kerül, és a pópa mindent hátrahagyva, meztelen üleppel elszalad.[1][4]
Stílusa, nyelvezete
szerkesztésA mese stílusa és nyelvezete – híven a falusi-kisvárosi környezethez, ahol a történet játszódik – népies. Ugyanakkor a szöveget – mind témaválasztásában, mind a felhasznált szavak szempontjából – vulgárisnak,[3] obszcénnek[5] és pornográfnak[2][6] minősítik az elemző szakértők, kritikusok.
A minősítések háttere nyilvánvaló: Az eredeti román szövegben több mint negyvenszer szerepel a férfi nemi szervet jelentő vulgáris szó, de egy másik, „ülep” jelentésű trágárság is fél tucatnál többször megjelenik[4] (ezeket az elemzésekben néha három ponttal „p…”, illetve „c…” alakban idézik[6]). A történet a mindennapi élet természetes részeként ábrázolja az alkalmi szexet, az önkielégítést, valamint az anális közösülést, és mulatságos kellemetlenségként mutatja be a nemi erőszakot.[1]
Daniel Guță elemzése szerint a népies és pornográf nyelvezet és stílus ötvöződésének hagyománya van a román folklórban. 1930-ban Emilian Novacoviciu egy teljes antológiát jelentetett meg Folclor pornografic bănățan (Bánsági pornográf folklór) címmel. Guță szerint a román pornográf folklór inspirálta Mihai Eminescu és Ion Creangă népies-vulgáris műveit, köztük a Mesék meséjét, a Buta Ionică meséjét, illetve Eminescu „szabadszájú” verseit.[6]
A népies és vulgáris stílus ötvöződése Orbán János Dénes magyar fordításában is tükröződik.[1] Pécsi Györgyi kritikája szerint Orbán általában „pompás élőnyelvi fordulatokkal” tarkítja a szöveget, és természetes helyükön használja a köznyelvben durvának ítélt kifejezéseket, de előfordul, hogy egy-egy vulgáris kifejezés „se nem szellemes, se nem provokatív, egyszerűen csak durva” a mesefordításban.[3]
A keletkezés körülményei
szerkesztésA keletkezés pontos időpontjáról a források különbözőképpen vélekednek. Az Enciclopedia României 1877–1878-ra teszi a keletkezés évét.[7] A kézirat alján a „Sâmbătă, 1877, octombrie 22 — 1878, noemvrie 12” (Szombat, 1877. október 22. — 1878. november 12.) felirat olvasható. Nem világos, hogy a Sâmbătă a hét napjára vagy esetleg egy helységnévre (Sâmbăta, Sâmbăta de Jos, Sâmbăta de Sus) utal-e, mindenesetre 1877. október 22. hétfőre, 1878. november 12. pedig keddre esett.[8][9] A mese magyar fordításának végén a „Kelt Jászvárosban, szombaton, 1887. október 22-én.” szöveg áll. Ez a nap valóban szombatra esik, de az évszám az egyéb forrásokkal ellentétes.[10]
Az Adevărul című román lap a műről szóló cikkében idézi Constantin Parascan irodalomtörténészt, Creangă-szakértőt, aki szerint a mű 1877-ben keletkezett. Elmondása szerint Creangă 1875-ben lett tagja a jászvásári Junimea irodalmi mozgalomnak. A tagok hagyományosan évente egyszer bankettet tartottak, ahol megünnepelték a mozgalom megalapításának évfordulóját. Szokás volt, hogy a banketten a tagok erre az alkalomra írt pajzán történetekkel szórakoztatták egymást. Creangă először 1876-ban vett részt a banketten; erre az alkalomra készült a Buta Ionică meséje. Miután 1876-ban az alapító Titu Maiorescu, aki maga nem kedvelte az obszcén humort, Bukarestbe távozott, Creangă még inkább felbátorodott, és az 1877-es banketten A mesék meséjével szórakoztatta társait.[2]
Szakértők szerint Creangă nem belső indíttatásból írta pornográf meséit, pusztán csak eleget akart tenni a Junimea-bankettek elvárásainak.[2]
Megjelenés, fordítások
szerkesztésA mesék meséje nem a nyilvánosság számára szánt írás volt, és a szerző nem is tervezte kiadásukat. Halála után azonban megtalálták a kéziratokat, és belefoglalták az 1939-ben megjelent, Creangă összes művét tartalmazó, Gheorghe T. Kirileanu által sajtó alá rendezett Opere című kötetbe, melynek kiadására a II. Károly román királyról elnevezett alapítvány égisze alatt került sor. A kommunizmus alatt betiltották közlését, 1990 után azonban ismét elérhető lett a románok számára.[2]
A történetet több nyelvre lefordították. Magyarul Orbán János Dénes fordításában jelent meg,[1] franciára Eugène Ionesco lánya, Marie-France Ionesco fordította le,[11] angolra pedig Alistair Ian Blyth ültette át.[12]
Méltatások
szerkesztésTöbb kritikus szerint A mesék meséje az erotikus komédia remekműve. Gabriel Liiceanu úgy véli, hogy „Boccaccio elsápadt volna az irigységtől, ha olvasta volna”.[2] Ion Bogdan Lefter irodalomkritikus szerint „a gyerekcipőben járó román erotikus irodalom legfontosabb, legrégibb, és legnagyobb presztízsű műve”.[13] Mircea Irimescu független képviselő a román parlament kulturális bizottságának vitájában a román irodalom mesterművei közé sorolta a mesét.[14]
Feldolgozások
szerkesztésA mesék meséje a kortárs romániai irodalmi-színházi élet több szereplőjét is megihlette. Mircea Nedelciu Povestea poveștilor generației '80 (A mesék meséje a nyolcvanas évek generációjában) címmel írt variációt Creangă történetére Dan Petrescu és Luca Pițu 1998-as erotikus irodalmi antológiájába. (Ez az elbeszélés 1999-ben francia–román kétnyelvű kiadásban is megjelent Creangă eredetijével egy kötetben.)[15][16][17] A két írást 2009-ben színpadi művé dolgozta fel Petru Diaconu és Laurentiu Dimisca. A darabot a karácsonkői Tandem Színház vitte színpadra Gheorghe Hibovski rendezésében. A társulat a bukaresti Luni Színházban és a kolozsvári My Way klubban is előadta a művet.[18][19]
Botrányok, viták
szerkesztésA trágár szavakban bővelkedő elbeszélés többször volt botrányok, viták forrása is.
