Compó

A compó (Tinca tinca) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj.

Compó
Kifogott példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata) Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes) Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii) Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii) Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei) Öregrend: Pontyszerűek (Ostariophysi) Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes) Öregcsalád: Cyprinoidea Család: Pontyfélék (Cyprinidae) Alcsalád: Tincinae Jordan, 1878 Nem: Tinca Cuvier, 1816 Faj: T. tinca
Tudományos név
Tinca tinca (Linnaeus, 1758)
Szinonimák
Szinonimák Cyprinus tinca Linnaeus, 1758 Cyprinus tinca auratus Bloch, 1782 Cyprinus tincaauratus Bloch, 1782 Cyprinus tincauratus Bloch, 1792 Cyprinus tincaurea Shaw, 1804 Cyprinus zeelt Lacepède, 1803 Tinca aurea Gmelin, 1788 Tinca chrysitis Fitzinger, 1832 Tinca communis Swainson, 1839 Tinca italica Bonaparte, 1836 Tinca limosa Koch, 1840 Tinca linnei Malm, 1877 Tinca vulgaris (non Valenciennes, 1842) Tinca vulgaris Fleming, 1828 Tinca vulgaris cestellae Segre, 1904 Tinca vulgaris maculata Costa, 1838
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Compó témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Compó témájú médiaállományokat és Compó témájú kategóriát.

Alcsaládjának és nemének az egyetlen faja.

Egyéb nevei: doktorhal, cigányhal. 2016-ban elnyerte az "Év hala" címet.

Előfordulása

Compók egy csehországi akváriumban

Akváriumi példányok

Európában, Szibéria egy részén és Anatóliában lévő síkvidéki, lassú áramlású, iszapos medrű folyók, állóvizek és mocsarak lakója. Magyarország állóvizeiben is gyakori.

Megjelenése,felépítése

A compó hosszúsága átlagosan 20-30 centiméter, legfeljebb 70 centiméter (7,5 kilogramm tömeggel). A compó teste zömök, erőteljes felépítésű, magas faroknyéllel. Szája kicsi, csúcsba nyíló, mindkét szájzugon egy-egy rövid bajuszszál lóg. Szemei kicsinyek. Garatfogai egysorosak: 4,(5)-5. Pikkelyei aranysárgák és nagyon aprók (az oldalvonal mentén 95-100 található), a vastag, nyálkás bőrbe mélyen beágyazódtak. A hátúszót 12-13, a farok alatti úszót 9-11 sugár támasztja, valamennyi úszó lekerekített. A hím hasúszói megnyúltak, rajtuk a 2. sugár megvastagodott. A farokúszó gyengén öblösen bemélyedő szélű. Háta többnyire sötétzöld vagy sötétbarna, oldala világosabb, sárgarézfényű, hasoldala pedig sárgásfehér. 39-41 csigolyája van.

Életmódja, élőhelye

A compó túlnyomórészt lassan folyó vizekben, valamint sűrű növényállományokkal benőtt, iszapos fenékű, sekély, melegebb vizű tavakban él. Óvatos, a fényt kerülő halfaj, napközben rendszerint a fenékre húzódik, és csak szürkületkor élénkül meg. Az iszapban keresgéli szúnyoglárvákból, férgekből és csigákból álló táplálékát, de növényeket is fogyaszt. A telet az iszapba ásva tölti. Fekete, sárga és piros színváltozata is előfordul.

Szaporodása

2–3 évesen válik ivaréretté. Május–júniusban ívik. 200–300 000 darab, nagyjából 1 mm átmérőjű ikrát rak, ezek rátapadnak a vízinövényekre. A kelési idő 20 °C-on körülbelül 3 nap. A frissen kelt, 4–5 milliméteres lárvák fején ragadós mirigy van, ezzel tapadnak meg a vízinövényeken, amíg szikzacskójukat felélik.

Rekordok

Az RSD (Ráckevei-Soroksári Dunaág) legnagyobb compója 2023. október 21-én, szombaton este a Rózsa-szigeten horogra akadt Szabó Krisztián bojlis szerelékére. A 3,48 kg-os, 48 cm hosszú halat 5 perces csónakos fárasztás után sikerült partra emelni, majd a halőr hitelesítése után visszaengedték a folyóba. A rekorder a MOHOSZ hivatalos abszolút listájának a legnagyobb compója, új országos rekord.

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. december 4.)
• Horgaszat: a faj leírása
• Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6  
• Édesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8  
• Tinca tinca (Linnaeus, 1758) FishBase
• Kottelat, M. and J. Freyhof, 2007. Handbook of European freshwater fishes. Publications Kottelat, Cornol and Freyhof, Berlin. 646 pp.
• Linnaeus, C. 1758. Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: impensis direct. Laurentii Salvii. i–ii, 1–824 pp doi: 10.5962/bhl.title.542: page 321.
• Tao, W., Mayden, R. L. & He, S.; 2012: Remarkable Phylogenetic Resolution of the Most Complex Clade of Cyprinidae (Teleostei: Cypriniformes): A Proof of Concept of Homology Assessment and Partitioning Sequence Data Integrated with Mixed Model Bayesian Analyses. Molecular Phylogenetics and Evolution, Available online 5 October 2012, In Press, Accepted Manuscript, abstract
• Tinca FishBase
• Garsault, F.A.P. de, 1764: Les figures des plantes et animaux d'usage en medicine décrits dans la Matière Médicale de Mr. Geoffroy, dessinés d'après nature par Mr. de Garsault, gravés par Mrs. Defehrt, Prévost, Duflos, Martinet &c. Niquet scrip. Paris. Tome V. Animaux table: pp. [1-4], index [1-20], Pls. 644-729. [original description: p. 406]
• Tincinae Jordan, 1878 WoRMS
• Froese, R. & D. Pauly (Editors). (2016). FishBase. World Wide Web electronic publication.