Auguste Beernaert
Auguste Marie François Beernaert (Oostende, 1829. július 26. – Luzern, 1912. október 6.) belga-flamand politikus, 1909-ben Paul-H.-B. d'Estournelles de Constant-nal együtt Nobel-békedíjat kapott. 1884–1894 között Belgium miniszterelnöke.
| Auguste Marie François Beernaert | |
.jpg) | |
| Belgium 15. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1884. október 26. – 1894. március 26. | |
| Előd | Jules Malou (2. hivatali idő) |
| Utód | Jules de Burlet |
| Született | 1829. július 26. Oostende |
| Elhunyt | 1912. október 6. (83 évesen) Luzern |
| Sírhely | Watermael-Boitsfort |
| Párt | Katolikus |
| Foglalkozás | |
| Iskolái |
|
| Vallás | római katolikus egyház |
| Díjak |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Auguste Marie François Beernaert témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésA Leuveni Katolikus Egyetem jogi karát 1850-ben végezte el, az egyetemi tanulmányai után ösztöndíjasként bejárta Európa legjobb jogi egyetemeit (Berlin, Párizs, Heidelberg, Lipcse, Strasbourg). 1853-ban visszatért Ostendbe és jogászként dolgozott. 1873-ban a belga képviselőház tagjává választották 1873–1878 között közmunkaügyi miniszter volt Jules Malou miniszterelnök első kormányzása alatt. Neki köszönhető többek között a belga vasúthálózat kiépítése és az antwerpeni kikötő megnagyobbítása. 1878 és 1884 között az ellenzéki katolikus párt vezetője.
1884. október 26-án alakított kormányt II. Lipót belga király megbízásából, egyben a pénzügyminiszteri posztot is ő töltötte be. 1892. március 29. és október 31. között a külügyminiszteri tisztséget is viselte. 1885-ben aktív támogatásával jött létre a Kongói Szabadállam, amelyet a nagyhatalmak beleegyezésével II. Lipót személyes irányítása alá vont. Miniszterelnöksége során hozták meg a dolgozók jogait védő első törvényeket, illetve kiterjesztették a szavazati jogot.
1894-ben, lemondása után államminiszterré nevezték ki, majd 1895-ben megválasztották a képviselőház elnökévé. A kormányból való távozása után fellépett a rabszolgaság és a Kongói Szabadállam területén elkövetett kegyetlenségek ellen, ami miatt közvetlen összetűzésbe került a királlyal.
1903-tól 1905-ig a Nemzetközi Jogászszövetség elnökeként dolgozott. Belgium első képviselője volt az 1899-es és az 1907-es hágai békekonferenciákon. 1909-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki a nemzetközi viták tárgyalásos rendezése, valamint a rabszolgaság eltörlése terén szerzett érdemeiért.
A Beernaert-kormány tagjai
szerkesztés| Miniszteri tiszt | Név | Párt |
|---|---|---|
| Külügyminiszter | Joseph de Riquet de Caraman-Chimay | Katolikus |
| Belügyminiszter | Joseph Thonissen | Katolikus |
| Igazságügyminiszter | Joseph Devolder | Katolikus |
| Pénzügyminiszter | Auguste Beernaert | Katolikus |
| Mezőgazdasági, ipari és közmunkaügyi miniszter | Alphonse de Moreau | Katolikus |
| Vasút, posta és távközlési miniszter | Jules Vandenpeereboom | Katolikus |
| Hadügyminiszter | Charles Pontus | pártonkívüli |
Változások
szerkesztés- 1887. október 24.
- Joseph Devolder lemondott tisztségéről, helyét Jules Le Jeune vette át.
- 1887. október 27.
- Joseph Thonissen lemondott tisztségéről, helyét Joseph Devolder vette át.
- 1888. augusztus 26.
- Alphonse de Moreau lemondott tisztségéről, helyét Léon De Bruyn vette át.
- 1890. november 6.
- Joseph Devolder lemondott tisztségéről, helyét Ernest Mélot vette át.
- 1891. március 2.
- Ernest Mélot lemondott tisztségéről, helyét Jules de Burlet vette át.
- 1892. március 29.
- Joseph de Riquet de Caraman-Chimay lemondott tisztségéről, helyét ideiglenesen Auguste Beernaert vette át.
- 1892. október 31.
- Henri de Merode-Westerloo lett az új külügyminiszter
- 1893. május 4.
- Charles Pontus lemondott tisztségéről, helyét Jacques Brassine (pártonkívüli) vette át.
Egyéb érdekességek
szerkesztésBeernaert Brüsszel Boitsfort (Bosvoorde) kerületében lakott, itt van eltemetve felesége és nővére, Euphrosine Beernaert mellett. Komoly műgyűjtő volt és végrendeletében festményeit belga múzeumoknak adományozta. Oostend városában, a Marie-Joséplein téren áll emlékműve.