2010-ben a romániai parlament kulturális bizottsága egy, a médiatörvényt módosító javaslatot vitatott meg. Az indítvány szerint a tévéadóknak heti 120 percnyi kulturális vagy oktatási jellegű műsort kell sugározniuk. A vitában Teodora Trandafir, a Demokrata Liberális Párt képviselőnője felvetette a kérdést: vajon kulturális jellegű műsornak számít-e A mesék meséje, amelynek nyelvezete vulgárisnak mondható.[14]
2013-ban felháborodást keltett, hogy Temes megyében két negyedikes tanuló év végi jutalomként olyan Creangă-kötetet kapott ajándékba, amely tartalmazta A mesék meséjét.[20]
A kukorica mint fallikus szimbólum
szerkesztésCreangă nem az első és nem az utolsó alkotó, aki a kukorica fallikus aspektusát ábrázolja. A magvakkal borított, hosszúkás kukoricacső mint fallikus szimbólum visszatérő motívum a művészetben: megjelenik például az olmék kukoricaisten-ábrázolásokban,[21] Salvador Dalí egyik szobrában,[22] vagy William Faulkner Szentély című regényében[23] is.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e Ion Creangă; Orbán János Dénes fordítása: A Fasz meséje (magyar nyelven). 2000 Irodalmi és társadalmi havi lap, 2003 (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ a b c d e f Cosmin Zamfirache: Ion Creangă și opera pornografică: cum a apărut „Povestea poveștilor” și cine a publicat măscările „popii”, scrise doar pentru chefurile secrete de la Junimea. Adevărul, 2015. február 28. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ a b c Pécsi Györgyi: Orbán János Dénes: Sándor vagyok én is…; Alkalmi mesék idegbeteg felnőtteknek. Kortárs, 2014. június. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ a b Ion Creangă: Povestea poveștilor (román nyelven). Wikiforrás. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Fordítások vagy obszcenitás: irodalom a magyar napokon. https://www.transindex.ro. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ a b c Daniel Guță: Folclorul pornografic la români. Cele mai vulgare povestiri care au făcut deliciul ascultătorilor de-a lungul timpului. Adevărul, 2016. december 19. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Enciclopedia României (román nyelven). (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ 1877 calendar / Perpetual yearly calendar
- ↑ 1878 calendar / Perpetual yearly calendar
- ↑ 1887 calendar / Perpetual yearly calendar
- ↑ "Povestea poveștilor", tradusă în franceză de Marie-France Ionesco. Realitatea.net, 2007. január 24. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Povestea povestilor : editie trilingva romana, franceza, engleza
- ↑ Ion Creanga, precursorul. Jurnalul.ro, 2005. október 10. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ a b "Povestea poveștilor" de Ion Creangă le-a pus probleme deputaților din Comisia de Cultură. MediaFax.ro, 2010. december 15. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Ion Creanga, Mircea Nedelciu - Povestea povestilor (Povestea pulei); Povestea povestilor gen. 80. Hozzáférés: 2017. szeptember 13.
- ↑ Paul Cernat: Povestea povestilor…. Observator Cultural, 2000. november 7. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Mircea Nedelciu : A Brief Introduction - Archive - Translations.observatorcultural.ro. theobserver.ro. [2017. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Teatrul TANDEM aduce Povestea Povestilor pe scena de la Green Hours, 2009. március 3. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Povestea porcoasa a lui Creanga, pusa in scena la Cluj, 2009. május 21. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ HALAL DE EDUCAȚIE! „Povestea Poveștilor” de Creangă, LECTURĂ INTERZISĂ MINORILOR, oferită premiu la clasa a IV-a!. Libertatea, 2013. június 28. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Betty Harper Fussel. The Story of Corn. Albuquerque: University of New Mexico Press, 35. o. (1992)
- ↑ Paul Chimera: Dali’s Obsessions in 3-D in his ‘Retrospective Bust of a Woman’, 2011. június 29. [2015. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 18.)
- ↑ Susan Ditto et al. Sexuality and Privacy in Rural Mississippi, Affect and Power: Essays on Sex, Slavery, Race, and Religion. University Press of Mississippi, 52. o. (2005)
