Budinok

A budinok (βουδίνοι) népéről elsőként Hérodotosz tudósít az i. e. 5. században. Nevezettek – történetírónk állítja – vörös hajúak és kék szeműek voltak. Földjüket, leírása szerint, „benövi egészen mindenfajta fákból álló erdő”. A budinok pásztorkodással, vadászattal és halászattal stb. tartották fenn magukat.

Országuk Kelet-Európában, észak felé, a szauromaták lakóhelyén túl keresendő. Nevezett nép birtokai a Tanaisz (Don) bal partján, az Azovi-tenger (Maiotisz) öblétől észak felé tizenöt napi járóföldnek (400–450 km) megfelelő területet foglaltak el.

A budinokat – az életszerű leírás ellenére – egy időben mesebeli népnek is tekintették. Olykor pedig a permiek csoportjához tartozó udmurtokkal és komikkal stb. azonosították őket. Hivatkoztak Hérodotosz leírására, illetve ama tényre, miszerint nevezett népek képviselőinek megjelenése általánosságban megfelel a szóban forgó leírásnak. S hozzátették még: arcuk és szemük színét a budinok a szomszédos szauromatákkal való keveredésnek köszönhetik.^[1] A budinok és a permiek azonosságát a mondottakon kívül más körülmények nem igazolják, és a szauromatákkal történt keveredés is – bár hihetőnek tűnik – egyelőre csupán feltevés.

A nép és országa

A budinok birodalma nagyjából megegyezik ama tartománnyal, melyet a mordvinok lakóhelyeként ismerünk a Volga középső szakaszánál. A helyben lakók és a görög gyarmatvárosokból elűzött kereskedők – mondja Hérodotosz – együtt élnek a budinok Gelónosz (Γελωνος) nevű fővárosában. A hellének neve pedig gelónok (gelónoi: γελωνοι); nyelvük félig szkíta, félig görög. A várost fából építették, falainak hosszúsága a korabeli feljegyzések szerint minden oldalon harminc sztadion (kb. 5500 m). A településen szentélyeket is emeltek a görög istenek tiszteletére.

Hóman Bálint a budinokról az alábbiak szerint nyilatkozik:

„A Dnyeszter és Bug felső folyása mentén, a mai Volhyniában, a földműves szkíták szomszédságában lakó neurok – az orosz szlávok ősei – »Dareiosz szkíta hadjárata előtt egy emberkorral«, vagyis a Kr. e. 6. század elején – »állítólag a kígyók elszaporodása miatt a budinok földjére mentek lakni«. Megmozdulásuk igazi okát könnyű megállapítanunk: a kelták vándorlásaik során ez időben érkeztek meg a Szudéták vidékére, s az Elba-Odera vidékén élő szlávokat részben uralmuk alá vetették, részben elköltözésre kényszerítették. A lassan keletre húzódó szlávság legkeletibb ágazata a Visztula vidékéről a Bug-Dnyeper közére érve az ott lakó másfajta budinokat is kiszorította hazájukból. Hérodotosz később egy másik tájon lakó hasonló nevű népről beszél. Előadása szerint a Volga-menti füves mezőségen »a Maiotisztól háromnapi járóföldre keletre, s onnét háromnapi járóföldre északra kezdődik a szarmaták szállásföldje, mely észak felé a Maiotisztól tizenöt napi járóföldre«, tehát körülbelül Szaratov vidékéig terjedt. Ezektől északra – valahol az Oka–Szura–Volga közén, a mordvinok mai földjén – »lakik a világoskék szemű és rőt hajú budinok nagy és népes nemzete. Országukban van a fából épített Gelonosz város (Penza vagy talán Szaratov?), (…) hol a házak és templomok is fából vannak, s a görög istenek görög módra berendezett szentélyeik állnak különböző istenképekkel…, mert a gelónok tulajdonképpen görögök, akik a kikötőkből kiszorítva telepedtek a budinok közé. Ezek félig szkíta, félig görög nyelven beszélnek. A budinok más nyelvet használnak, mint a gelónok. Életmódjuk sem ugyanaz. A budinok bennszülött nomádok, s az itt lakók közül csak ők eszik a fenyőtobozt. A gelónok pedig földművelők, kenyeret esznek, kertjeik vannak, és sem alakra, sem színre nem hasonlítanak azokhoz«. A görögök – Hérodotosz itt nyilván Hékataioszra céloz – mégis gelónoknak hívják a budinusokat is, de helytelenül. »Egész földjük sűrű erdővel van tele, a legnagyobb erdőben van egy nagy és széles tó, s körülötte mocsár és nádas. Ebben fogják a vidrát, a hódot és más négyszögletes arcú vadakat, melyeknek a bőrét bundáik szegélyére varrják.«” – Ősemberek, ősmagyarok. Az ősmagyarok vándorlásai és régi élettársai.

Hóman Bálint itt szlávokat emleget, az ókorban azonban szláv népekről még nemigen beszélhetünk. Ráadásul nem tudjuk megmondani, szerzőnk kiket emleget e helyen másfajta budinok néven. A budinok pedig nyilván nem a fenyőtobozt, hanem a fenyőmagot fogyasztották. Ókori szerzők, talán tévedés okán, tetűvel táplálkozóknak (phtheirotrageouszi: φθειροτραγέουσι) is nevezték a budinokat.^[2] Meglehet, a fenyők magját vélték tetűnek.

