Német márka (1871–1919)

(Aranymárka szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. december 28.

A márka (németül Mark, jele: , vagy Mk) a Német Császárság pénzneme 1871 és 1919 között. 1871 és 1914 között mint Reichsgoldwährung (birodalmi aranyvaluta) klasszikus aranystandardú fizetőeszköznek számított, ezért retronim kifejezéssel aranymárkának (Goldmark) is nevezik, 1914-et, az első világháború kitörését követően, noha valutareform nem történt, az aranystandard megszűnése miatt már nem beszélhetünk aranymárkáról. 1871-ben 1 egyleti tallér (Vereinstaler) = 3 márka árfolyamon került bevezetésre. 1919-ben a hiperinflációs papírmárka (Papiermark) váltotta fel. A jegybank szerepét a Reichsbank (Birodalmi Bank) töltötte be ugyanakkor a német állam is bocsátott ki papírpénzeket a Reichsschuldenverwaltung hivatalán keresztül (Reichskassenschein, Darlehenskassenschein), valamint összesen harminckét kereskedelmi banknak (például Badische Bank, Bayerische Notenbank, Sächsische Bank zu Dresden, Württembergische Notenbank) is volt exkluzív, papírpénz kibocsátási joga.[1]

Márka
(Mark)
100 márkás bankjegy előoldala (1908)
100 márkás bankjegy előoldala (1908)
1 márkás ezüstérme
1 márkás ezüstérme

Devizajel
Ország Német Birodalom
Használat kezdete1871.
Bevonás ideje1919.

Váltópénz
pfennig1/100
Érmék
Használatban1, 2, 5, 10, 20, 25, 50 pfennig
1, 2, 3, 5, 10, 20 márka
Bankjegyek
Használatban5, 10 , 20 , 50 , 100, 1000 márka
Kibocsátó
Központi bankReichsbank
A Wikimédia Commons tartalmaz Márka témájú médiaállományokat.
Porosz egyleti tallér (Vereinstaler) I. Vilmos porosz király, később 1871-től német császár és a Porosz Királyság címerének ábrázolásával. A márkát 1871-ben 1 Vereinstaler = 3 márka árfolyamon vezették be. A különféle német egyleti tallérok egyedüli érmeként, 3 márka névértékben a márka bevezetése után is forgalomban maradtak.

A német aranystandard

szerkesztés

A német márka aranystandardú valuta volt, a Reichsbank bankjegy kibocsátása egyharmad részben kötelezően arannyal kellett legyen fedezve, ez volt a valuta stabilitását biztosító Goldanker (aranyhorgony), továbbá a Reichsbank bankjegyei korlátlanul aranyérmékre, 5, 10 és 20 márkásokra voltak válthatóak a pénzintézetnél.[1]

Nemzetközi jelentősége

szerkesztés

Stabilitása és értékállósága ellenére a márkának sosem sikerült akkora nemzetközi jelentőségre szert tennie, mint majd a német márkának a II. világháborút követően. Nagy-Britannia a Brit Birodalom révén uralta a globális kereskedelmet, London pedig a világ első számú pénzügyi központjának számított, így a font sterling nemzetközi uralkodó pozíciója megingathatatlan volt a korszakban. A márka a Németországénál jóval gyengébb gazdasággal bíró Franciaország valutájához, a frankhoz képest is alárendelt szerepet játszott, mert a Latin Monetáris Unió létrehozásával biztosítva lett a frank második helye a valuták nemzetközi jelentőségének rangsorában a font sterling után.

Átváltási árfolyam

szerkesztés

A márka a korszak többi európai aranystandardú pénzéhez hasonlóan igen stabil valuta volt. Középárfolyama 1913-ban így alakult:

Valuta Árfolyam német márkában (1913)
1 brit font sterling 20,43 márka
1 osztrák-magyar korona 0,85 márka
1 orosz rubel 3,24 márka
1 amerikai dollár 4,19 márka
1 skandináv valutauniós (svéd, dán, norvég) korona 1,125 márka
1 holland gulden 1,69 márka
1 francia frank, belga frank, svájci frank, spanyol peseta, görög drachma, román lej, bolgár leva (Latin Monetáris Unió) 0,81 márka
1 török piaszter 5,715 márka

