Buddhizmus Iránban
A buddhizmus Iránban az i. e. 5-6. századra nyúlik vissza, a történelmi Buddha (Gautama, Gótama, Sakjamuni, Sziddhártha stb.) Egy páli nyelvű legenda szerint a buddhizmust legelőször egy Baktriából (a mai Afganisztán) származó kereskedő testvérpár hozta el Balkh ősi városba.[1]
A 2. századi Pártusok aktívan terjesztették a buddhizmust Kínában, mint például An Sikao. A buddhista irodalmak korai fordítói Kínában és a mai Iránnal kapcsolatba állítható országokban is a pártusok voltak.[2]
Az iráni alkotmányban az iszlám mellett a keresztény, a zsidó hit és a zoroasztrizmus hivatalosan is elismert, azonban az is szerepel benne, hogy minden nem-muzulmán jogait tiszteletben kell tartani.[3]
Története
szerkesztésAz iszlám előtt
szerkesztésA Perzsa Birodalom egyes részein néhány évszázad aladt elterjedt a buddhizmus az indiai megjelenését követően. A Maurja Birodalom segített elterjeszteni a buddhizmust a mai modern Irán teljes területén. Nagy számban küldtek szét buddhista hittérítőket, hogy terjesszék Buddha tanításait és a kelet-iráni Horászán tartományban még hivatalos vallássá is vált.
Perzsiában különféle nyelvek, vallások és kultúrák léteztek egymás mellett. A buddhizmus ezekkel érintkezve és keveredve fejlődött és vett fel helyi jellegzetességeket. A hanyatlás előtt egymás mellett létezett a buddhizmus, a sámánizmus, a zoroasztrizmus, a kereszténység és később az iszlám. Bizonyos fokú szinkretizmusra is akadnak bizonyítékok a buddhizmus és a manicheizmus között, amely az egyik legnagyobb iráni eredetű gnosztikus vallás a 3. századból.
A Szászánida Birodalom idején a zoroasztrizmus vált államvallássá és üldözték a buddhistákat az egész térségben. Ekkor rengeteg buddhista helyszínt égettek fel. Azok a buddhista helyszínek, amelyek valahogyan mégis átvészelték ezt az időszakot, az 5. században a heftaliták (fehér hunok) fosztogatásai jelentették a véget.[4]
Az arab hadjárat és az azt követő hanyatlás
szerkesztésA 7. század közepén, az arab hódítás előtt a kelet-iráni területek legnagyobb része buddhista volt. Afganisztánban ma is rengeteg buddhista helyszínt találni és akadnak helyszínek Türkmenisztánban, Üzbegisztánban, Tádzsikisztánban és Iránban is.[5] Az arab hódítás okozta a kelet-iráni és afganisztáni buddhizmus végét, jóllehet egyes helyszínek (például a buddha-szobrok a Bámiján völgyben) túlélték egészen a 8-9. századig.[4]
Gázán ilhán mongol uralkodó, aki fiatal korában buddhista oktatásban részesült, áttért az iszlám hitre 1310-ben, amelyet az ilhánok államvallásává tett.[6] Betiltotta a buddhizmus gyakorlását, de engedte, hogy a szerzetesek elvándoroljanak szomszédos buddhista területekre.[7]
Jelenleg
szerkesztésAz elmúlt években az iráni emberek közül egyre többen érdeklődnek a buddhizmus iránt. Szohrab Szezpehri néhány költeménye buddhista hatást mutat, valamint a kortárs Ahmad Samlu lefordított perzsa nyelvre egy haiku költeményes könyvet.[8]
Iránról köztudott, hogy régóta küzd a nyugati befolyást megtestesítő tárgyak és a Keletről származó jelképek ellen. A hatóságok elkobozzák a Buddha-szobrokat a teheráni üzletekből, hogy megállítsák a buddhizmus terjedését az országban.[3]
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Golestan, Mehrak (December 2004), "History of the Buddhism in Iran", The Iranian, <http://www.iranian.com/History/2004/December/Buddhism/index.html>. Hozzáférés ideje: 2009-01-28
- ↑ Willemen, Charles; Dessein, Bart & Cox, Collett et al., Handbuch der Orientalistik: Sarvāstivāda Buddhist Scholasticism, Brill, pp. 128–130, ISBN 978-90-04-10231-6
- ↑ a b www.index.hu MTI: Iránban elkobozzák a buddha-szobrokat a boltokból - 2013.02.17 - olvasva: 2015.01.18.
- ↑ a b Yarshater. The Cambridge History of Iran. Cambridge University Press, 956–7. o. (1993). ISBN 978-0-521-24693-4
- ↑ Richard Foltz, "Buddhism in the Iranian World," The Muslim World 100/2-3, 2010, pp. 204-214
- ↑ Dunn, Ross E. (2005), The adventures of Ibn Battuta, a Muslim traveler of the fourteenth century, University of California Press, pp. 86, ISBN 978-0-520-24385-9, <https://books.google.com/?id=Js8qHFVw2gEC&pg=PA86&lpg=PA86&q=>
- ↑ Islam and Tibet: Interactions Along the Musk Routes. Ashgate Publishing, Ltd., 10–11. o. (2011). ISBN 978-0-7546-6956-2
- ↑ Foltz, pp. 212-213
További olvasmányok
szerkesztés- Mostafa Vaziri. Buddhism in Iran: An Anthropological Approach to Traces and Influences. Palgrave Macmillan (2012. november 15.)