Vékony Gábor feltevése

A juhnovoi műveltség népessége az ókorban a Gyeszna, illetve a Szejm völgyében lakott

Vékony Gábor a permieket az i. e. 6–4. században a Donyec és a Gyeszna folyó között honos népességgel, a juhnovói műveltséggel kapcsolja össze. A szóban forgó népesség régészeti hagyatékában görög orsókat is találtak, s ez Vékony szerint valószínűleg többet jelent szokványos kereskedelmi kapcsolatoknál. A görög köles (kenkhrosz: κενχρος, többes számban kenkhroi: κενχροι) szó – mondja Vékony – talán a görögök révén került a permi nyelvbe, onnan pedig a magyarba. Az udmurt (votják) kengir, kenyir (dara, darakása, derce) kifejezés a magyarban kenyér alakot öltött.

Hérodotosz leírása szerint a thüsszageták földjéről négy folyó igyekszik a Maiotisz felé, ezek – keletről nyugat felé haladva – a Lükosz (Λυκος: Urál), az Oarosz (Οαρος: Volga), a Tanaisz (Ταναις: Don) és a Hürgisz vagy Szürgisz (Υργις, Συργις: Donyec). (Az Urál folyó és a Volga valójában a Kaszpi-tengerbe szállítja vizét, jeles történetírónk idejében azonban a földrajztudomány még gyermekcipőben járt.)

Vékony szerint a Hérodotosz által megnevezett folyók – nyugatról kelet felé haladva – a következőképpen azonosíthatók:

A Donyec felső folyása az Oszkol torkolatáig;
Az Oszkol és a Donyec az Ajdar torkolatáig;
Az Ajdar és a Donyec a Donig;
A Don.

Amennyiben eszerint próbáljuk azonosítani a budinok lakóhelyét – közli Vékony –, akkor leginkább a Felső-Donyec mentén, Harkiv vidékén, esetleg a Szula folyó mellett, Romni település környékén kellene keresnünk a népet. A régészeti adatok szerint e vidék az ókorban a hódvadászat egyik központja volt, a budinok pedig, tudjuk Hérodotosztól, vidrára és hódra vadásztak.^[3]

Vékony Gábor feltételezéseit több más tudós nem fogadja el, illetve élesen bírálja.^[4]

Vékony előterjesztése a Hérodotosz által felsorolt kelet-európai folyók azonosításával kapcsolatban teljességgel ellentmond az ókori szerző leírásának. A budinok lakóhelyére vonatkozó megállapítása nem különben. A budinok Hérodotosz szerint a Volga táján, erdős területen éltek, Vékony ellenben a Poltava vidéki pusztákon, Bilszk környékén keresi őket.

A szakemberek többsége a permieket nem a juhnovoi műveltség népességével azonosítja.^[5]^[6]

Források

http://www.vasiszemle.hu/2003/01/denes.htm[ Dénes József (2003): Vékony Gábor: Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Nap Kiadó. Bp., 2002. 223. p. Vasi Szemle 57 (1): 122–124.] Archiválva 2021. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
Herodotos in Geréb József (1892): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Első kötet. I–III. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
Herodotos in Geréb József (1893): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Második kötet. IV–VI. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
Herodotos in Geréb József (1894): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Harmadik kötet. VII–IX. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
Hóman Bálint (2003): Ősemberek – ősmagyarok. In Király Péter (szerk.): Hóman Bálint munkái. (Elektronikus dokumentum.) Arcanum életműsorozat. Budapest.
Honti László (2004): Vékony Gábor, Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Budapest, 2002. 223 lap. Magyar nyelv, 100. évfolyam 4: 486–489.
Каравайко, Д. В. и Горбаненко С. А. (2012): Господарство носіїв юхнівської культури. Київ.
Latham, R. G. (1854): Scythia. Pp. 936–945. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. II. Iabidus–Zymethus. London.
Mallory, J. P. and Adams, D. Q. (eds.) (1997): Encyclopedia of Indo-European Culture. London and Chicago.
Minns, E. H. (1913): Scythians and Greeks. A survey of ancient history and archaeology on the north coast of the Euxine from the Danube to the Caucasus. Cambridge.
Patrushev, V. (1995): Uralic Nations of Russia: Historic Development and Present Condition. Julkaisussa Congressus octavus internationalis Fenno-Ugristarum, Jyväskylä 10–15.8.1995. Pars 1, Orationes plenariae et conspectus quinquennales Pars 1: Orationes plenariae et conspectus quinquennales: 97–116.
Smith, Ph. (1854): Budi’ni. Pp. 455–456. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. I. Abacaenum–Hytanis. London.
Szabó Iván (2001): Budini. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
Tomaschek, W. (1897): Bodinoi. Col. 592. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Real-Encyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Dritter Band. Barbarus–Claudius.. Erster Halbband. Barbarus–Campanus. Stuttgart.
Tuplin, Ch. (2010): Revisiting Dareios’ Scythian Expedition. Pp. 281–312. In Nieling, J. and Rehm, E. (eds.): Achaemenid Impact in the Black Sea. Communication of Powers. Black Sea Studies 11. Aarhus.
Vékony Gábor (2002): Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Budapest.

Kapcsolódó szócikkek

Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[Szabó_2001_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--1] Szabó 2001

[Smith_1854_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--2] Smith 1854

[Vékony_2002_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--3] Vékony 2002

[Honti_2004_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--4] Honti 2004

[Каравайко_и_Горбаненко_2012_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--5] Каравайко и Горбаненко 2012

[Patrushev_1995_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--6] Patrushev 1995

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]