Csizmadia Sándor
Csizmadia Sándor (Vásárhelykutas, 1871. március 10. – Mátyásföld, 1929. március 3.[1]) magyar költő, újságíró, politikus.
Csizmadia Sándor | |
1919-ben | |
Született | Csizmadia Sándor 1871. március 10. Vásárhelykutas |
Elhunyt | 1929. március 3. (57 évesen) Mátyásföld |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | költő, újságíró, politikus |
Tisztsége | népbiztos (1919–1919) |
Halál oka | öngyilkosság |
A Wikimédia Commons tartalmaz Csizmadia Sándor témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésSzülei Csizmadia István és Takács Zsófia voltak. „1871. március 10-én este 10 órakor születtem a sámsoni (Most Hódmezővásárhely-Kutas) állomáson, ahol apám vasúti őr volt.”[2] – írta önéletírásában. A négy elemit Orosházán járta ki, és elmondása szerint kitűnő tanuló volt. Az apja iparos tanulónak szánta, de ő napszámosnak állt, mások közmunkáját szolgálta le fiatalon krajcárokért. Tizenöt esztendősen béresnek állt a hódmezővásárhelyi pusztán, ahol leginkább mint hírhedt verekedő tűnt ki legénytársai közül. Tizennyolc évesen bevonult katonának Békéscsabán, ahol káplár lett. Munkásokkal akkor találkozott először (1891), amikor a tüntető békéscsabai munkások ellen kivezényelték az oszlatáshoz, a zavargások idején. Három év katonáskodást követően visszatért szülőföldjére, s megházasodott. Mint házas ember uradalmi csősznek állt, amelyet már csak akkor hagyott ott, amikor írásaival biztosítani tudta a megélhetését. Orosházán megismerkedett az akkor még titkos földalatti mozgalomként működő szocialistákkal, akiknek hamarosan a vezéralakjává lett. Később családostól Orosházára költözött.
Első írása 1894-ben jelent meg a Népszava hasábjain. A közben legális párttá alakuló szocialisták Budapestre hívták vezetőnek. Munkát a Népszavát is előállító nyomdában kapott, majd az erős festékszag és oldószerek kikezdvén egészségét, címszalagírónak helyezték el a kiadóhivatalban. Felesége és addigra már két fia ez idő alatt Orosházán élt.
1896-ban egy szókimondó cikkéért négyhavi államfogházra ítélték, amelyet Szegeden töltött le. Szabadulását követően, 1897-ben a Földmívelők Lapja szerkesztője lett. Még ebben az évben a lap címét javaslatára Világszabadságra változtatták. 1898 tavaszán egy, a Népszavában megjelent újságcikke miatt kiutasították Budapestről, s visszatért Orosházára, ahonnét tovább írta egyre vitriolosabb hangú lázító írásait a Népszavának. „Többrendbeli cikkírása” miatt néhány hónap elteltével két év állami fogházbüntetést kapott, amelyet később jó magaviseletére való tekintettel tizennégy havi közönséges fogházbüntetésre enyhítettek. Első időben a váci fogházban, később Rákoson a gyűjtőfogházban töltötte le büntetését.
1900-ban, szabadulását követően a Népszava belső munkatársa lett, és öt esztendőn keresztül napi cikkeket közölt itt. 1904-ben a korábban betiltott újság, a Világszabadság újraindítását kezdeményezte, amelynek átvette a főszerkesztését. Több mint tíz éven át szerkesztette a lapot. Az 1906-ban megalakult politikai párt, a Földmunkások Szövetségének lett - kezdetben - pártvezetőségi tagja, később elnöke. Önmagáról büszkén vallotta, hogy „a magyarországi szocialista költészet számára ő vágta először az utat”. Az első magyar szocialista költő volt, aki verseiben a proletárforradalmat hirdette. Ugyanakkor ellenezte, hogy a Népszava a „polgári” Adytól verseket közöljön. Miután a szegények, a nincstelenek életét élte, szókimondó módon képviselte is egy erre kevésbé fogékony társadalmi közegben, az úri Magyarországon, ahol ez időkben a szegénység miatt „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”.[3]
Az érdekeiket kevésbé képviselni tudó szegénység által megágyazott baloldali érzések helyére a kommunista mozgalom szűklátókörű, önös érdekit ültette, így természetes, hogy a kommunista diktatúra idején szembekerült a rendszerrel. 1918-ban a Károlyi Mihály-kormány földművelésügyi államtitkára lett, 1919-ben pedig népbiztos, de szembekerült a proletárdiktatúra vezetőivel. Még 1919-ben publikált a Váradi Hétben, és megalapította a Nemzeti Munkáspártot, melynek elnökeként 1920-ban bekerült a nemzetgyűlésbe. 1921-ben Igazság címmel lapot indított. Élete vége felé a politikai életből fokozatosan kiszorult. 1929-ben hunyt el.
