Andrej Dmitrijevics Szaharov
Andrej Dmitrijevics Szaharov (Moszkva, 1921. május 21. – Moszkva, 1989. december 14.), orosz magfizikus, politikai menekült, az 1975. évi Nobel-békedíj kitüntetettje. Róla kapta nevét az Európai Parlament 1988-ban alapított emberi jogi kitüntetése, a Szaharov-díj a gondolatszabadságért.[1]
| Andrej Szaharov | |
 | |
| Született | 1921. május 21. Moszkva |
| Elhunyt | 1989. december 14. (68 évesen) Moszkva |
| Állampolgársága |
|
| Nemzetisége | orosz |
| Házastársa | Yelena Bonner (1972–1989) |
| Szülei | Yekaterina Sakharova Dmitri Ivanovich Sakharov |
| Foglalkozása | magfizikus |
| Tisztsége | népi küldött |
| Iskolái | MSU Faculty of Physics (1938–1942) |
| Kitüntetései | Nobel-békedíj |
| Halál oka | szívinfarktus |
| Sírhelye | Vostrjakovó temető, Moszkva |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Andrej Szaharov témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete
szerkesztésAndrej Szaharov 1921-ben, értelmiségi családban született. Fizikus apja nyomdokaiba lépve 1938-ban a Moszkvai Állami Egyetem fizika szakára iratkozott be. Felmentették a második világháborús katonai szolgálat alól, így 1942-ben lediplomázott, és a háború végéig egy hadianyaggyárban dolgozott. Itt ismerkedett meg Klavgyija Vihirevával, egy technikussal; hamarosan összeházasodtak.
A háború után Szaharov Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el; Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. 32 évesen ő volt a legfiatalabb tag az akadémia történetében.
Szaharov már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait: egy zsidó matematikust bevett a hidrogénbomba-programba. 1958-ban kiadott két cikket a nukleáris robbanás hatásairól.
1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét Megjegyzések a békéről, a békés együttélésről és a szellemi szabadságról címmel. Ezzel "tettem egy határozott lépést", írta memoárjaiban, "hogy disszidens legyek.". Az esszében a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. Felesége nemsokára meghalt, és Szaharov visszatért Moszkvába fizikát tanítani.
1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. Cikkekben, petíciókban követelték a cenzúra eltörlését, a független bíróságokat és az általános választások bevezetését. Szaharov 1972-ben feleségül vette Jelena Bonnert, aki szintén a mozgalomban dolgozott. Bonner helyettesítette férjét a Nobel-díj kiosztásakor, 1975-ben. A bizottság indoklásában hangsúlyozta Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért.
Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték. Feleségén keresztül tartotta a kapcsolatot Moszkvával és a Nyugattal, Bonner 1984-es száműzetéséig.
1986. december 19-én Mihail Gorbacsov pártfőtitkár demokratizálási törekvéseinek részeként Szaharov engedélyt kapott, hogy feleségével együtt visszatérhessen Moszkvába.[2] Szaharov azonnal a demokratikus mozgalom egyik legfontosabb alakja lett. 1989-ben a kongresszus tagjává választották. Amnesztiát kért a politikai foglyoknak, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását. 1989 decemberében halt meg.
Irodalom
szerkesztés- Bonner, Jelena: Alone Together, New York, Knopf, 1986
- Szaharov, Andrej: Memoárok, Moszkva, 1990
- Lourie, Richard: Sakharov: A Biography. Hanover, NH; University Press of New England, 2002
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Az Európai Parlament cikke a díjról. [2008. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 24.)
- ↑ Sakharov Exile Ends; He'll Return to Post in Moscow : Soviets Also Give Bonner a Pardon. Los Angeles Times, 1986. december 19. (Hozzáférés: 2016. december 19.)