Érmékből 1, 2, 5, 10, 20, 25, 50 pfenniges, valamint 1, 2, 3, 5, 10 és 20 márkás címlet létezett. Az érmék hátoldalán egységesen a birodalmi címer szerepelt, ennek két változatát használták, 1889-ig az első (kis sas - kleiner Adler), 1891-től pedig a második (nagy sas - großer Adler) címerváltozatot. Az 1 és 2 pfennigest bronzból, az 5, 10, 20, 25 pfennigest nikkelből verték, továbbá a korai 20 pfennigest, valamint az 50 pfennig, 1/2 márka (először 50 pfennig, később 1/2 márka értékjelzéssel verték) 1, 2, 3, 5 márkás érméket ezüstből, aranyból 5, 10 és 20 márkást hoztak forgalomba. Az arany és az ezüstérmék egyaránt 900 ezrelék finomságúak voltak, azaz 90 % nemesfém tartalommal rendelkeztek. Az arany 5 márkást csak 1877-1878-ban verték. A Német Császárságban az 1, 2, 5, 10, 20, 25, 50 pfenniges, 1 márkás érmék közösek voltak, a 2, 3, 5, 10 és 20 márkásokat azonban az euróérmékhez hasonlóan közös hátoldallal, de német államokként eltérő előoldallal verték. Az egyes német monarchiákban az előoldalon az aktuális uralkodó képmása szerepelt, a városállamokban (Hamburg, Bréma, Lübeck) pedig a város címere. Rendszeresen ezüst 2, 3, 5 márkást és arany 5, 10 és 20 márkást csak a nagy államok, a Porosz Királyság, a Szász Királyság, a Bajor Királyság, a Württembergi Királyság és a Badeni Nagyhercegség vertek, a többi kisebb kibocsátó csak alkalmanként adott ki érméket.[2]

Bronz és nikkel váltópénzek

szerkesztés

Az 1 és 2 pfenniges bronzból, míg a 10, a 20 és a 25 pfenniges nikkelből készült. A nikkel 20 pfennigessel az ezüst 20 pfennigest váltották le, majd később a 20 pfenniges címletet 25 pfennigesre cserélték le. Az I. világháború alatt, a színesfémhiány következtében alumíniumból, acélból és cinkből verték a váltópénzeket.

Ezüstérmék

szerkesztés

A márka érméi közül ezüstből 20 pfenniges, 50 pfenniges, 1/2 márkás, 1, 2, 3, és 5 márkás érméket vertek. Az ezüst 20 pfenniges verés 1878-ban megszűnt, a 3 márkás bevezetésére pedig csak 1908-tól került sor. 1905-től 50 pfenniges helyett vele egyenértékű 1/2 márkást vertek.

Egységes ezüstérmék

szerkesztés

A 20 és 50 pfenniges és az 1 márkás dizájnja egységes volt. Előoldalán értékjelzéssel, hátoldalán a birodalmi címerrel..

Névérték: Súly: Tiszta ezüsttartalom (színezüst) Átmérő:
20 pfennig 1,111 g 1 g 16 mm
50 pfennig 2,778 g 2,5 g 20 mm
1/2 márka 2,778 g 2,5 g 20 mm
1 márka 5,556 g 5 g 24 mm

A 2, 3 és 5 márkás ezüstérmék

szerkesztés

Az ezüst 2, 3 és 5 márkásokat az euróérmékhez hasonlóan közös hátoldallal, de német államokként eltérő előoldallal verték. Az egyes német monarchiákban az előoldalon az aktuális uralkodó képmása szerepelt, a városállamokban (Hamburg, Bréma, Lübeck) pedig a város címere. A 3 márkást csak 1908-tól vezették be a még forgalomban lévő, az egyes német államok által 1871 előtt kibocsátott kerek 3 márkát érő 1 Vereinstaler érmék lecserélésére. Rendszeresen ezüst 2, 3, 5 márkást csak a nagy államok, a Porosz Királyság, a Szász Királyság, a Bajor Királyság, a Württembergi Királyság és a Badeni Nagyhercegség vertek, a többi kisebb kibocsátó csak alkalmanként adott ki ilyen érméket. 2, 3 és 5 márkás ezüstérméket az alábbi német államok bocsátottak ki: Porosz Királyság, Anhalti Hercegség, Badeni Nagyhercegség, Bajor Királyság, Braunschweigi Hercegség, Bréma, Hamburg, Hesseni Nagyhercegség, Lippei Fejedelemség, Lübeck, Mecklenburg-Schwerini Nagyhercegség, Mecklenburg-Sterlitzi Nagyhercegség, Oldenburgi Nagyhercegség, Reuß Idősebb-ág Hercegség, Reuß Ifjabb-ág Hercegség, Szász Királyság, Szász-Altenburg Hercegség, Szász-Coburg-Gotha Hercegség, Szász-Meiningen Hercegség, Szász-Weimar-Eisenach Nagyhercegség, Schaumburg-Lippe Fejedelemség, Schwarzburg-Rudolstadt Fejedelemség, Schwarzburg-Sondershausen Fejedelemség, Waldeck és Pyrmont Fejedelemség, Württembergi Királyság. 2, 3 és 5 márkásból rendszeresen vertek forgalmi emlékérméket is, ezeknek az előoldala volt eleinte eltérő, csak 1909-tól engedélyezték, hogy a hátoldaluk a forgalmi érméktől eltérő legyen, négyen stilizált birodalmi címerábrázolás szerepelt, egyen pedig, melyet 1913-ban, a Napóleon elleni felszabadító háború 100. évfordulójára adtak ki, a francia zsarnokságot jelképező kígyót széttépő német sas került.

