Bibron álvarangya
Bibron álvarangya (Pseudophryne bibronii) a kétéltűek (Amphibia) osztályának békák (Anura) rendjébe, a Myobatrachidae családba, azon belül a Pseudophryne nembe tartozó faj.
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Pseudophryne bibronii Günther, 1859 | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
|
| ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Bibron álvarangya témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Bibron álvarangya témájú kategóriát. |
Előfordulása
szerkesztésAusztrália endemikus faja. Queensland állam délkeleti csücskétől Új-Dél-Wales állam keleti partja mentén Victoria állam középső területeiig honos. Elterjedési területének mérete nagyjából 721 300 km².[1][2][3]
Nevének eredete
szerkesztésNevét Gabriel Bibron francia zoológus tiszteletére kapta.
Megjelenése
szerkesztés_(6206736450).jpg)
Apró termetű békafaj, testhossza elérheti a 3 cm-t.[3] Háta sötétszürke, kékesszürke vagy barna, gyakran apró fekete foltokkal vagy pettyekkel, alsó felén gyakran vörös-narancsszínű hosszanti csíkkal. A fején néha világosbarna vagy halvány narancssárga folt található. Hasa fekete, fehér foltokal. A karok felső része a vállnál és a combok hátsó része sárga, narancssárga vagy halvány barnás-narancs színű. Pupillája vízszintes elhelyezkedésű, írisze aranyszínű. Ujjai között nincs úszóhártya, ujjai végén nincsenek korongok.[3]
A faj a méretét tekintve nagyfokú szexuális dimorfizmust mutat. A nőstények 14%-kal hosszabbak, és 15%-kal nehezebbek, mint a hímek.[4] Ez a faj nőstény egyedeinek feltételezett hosszabb növekedési időszakának köszönhető. A nőstények hosszú élettartamának oka ismeretlen, de a feltételezések szerint a csökkent ragadozói kockázatnak köszönhető.[4]
Életmódja
szerkesztésEső után az év bármely szakában szaporodik. A petéket kis csomókban rakja le a szárazföldön, nedves lombhulladék, kövek, fatörzsek és Sphagnum moha alá. Akárcsak a többi Pseudophryne faj esetében, a fészket a hím őrzi. Az ebihalak elérhetik a 3,5 cm hosszúságot, sötétszürke vagy barna színűek, fekete foltokkal. Miután a fészket elárasztja az eső, a vizekbe kerülnek, és négy-hat hónapig tart, amíg békává fejlődnek.[3]
Táplálkozása
szerkesztésA faj táplálkozása nagyon hasonlít egy másik ausztrál faj, a Pseudophryne coriacea táplálkozásához.[4] Elsősorban az avarban található apró gerinctelenekkel, például kis méretű hangyákkal és rovarokkal táplálkozik. Úgy tűnik azonban, hogy a zsákmány tekintetében nem válogat. Bármilyen ízeltlábút elfogyaszt, amely az élőhelyén található avarban elérhetővé válik számára.[4] Apró fekete hangyák a leggyakoribb táplálékforrás a faj számára. Ez a faj pumiliotoxinokat (PTX-eket) is termel, amellyel elriasztják a ragadozókat.[5] Bár a mechanizmus nem ismert, a táplálékukban található bizonyos alkaloidok fogyasztása lehetővé teszi a békák számára, hogy olyan PTX-eket termeljenek, amelyek elriasztják a ragadozókat, például a kígyókat.[4][5] Ezek a toxinok hasonlóak a dél-amerikai nyílméregbéka-félék (Dendrobatidae) által kiválasztott vegyületekhez.[4][5]
A mérgező PTX-ek miatt a kígyófajok kerülik az ilyen békák elfogyasztását. A P. Bibronii egyetlen valódi ismert ragadozója a barnacsíkos mocsárjáróbéka (Limnodynastes peronii).[4] Az ausztráliai Új-Dél-Walesben, a Wallingat State Forestben két barnacsíkos mocsárjáróbéka béltartalmában is megtalálták Bibron álvarangyának a csontjait.
Természetvédelmi helyzete
szerkesztésA vörös lista a nem fenyegetett fajok között tartja nyilván. Több természetvédelmi területen is megtalálható.[6] Korábban nemének leggyakoribb és legelterjedtebb tagjának tartották, de az utóbbi években úgy tűnik, hogy egyes területeken a populációk csökkenőben vannak.[1]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b AmphibiaWeb
- ↑ Atlas of Living Australia
- ↑ a b c d FrogID, Australian Museum
- ↑ a b c d e f g Ecological and behavioural observations on populations of the toadlets Pseudophryne coriacea and Pseudophryne bibronii on the Central Coast of New South Wales, 139–150. o.. DOI: 10.7882/rzsnsw.1993.021 (1993). ISBN 0-9599951-8-8
- ↑ a b c (2002. április 1.) „Evidence for Biosynthesis of Pseudophrynamine Alkaloids by an Australian Myobatrachid Frog ( Pseudophryne ) and for Sequestration of Dietary Pumiliotoxins” (angol nyelven). Journal of Natural Products 65 (4), 439–447. o. DOI:10.1021/np010506a. ISSN 0163-3864. PMID 11975476.
- ↑ A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2023. február 25.)
Források
szerkesztés- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2023. február 25.) (angolul)
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2023. február 25.)
- Günther, 1859 "1858" : Catalogue of the Batrachia Salientia in the collection of the British Museum (eredeti publikáció)
- Amphibian Species of the World 6.0
- A Pseudophryne bibronii az AmphibiaWeb oldalon
