Cseh euróérmék
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont! |
A cseh euróérmék tervét még nem fogadták el.
Története
szerkesztésCsehország az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozó 12 állam azon csoportjához tartozik, amelyek viszonylag lassan haladnak az euró bevezetése felé. (A bevezetés ezen államok számára a csatlakozással vállalt kötelezettség, bár határidőt nem szabtak a gazdasági feltételek teljesítésére és a csatlakozásra). A koronát várhatóan 2019 körül váltja majd fel az euró. Bohuslav Sobotka volt pénzügyminiszter szerint Csehország 2014-ben vagy 2015-ben vezethetné be az eurót.[1]
Csehországban a „big bang” módszert fogják alkalmazni, tehát a forgalomba kerülő euróérmék néhány nap alatt fogják felváltani a jelenleg használatos cseh korona érméit.
2016. június 7-én jelent meg az Európai Központi Bank (EKB) az évi konvergenciajelentése, melyben Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország által a legutóbb jelentés óta elért eredményeit értékelte. Ez alapján kiderül, hogy a hét uniós ország egyike sem tud megfelelni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek, bár ezeknek a feltételeknek a hiánya országonként különböznek. Az EKB jelentése megjegyzi, hogy a numerikus kritériumok teljesítése szükséges, de nem elégséges feltétele az euró bevezetésének. Az országoknak a belépéshez még "fenntartható konvergencia folyamatról" is tanúbizonyságot kell tennie. Ehhez pedig számos országban gazdaságpolitikai iránymódosítására lenne szükség. Az egyensúlytalanságok felhalmozódásának a kivédését számos országban megfelelő költségvetési és makroprudenciális intézkedésekkel és a pénzügyi szektor ellenőrzésének a megerősítésével kellene garantálni. Megállapítást nyert az is, hogy a vizsgált hét ország egyikében sem felel meg a jogi környezet az euró bevezetéséhez, különösen a jegybankok intézményi és gazdálkodási függetlensége terén tapasztalhatóak még hiányosságok. Horvátország kivételével egyetlen országban sem érvényesül maradéktalanul a monetáris finanszírozás tilalma és nem történt meg a jegybank megfelelő mértékű integrálása sem az Eurosystem körébe.[2]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Euró 2014-ben esetleg[halott link]
- ↑ Magyarország nem áll készen az euróra az EKB szerint Origo, 2016. június 7.