Névérték: Súly: Tiszta ezüsttartalom (színezüst) Átmérő:
2 márka 11,111 g 10 g 28 mm
3 márka 16,667 g 15 g 33 mm
5 márka 27,778 g g 25 g 38 mm

Aranyérmék

szerkesztés

Aranyból 5, 10 és 20 márkás érméket vertek, 900 ezrelék finomságú aranyból. Az arany 5, 10 és 20 márkásokat az euróérmékhez hasonlóan közös hátoldallal, a birodalmi címerrel, de német államokként eltérő előoldallal verték. Arany 5 márkás kibocsátására csak 1877-ben és 1878-ban került sor. Az egyes német monarchiákban az előoldalon az aktuális uralkodó képmása szerepelt, a városállamokban (Hamburg, Bréma, Lübeck) pedig a város címere. Rendszeresen arany 10 és 20 márkást csak a nagy államok, a Porosz Királyság, a Szász Királyság, a Bajor Királyság, a Württembergi Királyság és a Badeni Nagyhercegség vertek, a többi kisebb kibocsátó ( Anhalti Hercegség, Braunschweigi Hercegség, Bréma, Hamburg, Hesseni Nagyhercegség, Lippei Fejedelemség, Lübeck, Mecklenburg-Schwerini Nagyhercegség, Mecklenburg-Sterlitzi Nagyhercegség, Oldenburgi Nagyhercegség, Reuß Idősebb-ág Hercegség, Reuß Ifjabb-ág Hercegség, Szász-Altenburg Hercegség, Szász-Coburg-Gotha Hercegség, Szász-Meiningen Hercegség, Szász-Weimar-Eisenach Nagyhercegség, Schaumburg-Lippe Fejedelemség, Schwarzburg-Rudolstadt Fejedelemség, Schwarzburg-Sondershausen Fejedelemség, Waldeck és Pyrmont Fejedelemség) csak alkalmanként és kisebb, vagy elenyésző mennyiségben adott ki ilyen érméket.

Névérték: Súly: Tiszta aranytartalom (színarany): Átmérő:
5 márka 1,9912 g 1,7921 g 17 mm
10 márka 3,9825 g 3,5842 g 19,5 mm
20 márka 7,9649 g 7,1684 g 22,5 mm

Papírpénzek

szerkesztés

A német jegybank szerepét 1871-1876 között a Königlich-Preußische Hauptbank (Porosz Királyi Főbank, vagy csak Preußische Bank - Porosz Bank), 1876. január 1-től pedig a Reichsbank (Birodalmi Bank) töltötte be, mellette kisebb mennyiségben államjegyek is forgalomba kerültek a Reichsschuldenferwaltung (Birodalmi Adósságkezelő Hivatal) által. Továbbá egyre csökkenő számban kereskedelmi bankok is bocsáthattak ki nagy címletű, 100, 200, 500 és 1000 márkás bankjegyeket. 1873-ban még harminckét ilyen kereskedelmi bank volt, számuk 1914-re azonban négyre csökkent.[1]

A Königlich-Preußische Hauptbank (Királyi Porosz Főbank) kibocsátásai

szerkesztés

A jegybank szerepét betöltő Königlich-Preußische Hauptbank 1874-ben 100, 500 és 1000 márkás címleteket bocsátott ki.[3]

A Reichsbank (Birodalmi Bank) kibocsátásai

szerkesztés

A Reichsbank 1876-ben kezdte meg működését, gyakorlatilag a porosz Königlich-Preußische Hauptbank utódaként. Bankjegyei egészen 1914. augusztus 4-ig szabadon átválthatóak voltak arany 5, 10 és 20 márkás érmékre. Először 1876-ban csak 100 és 1000 márkás címleteket bocsátott ki, ezek a Königlich-Preußische Hauptbank 1874-es sorozatú papírpénzeivel teljesen megegyező nyomattal készültek, de már a Reichsbank nevében, a porosz királyi helyett a német birodalmi címerrel. 1883-tól új típusú 100 márkást nyomtattak (blauer Hunderter - kék százas), melyet egészen 1908-ig bocsátottak ki. 1908-tól új, jóval nagyobb méretű (207 x 102 mm) 100 márkást, az ugyancsak kék színű "flottaszázast" (Flottenhunderter) vezették be. 1884-től az 1000 márkást is lecserélték. A 20 és az 50 márkás címleteket csak 1906-tól hozták forgalomba a 20 és 50 márkás Reichskassenschein államjegyek lecserélésére. 1914-től az I. világháborús hadi kiadások következtében drasztikusan megnövekedett igény miatt az 1883-as széria 1908-as évszámváltozatú 100 márkását (blauer Hunderter) újra nyomtatni kezdték, párhuzamosan az 1910-es flottaszázassal. 1919-ben pedig az 1908-as 100 márkást (blauer Hunderter) és az 1910-es sorozatú 100 (Flottenhunderter) és 1000 márkásokat szintén újra nyomtattak, de az eredeti két piros Reichsbank címer és piros sorozatszámok helyett zöld színű Reichsbank címerekkel és zöld sorozatszámokkal. 1915-ben új 20 márkás debütált, 1918. októberében pedig az egyszerű, fekete keretes kivitele és az I. világháborús német vereség következtében csak "Trauerschein" (gyászbankjegy) néven illetett 50 márkás került forgalomba.[1][4][5][6]

