Wikipédia

Ballagi Aladár

(1853-1928) magyar történész, nyelvész, az MTA tagja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 27.
Nem tévesztendő össze a következővel: Bellaagh Aladár.

Ballagi Aladár (Kecskemét, 1853. október 24. – Budapest, 1928. június 21.) magyar történész, nyelvész a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyetemi tanár. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar egykori dékánja.

Ballagi Aladár
Született1853. október 24.[1]
Kecskemét
Elhunyt1928. június 21. (74 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
GyermekeiBallagi István
SzüleiBallagi Mór
Foglalkozása
  • politikus
  • művelődéstörténész
  • nyelvész
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1905. február 17. – 1910. március 21.)
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1875)
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (43-1-71)
Tudományos pályafutása
Szakterülettörténettudomány
Szakintézeti tagságMagyar Tudományos Akadémia
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Ballagi Aladár témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Ballagi Aladár témájú médiaállományokat.

Élete

szerkesztés

Református vallásra kitért zsidó családból származott. Anyja, kisrákói és királylehotai Lehóczky Ida (1826–1897), apja, Ballagi Mór (1815–1891), a református teológiai intézetben a keleti nyelvek és a bibliamagyarázat tanáraként dolgozott 1855-től, de előtte 1848–49-ben honvédtiszt volt. Három testvére volt. Ballagi László (1846–1867), Ballagi Josephine (1849–?), Ballagi Géza (1851–1907). Közülük László halálozott el a legkorábban, de azért halála előtt valamit letett az asztalra. Az ő fordításában jelent meg John Bunyan híres műve A zarándok útja. Aladár bátyja, Géza az 1790-es évek gazdag és izgalmas röpirat-irodalmát dolgozta fel A politikai irodalom Magyarországon című, máig nélkülözhetetlen könyvében.

Ballagi Aladár nagyon szeretett utazni, erre tanítványait is buzdította, hiszen ő a saját megfigyelésen alapuló ismeretekben hitt. Abban, hogy csak azt lehet és szabad elhinni, amit a saját szemünkkel látunk és tapasztalunk. Saját költségén beutazta Franciaországot, Olaszországot, Szerbiát, Németországot, Angliát, Görögországot, Oroszországot, Svédországot, Norvégiát és az Amerikai Egyesült Államokat is. Különböző könyvtárakat és levéltárakat keresett fel magyar nyomok, vonatkozások után kutatva. Ezen felül a Magyar Turista Egyesület megalakulásában is részt vett, hiszen előszeretettel járta a magyar tájakat, a főváros környéki hegyeket.

Tanulmányai/munkássága

szerkesztés
 
1880-ban készült fényképe

Tanulmányait a pesti és a heidelbergi egyetemen végezte. 1875-ben a Budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett.

1876-ig magyar művelődéstörténetet tanított a budapesti református gimnáziumban, majd a sárospataki református teológiai akadémián. 1877-től 1879-ig a Budapesti Tudományegyetem magántanára. 1880-tól ugyanitt újkori egyetemes történelmet tanított. 1883-ig helyettes, 1889-ig nyilvános rendkívüli, majd 1924-ig nyilvános rendes tanárként. 1891–92-ben az Irodalomtörténeti Közlemények című lapot szerkesztette.

A Magyar Tudományos Akadémia 1884-ben levelező, 1904-ben rendes tagjává választotta.

1903–1904-ben a bölcsészettudományi kar dékánja, 1919–20-ban az egyetem rektora volt. 1905 és 1910 között a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt, Budapest IX. és X. kerületében megválasztott országgyűlési képviselőjeként politizált. A Tanácsköztársaság idején, 1919 márciusa és júliusa között eltiltották a tanítástól. 1924-ben nyugalomba vonult.

Sokoldalú ismeretekkel rendelkező, jelentékeny irodalmi működést kifejtő történész volt. Újkori egyetemes történettel, magyar művelődéstörténettel és nyelvészettel foglalkozott.

Részt vett a Szekfű Gyula A száműzött Rákóczi című, 1913-ban megjelent műve körül kialakult, heves személyeskedésbe hajló sajtóvitában.

Magánélete

szerkesztés

Kétszer nősült. Első felesége Bauer Ottília (1862–1884), akivel 1882. július 10-én kötött házasságot Budapesten, a Kálvin téri református templomban. A tanúk Illés Lajos, Gönczy Pál és Ballagi Géza voltak.[3] A házasságukból született:

  • Ballagi Tibor (1883–1914), királyi honvédhadnagy, törvényszéki bíró

Második felesége Peskó Ida (1864–1938), akitől három fia és egy lánya született:

  • Dr. Ballagi István (1893–1955), egyetemi magántanár, MÁV Kórház bőrgyógyász főorvosa, bőrgyógyász, mikológus
  • Ballagi Viktor
  • Ballagi Dénes
  • Preininger Tamásné Ballagi Mária

Közéleti tevékenysége

szerkesztés
 
Victor Duruy: Világtörténelem (1880). Átdolgozta és fordította Ballagi Aladár
 
Sírja a Fiumei Úti Sírkertben (43-1-71)

Szerkesztette az Irodalomtörténeti Közlemények című folyóirat első két évfolyamát.

Sok esetben Borongó Adorján álnéven is írt, tehát nem minden cikkéhez vagy közleményéhez adta nevét. Történészként a hunok történetével és Attilával foglalkozó művek bibliográfiáját is kiadta 1891–92-ben.
Nyelvészként a Szarvas-Simonyi-féle Nyelvtörténeti Szótárt erősen bírálta.

Főbb művei

szerkesztés

Ezen kívül jelentős munkája még Victor Duruy Világtörténelmének magyar nyelvre fordítása, illetve beleillesztette ebbe a műbe a hiányzó magyar nemzetet is. Élete végén elvállalta a Tolnai Világtörténelme szerkesztését. Ezzel és sok más munkájával is a nemzeti egység megteremtése volt a célja.

1928. június 21-én, Budapesten halt meg. Ravasz László református püspök temette. Sírja a Fiumei Úti Sírkertben található.

Források

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ PIM-névtér. (Hozzáférés: 2020. július 7.)
  3. ↑ A Budapest-Kálvin téri ref. egyházközség házassági anyakönyve, 129/1882. folyószám.
  4. ↑ arcanum.hu
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Ballagi_Aladár&oldid=27637201”