Debreceni EAC (kosárlabda)
A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (röviden: DEAC) Debrecen városának férfi kosárlabdacsapata.
Debreceni EAC | |
Adatok | |
Alapítva | 1942 |
Története | Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (1942–) |
A csoport tagság | 2017– |
Stadion | Oláh Gábor utcai Sportcsarnok |
Város | Debrecen |
Csapatszínek | fekete-fehér |
Honlap | www.kosarlabda.deac.hu |
Ügyvezető | ![]() |
Vezetőedző | ![]() |
Története
szerkesztésAz 1942-ben alakult kosárlabda szakosztály 1950-ig megyei szinten játszott, majd fél évszázadon át az NB II-ben folytatták. 2011 óta az NB I/B-ben szerepeltek, ahol 2015-ben már dobogós helyen végeztek, míg 2017-ben kiharcolták az NB I/A-s tagságot.[1]
A DEAC 2011-ben vált az elsőszámú kosárlabdacsapattá a városban, akkor még mindössze két felnőtt csapattal indult a harmadosztályban. A csapat a másod- vagy alacsonyabb osztályú csapatok számára kiírt Hepp-kupát 2015-ben megnyerte, ugyanebben az évben a bajnokságban ezüstéremig jutott. A másodosztály megnyerése után, 2017-től már indulhat az NB I A-csoportjában, emellett a legtehetségesebb fiatalok továbbra is az NB I B-csoportjában versenyezhetnek. A DEAC partneri kapcsolatban áll a Debreceni Kosárlabda Akadémiával, így a keleti-régió legnagyobb utánpótlás bázisa áll a felnőtt együttesek mögött. Az elmúlt években a debreceni fiatalok rendszeresen részt vesznek az országos nyolcas döntőkön, melyet az országban csak nagyon kevés egyesület mondhat el magáról.[2]
Bajnoki helyezések az NB I/A csoportban
szerkesztés
|
Klubvezetés és szakmai stáb
szerkesztésUtolsó módosítás: 2023. szeptember 26.[3]
Jelenlegi játékosok
szerkesztésUtolsó módosítás: 2023. szeptember 26.[4][3]
2023-2024 Debreceni EAC | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Távozó(k) Mike Scott ( Rilski Sportist), Darrin Govens (?), Polyák László ( Voluntari), Balázsi Soma (Óbudai Kaszások), Gáspár Mátyás (OSE Lions), Fábián Szabolcs (Veszprém), Jimmie Taylor ( Anorthosis), Tóth Ádám (ZTE KK)
|
További információk
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Az országban egyedülálló szakosztályokkal kezdi az idényt a DEAC - haon.hu. web.archive.org, 2017. szeptember 29. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)
- ↑ DEAC - Szakosztályok. web.archive.org, 2017. szeptember 29. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)
- ↑ a b „https://kosarlabda.deac.hu/a-csapat”
- ↑ Eurobasket: Debreceni Egyetem basketball, News, Roster, Rumors, Stats, Awards, Transactions, Details-eurobasket. Eurobasket LLC. (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)