A böszörmények muszlim bolgár-török nép, akik a honfoglalókkal együtt vagy nagyjából egy időben érkeztek a Kárpát-medencébe. A későbbiekben a középkor folyamán a böszörmény szóval általában az izmaelitákat (vagyis muszlimokat) illették, függetlenül származásuktól.

Magyarországon Berekböszörmény (Hajdú-Bihar vármegye, 1291 óta) és Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar vármegye, 1246 óta) települések neveiben maradt meg a népcsoport emléke. Ezenkívül gyakoriak magyar területen a Böszörmény, Böszörményi családnevek, bár ezek okvetlenül nem jelentenek mind a népcsoporthoz köthető származást, hanem a böszörmény nevű településekhez való kötődést.

Történetük

szerkesztés

Az Árpád-korban a böszörmények kereskedelemmel foglalkoztak, egy részüket viszont határőrizeti feladattal az ország szélére telepítették.

A 11. századtól fokozatosan korlátozták jogaikat, és a keresztény Magyar Királyság megalakulását követően a keresztség elfogadására kényszerítették őket. I. László király 1092-ben kiadott I. törvénykönyvében határozatot hozott a megkeresztelt izmaeliták – böszörmények – áttelepítéséről, hogy megakadályozzák visszatérésüket a muszlim vallásra.

A tatárjárás után, a 13. század második felére eltűntek (részben beolvadtak a keresztények közé és/vagy később szúfi bektási hívők lettek Magyarországon).[1]

Beszermianok

szerkesztés

Udmurtiában él egy beszermiannak nevezett, muzulmán vallású, viszont finnugornak tartott népcsoport. Nincs rá utalás, hogy a két népcsoportnak köze lenne egymáshoz, a feltételezések szerint nevüket a muszlim szó török változatából (bısırman) nyerték. Ennek a megnevezésnek vannak hangrendi változatai más türk nyelvekben (azerbajdzsáni müsəlman), a magyar nyelvben pedig gyakori a szó végi n hangok palatalizálódása. Emiatt a böszörmény névről joggal tehető fel, hogy már eredetileg is muszlim jelentése volt, és nem népet, hanem vallási csoportot takart.

  1. Sudár, Balázs (2008). BEKTAŞI MONASTERIES IN OTTOMAN HUNGARY. Akadémiai Kiadó. pp. 227–248 Vol. 61, No. 1/2.