Belák Sándor (biokémikus)

Belák Sándor (Enying, 1886. július 17. – Budapest, 1947. március 12.) kísérleti kórtani kutató, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1943).

Belák Sándor
Született	1886. július 17. Enying
Elhunyt	1947. március 12. (60 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	orvos biokémikus pathophysiologist farmakológus bakteriológus patológus
Sírhelye	Farkasréti temető (felszámolták)
A Wikimédia Commons tartalmaz Belák Sándor témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Életpályája

Belák Sándor és Pesthy Róza fia. Enyingen született 1886. július 17-én. 1908-ban tanársegéd, 1910. február 12-én avatták orvossá. 1908-tól a Tangl Ferenc vezette Általános Kórtani Intézetben dolgozott tanársegédként, majd a Gyógyszertani Intézet adjunktusa lett. 1917-ben a kísérleti gyógyszertan magántanára volt. 1921-ben kinevezést kapott a Debreceni Tisza István Tudományegyetem újonnan alakult Orvostudományi Karára a gyógyszerhatástan nyilvános rendes tanárává és a közegészségtan helyettes, majd 1927-től nyilvános rendes tanárává. 1922/23-1923/24. tanévekben ugyanitt dékáni tisztet töltött be. Rövidebb ideig a berlini Charité Klinikán is dolgozott. 1932-ben az általános kórtan nyilvános rendes és a bakteriológia megbízott tanárának hívták meg Budapestre, egyben az Általános Kórtani és Bakteriológiai Intézet igazgatójának is. Ezzel párhuzamosan 1937-től ellátta a budapesti Rheuma és Fürdőkutató Intézet igazgatói tisztét is. 1943. május 14-én az Akadémia levelező tagjává választotta.

Budapesten hunyt el hurutos tüdőgyulladás, szívszélhűdés következtében, 61 évesen, 1947. március 12-én. Felesége Schrikker Katalin volt.

Munkássága

Elnöke volt a Magyar Orvosok Rheumaegyesületének és a Magyar Hygienikusok Társaságának, valamint alelnöke volt a Nemzetközi Fürdőügyi Szövetségnek és a Magyar Meteorológiai Társaságnak.

Kutatásai érintették az alkat és az öröklött tulajdonságok, az orvosi meteorológia, a balneológia, a vérképzés bakteriológiájának területét, a kolloidkémiát, a vegetatív idegrendszer és az immunrendszer kapcsolatát, ezenkívül a biokémia módszertani alapelveivel is foglalkozott. Jelentősek az orvosmeteorológiai és balneológiai kutatásai is. Új vizeletvizsgálati módszert is kidolgozott.

1937-től két tanéven át ő látta el a budapesti Orvoskar dékáni feladatait is.

Főbb munkái

• A vizeletvizsgálat módszerei. (Budapest, 1914.)
• Kolloidkémiai vonatkozások a farmakológiában. (Orvosképzés, 1919.)
• A vegetatív idegrendszer és immunitás. (A Tisza István Tudományos Társ. munkálatai II. 1927.)
• Adatok a diftéria járványtanához. (Népegészségügy, 1932.)
• A balneotherápia elméleti vonatkozásai. (Orvosképzés, 1937.)
• Az immunitás mint vegetatív functio. (Orvosi Hetilap, 1938.)
• A rheuma kórfejlődése. (Rheumatológia Budapest, 1941.)
• Gyógyfürdők és gyógyforrások jelentősége a modern gyógyászatban. (A magyar idegenforgalom évkönyve. Budapest, 1941.)
• A rheumagyógyítás és megelőzés kórélettani kérdései. (Orvosképzés, 1941.)
• Spastikus és dilatatorikus hyperenergia. (Budapest, 1943.
• Rheuma és rheumás betegségek. (Orvosképzés, 1944.)

Források

• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994.
• Semmelweis Egyetem Baráti Kör [1]