Borsodi Ursula
Borsodi Ursula (1929 – 2001[1]), névváltozatai: Borsody Ursula, Ursula von Borsody, magyar színésznő, Földessy Géza második felesége.
Borsodi Ursula | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1929 nem ismert |
Elhunyt | 2001 (71-72 évesen) |
Származás | magyar ![]() |
Házastársa | Földessy Géza |
IMDb-adatlapja | |
Élete
szerkesztésA Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, ahol Földessy Géza volt az igazgató, majd Földessy második feleségeként férjével Münchenben telepedett le. Komlós Juci, Földessy első felesége erről így vallott: „Ő 1956-ban még azzal a nővel élt, aki kiszökött utána, de ennek ellenére eljött értem a határ közelébe. Telefonált, hogy a határnál vár. De mondtam, hogy én nem megyek. Mit csináltam volna ott? Nem beszélek nyelveket. Azt nem akartam, hogy semmi más lehetőségem ne legyen, mint hogy együtt élünk. Nem tudtam volna elmenni ebből az országból.”[2]
Férje az alapítója volt a Münchener Theater in der Brienner Straße színháznak, amelynek 1972-ig volt az igazgatója, ahol Borsodi is fellépett.[3] 2001-ben lett özvegy.
Színházi szerepei
szerkesztésA Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma Borsody Ursula néven: 7 .[4]
- Gárdonyi–Emőd–Török Rezső–De Fries: Ida regénye (Fazekas)
- Martos Ferenc–Szirmai Albert: Alexandra (Krakovianszkálya grófnő)
- Szilágyi László–Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rica)
- Haffner–Genée–Johann Strauss: A denevér (Orloffszky herceg)
- Nóti Károly: Nyitott ablak (Marcsa)
- Martos Ferenc–Bródy Miksa–Jacobi: Leányvásár (Bessy, szobalány)
- Rajna–Czobor: Hajdúk hadnagya (Barbarina, Héjas András strázsamester felesége)
Filmjei
szerkesztés
Játékfilmekszerkesztés
|
Tévéfilmek
szerkesztés- Komische Geschichten mit Georg Thomalla: Tommi und die neue Wohnung (1971) – Frau von Diebenow (Ursula Borsodi néven)
- Königin einer Nacht (1969) – Marina (Ursula von Borsody néven)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Ursula von Borsody az IMDb-n
- ↑ Bóta et al. (2004: 67).
- ↑ Programmheft 26 Münchener Theater in der Brienner Straße 1965 (német nyelven). ZVAB. (Hozzáférés: 2017. január 19.)
- ↑ 2017. január 19-ei lekérdezés
Források
szerkesztés- Bóta Gábor–Gedeon András–Vadas Zsuzsa–Váczy András: Komlós Juci, Budapest Print, Budapest, 2004.
További információk
szerkesztés- Fruhstorfer, Georg: Géza von Földessy, Ursula Borsodi (német nyelven). bavarikon – Kultur und Wissensschätze Bayerns. (Hozzáférés: 2017. január 19.) (Kép Földessy Gézáról és második feleségéről, Borsodi Ursuláról)