A Reichsschuldenverwaltung (Birodalmi Adósságkezelő Hivatal) államjegyei

szerkesztés

A német állam saját hatáskörében is kibocsátott állami kiadású papírpénzeket, azaz államjegyeket a Reichsschuldenverwaltung (Birodalmi Adósságkezelő Hivatal) által.

Reichskassenschein (birodalmi pénztárjegy)

szerkesztés

A Reichsschuldenverwaltung által kiadott Reichskassenschein (birodalmi pénztárjegy) típusú államjegyek az utolsó sorozat kivételével viszonylag kis mennyiségben kerültek csak forgalomba. Ezeknek az államjegyeknek nem volt semmiféle nemesfém fedezetük, a német állam ígérvényei voltak, továbbá nem volt kényszerforgalmi jellegük, azaz elfogadásuk sem kötelező, de az állam jellemzően mégis beváltotta őket nemesfém (arany- vagy ezüstérmékre) egészen 1914-ig. 1874-ben 5, 20 és 50 márkás címleteket, összesen 120 millió márka értékben, majd 1882-ben teljesen új dizájnú 5, 20 és 50 márkást hoztak forgalomba. 1899-ben egy harmadik típusú 50 márkást nyomtattak. 1904-ben egy 5 márkás, 1906-ben pedig egy 10 márkás kibocsátására került sor.[1][5][7][8]

Darlehenkassenschein (kölcsönpénztárjegy)

szerkesztés

1914-ben a háború finanszírozására ténylegesen fedezet nélküli, kényszerforgalmi, azaz kötelezően elfogadandó Darlehenkassenschein (kölcsönpénztárjegy) típusú államjegyeket bocsátott ki a Reichschuldenverwaltung. 1914-ben 1, 2, 5, 20 és 50 márkás címletek kerültek forgalomba. ezeket 1917-ben egy új típusú 5 márkás, 1918-ban pedig egy új 20 márkás címlet követte.[5][9]

A kereskedelmi bankok kibocsátásai

szerkesztés

Németországban számos kereskedelmi bank is rendelkezett bankjegy kibocsátási joggal, ezek azonban csak nagy címleteket, azaz 100, 200, 500 és 1000 márkásokat adhattak ki. Számuk 1874-ben harminckettő volt, de ez fokozatosan, az 1900-as évek elejére négyre csökkent, ekkor már csak a badeni Badische Bank, a bajor Bayerische Notenbank, a szász Sächsische Bank zu Dresden és a württembergi Württembergische Notenbank hozhatott forgalomba papírpénzt.[10] 1890-ben az alábbi német kereskedelmi bankok bocsáthattak ki papírpénzt: Badische Bank, Bank für Süddeutschland, Bayrische Notenbank, Bremer Bank, Breslauer Stadtbank, Chemnitzer Stadtbank, Danziger Privat-Aktienbank, Frankfurter Bank, Hannoversche Bank, Leipziger Kassenverein, Magdeburger Privatbank, Posener Provinz-Aktienbank, Sächsische Bank zu Dresden, Württembergische Notenbank, ezek címletei az egész Németországban törvényes fizetőeszköznek számítottak, további három kereskedelmi bank 100 márkás címletei azonban csak abban a tartományban voltak érvényesek, ahol az adott bank működött (Noten mit beschränktem Umlaufgebiet - bankjegyek korlátozott érvényességi területtel), ezek a Braunschweigische Bank (csak a Braunschweigi Hercegségben), a Hannoversche Stadtkassenschein (csak a Porosz Királyságban), és a Landständische Bank in Bautzen (csak a Szász Királyságban). Az egyes kereskedelmi bankok bankjegyei teljesen egyedi, egymástól különböző megjelenésűek voltak.[1][11]

  • Pick, Albert: Standard Catalog of World Paper Money – Seventh Edition, General Issues, Volume Two – Krause Publications, Iola, Wisconsin, 1994