A Horthy-rendszerben nem kapott kellő fókuszt munkássága baloldalisága, és a Kommün idején játszott szerepe miatt később a szocializmus számára sem voltak kedvezőek egykori nyílt pártbírálatai, így lassan a feledés homálya lengte körül személyét és tevékenységét. „Egy körutazást csináltam. Nem voltam író, mikor elindultam, s újra nem vagyok író most sem (1915)... Most arra vagyok kíváncsi, hol leszek majd megint csősz! A régi gazdám már meghalt.”
Művei
szerkesztés- Magyar munkásdalok és versek (1896)
- A földművelő-munkásság helyzete és feladata (1896)
- Proletár költemények (1897)
- Küzdelem (Újabb versek 1903)
- Mit akarunk? (1903)
- Hajnalban (1905)
- Munkás emberek (elbeszélések, 1905)
- Fogházi levelek (1906)
- A feketék (1908)
- A nagy magyar parasztforradalom (1914)
- Válogatott költeményei (1919)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Halálesete bejegyezve Budapest XVI. ker. polgári akv. 30/1929. folyószám alatt.
- ↑ Csizmadia Sándor önéletrajz - Száz Magyarok Könyve VII kötet - Légrády Kiadása, Budapest, 1915.
- ↑ József Attila: Hazám c. vers két sora
Források
szerkesztés- Csizmadia Sándor-önéletrajz - Száz Magyarok Könyve VII kötet - Légrády Kiadása, Budapest, 1915.
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek ISBN 963-8607-10-6
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7
További információk
szerkesztés- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992.
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- Gutenberg nagy lexikon. Minden ismeretek tára I–X. (elkészült rész: A–Felméri), Budapest, Nagy Lexikon Kiadóhivatal, 1931–1932.
- Unitárius kislexikon. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1999.
- Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk. Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002.
- Irodalmi lexikon. Szerk. Benedek Marcell. Budapest: Győző Andor kiadása. 1927.
- A munkásmozgalom Csongrád megyei harcosainak életrajzi lexikona. Főszerk. Antalffy György. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1987.
- Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963–1965.
- Magyar nagylexikon I–XIX. Főszerk. Bárány Lászlóné et al. Budapest: Akadémiai; (hely nélkül): Magyar Nagylexikon. 1993–2004. ISBN 963-05-6611-7
- Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. Budapest, Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., 1929.
- Csongrád megye forradalmi harcosainak életrajzi gyűjteménye. Szerk. Rácz János. Szeged, MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, 1973.
- Révai új lexikona I–XIX. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1996–2008. ISBN 963-901-594-6
- Tolnai világlexikona I–VIII. Budapest: Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap- és Könyvkiadó-vállalat. 1912–1919.
- Tolnai új világlexikona I–XVIII. + I–II. (pótkötetek). Budapest: Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt. 1926–1933.
- Uj Idők lexikona I–XXIV. (szerk.) Dr. Balla Antal – Dr. Benedek László – Dr. Bacsó Jenő – Dr. Angeli Ottó. Budapest: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1936–1942.
- Új lexikon. A tudás és a gyakorlati élet egyetemes enciklopédiája. Szerk. Dormándi László, Juhász Vilmos. Budapest, Dante-Pantheon, 1936.
- Új magyar életrajzi lexikon I–VI. Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub; (hely nélkül): Helikon. 2001–2007. ISBN 963-547-414-8
- Új magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6804-7
- Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. Budapest: Studium. 1926.
- Önéletrajz. In: Vidor Gyula (szerk.): Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921. 33-34. old. Online