Barbitosz
A barbitosz (ógörög βάρβιτος) az ókori görög lírák családjába tartozó pengetős hangszer. Anyagában, felépítésében hasonlít a teknőcpáncél-testű khelüsz-lírához, de annál nyúlánkabb, húrjait kifeszítő karjai hosszabbak, más formájúak. Húrjai hosszabbak, hangolása ennek megfelelően mélyebb lehetett.
| Barbitosz | |
 | |
| Más nyelveken | |
| ógörög: βάρβιτος | |
| Besorolás | |
| kordofon → lírák pengetős | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 321.2 |
| Hangolás | Heptatonikus |
| Rokon hangszerek | khelüsz-líra, kithara, phorminx |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Barbitosz témájú médiaállományokat. | |
Története
szerkesztésA barbitosz szó szinte bizonyosan nem görög eredetű, bár történtek kísérletek a görög nyelvből való származtatására. A hangszer neve nem szerepel Homérosz eposzaiban, sem a homéroszi himnuszokban. A barmosz hangszernév, amely talán a barbitosz névváltozata, Alkaiosz egy töredékében bukkan fel legkorábban. A khelüsz-lírával ellentétben e hangszert nem tekintették isteni eredetűnek, feltalálását Pindarosz Terpandrosznak tulajdonítja, későbbi szerzők Anakreóntól eredeztetik.[1] A barbitosz szó Anakreónnál fordul először elő,[2] és a hagyomány szerint ő volt, aki Hipparkhosz athéni türannosz meghívásának eleget téve a hangszert a görög félszigeten elterjesztette Kr. e. 525 körül.[3] Ezek a legendák leginkább csak a barbitosz kis-ázsiai eredetét valószínűsítik, de az tény, hogy az attikai vázaképeken eléggé hirtelen tűnik fel a Kr. e. 6. század utolsó negyedében. A Kr. e. 5. század első felében népszerű lehetett, Kr. e. 440-től egyre ritkábban fordul elő, Kr. e. 400 körül pedig szinte teljesen eltűnik.[4]
Leírása
szerkesztés
A barbitosz általános felépítése – a vázafestmények tanúsága szerint – az antik görög lírák családjának többi tagjával megegyezik: bélhúrjai (khordai) a test alsó részére rögzített húrtartótól (khordotonon) kiindulva a húrláb (magasz) érintésével a hangszertestből kinyúló két szimmetrikus nyúlványt (pékhüsz) összekötő vékony, hengerformájú keresztrúdhoz (zügon) futnak. Behangolni a keresztrúd körül elforgatható bőrgyűrűk (kóllopszok) segítségével lehet. A hangszer tartozéka még a szilárd tartást segítő karpánt (telamón) és a zsineghez kötött pengető (pléktron).[5] Leggyakrabban hét húrja van.
A khelüsz-lírához hasonlóan a barbitosz a csészelírák közé tartozik, mivel teste egy teknős hátpáncéljából vagy ahhoz hasonló, csészeformára fából kifaragott hátrészből és az erre kifeszített bőr rezonánsból áll. A szembetűnő különbség a karok méretében, formájában mutatkozik. A khelüsz-lírához képest a karok jóval hosszabbak, hegyesebb szögben indulnak ki a testből, nagyjából hosszúságuk kétharmadáig egyenesek, majd közvetlenül a keresztrúd alatt – a frontális ábrázolásokon – szűk ívben egymással szembefordulnak. A ritka oldalnézeti ábrázolások szerint a karok nemcsak a húrok síkjában, de arra merőleges síkban is hajlítottak lehettek.[6] A görbület után a húrokkal párhuzamosan futó rövid szakasz következik, a keresztrúd ezeket köti össze.[7] Rezgő húrhosszúsága a khelüsz-líráénak nagyjából másfélszeresének tűnik, hangolása ennek megfelelően mélyebb lehetett.
Használata
szerkesztés
Ha az ókori görög ikonográfiában a khelüsz-líra a zenetanulást, a görög polgár műveltségét szimbolizálja, a kithara a zenei versenyeket, a virtuóz professzionalizmust, akkor a barbitosz leginkább az élvezetekkel, tivornyákkal, a mámorral, a szerelemmel áll kapcsolatban. A hangszert gyakran ábrázolják Dionüszoszhoz kötődő jelenetekben, szatírok, nimfák, sőt maga Dionüszosz is játszik rajta.[8] Ráadásul ilyen képek jellemzően bor tárolására szolgáló edényeket, kratérokat, külixeket, amforákat stb. díszítenek.[9] A halandók világából vett életképeken gyakran látható a hangszer mulatozó társaságok tagjainál amint egy lakomáról hazafelé, vagy egyik összejövetelről a másikra tartanak. Egy vörösalakos kalathoszon Szapphó és Alkaiosz látható, amint barbitoszon játszanak.[10]
A hangszert Arisztotelész is megemlíti Politicájában: úgy véli, hogy a barbitosz – ugyanúgy, mint az aulosz, a trigónon, a szambüké stb. – nem zenetanulásra való, a feladata az, hogy élvezetet nyújtson.[11]
A hangszer tartásának, megszólaltatásának módja a khelüsz-lírához hasonlónak tűnik: a zenész a bal karjára hurkolt pánt, telamón segítségével megdöntve tartja a hangszert, miközben a jobb kezében tartott pengetővel, plektronnal pengeti a húrokat. Mint a többi líraféleségnél, a bal kéz itt is részt vesz a hangok előállításában vagy tompításában, ennek mikéntje nem tisztázott. Hangját a khelüsz-líráéhoz hasonlóan fényesnek, néha zörgőnek írják le.[1]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Mathiesen, i. m. 251. o.
- ↑ West, i. m. 58. o., PMG 472. töredék
- ↑ Bundrick, i. m. 22. o.
- ↑ West, i. m. 58, 59. o.
- ↑ A részek görög nevei David E. Creese: The Origin of the Greek Tortoise-Shell Lyre, 1997. 87. o. alapján
- ↑ Mathiesen, i. m. 249. o. a brüsszeli Musées royaux d'art et d'histoire A 3091 leltári számon nyilvántartott vázafestményét említi példaként
- ↑ Mathiesen, i. m. 249. o.
- ↑ Bundrick, i. m. 21, 22. o.
- ↑ Mathiesen, i. m. 252. o.
- ↑ Landels, i. m. 66. o.
- ↑ Mathiesen, i. m. 253. o. szerint Politica 8.6 (1341a16–1341b18) „...mikor már jobban meg tudták ítélni, hogy mi van hasznára az erénynek és mi nem, [az aulosz] hitelét vesztette maga a tapasztalat által, hasonlóan mint a sok régi hangszer, amilyen a péktisz és barbitosz, és azok, amelyek gyönyörködtetik a hallgatóikat...”
Források
szerkesztés- West, Martin Litchfield. Ancient Greek Music. Oxford University Press (1992). ISBN 019-814-975-1
- Mathiesen, Thomas J. Apollo's Lyre: Greek Music and Music Theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press (1999). ISBN 080-323-079-6
- Landels, John Gray. Music in ancient Greece and Rome. Routledge (1999). ISBN 041-516-776-0
- Bundrick, Sheramy D.. Music and Image in Classical Athens. Cambridge University Press (2005). ISBN 052-184-806-7
