Demi Lovato-diszkográfia

diszkográfia
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. szeptember 14. 2 változtatás vár ellenőrzésre.


Demi Lovato amerikai énekes és színész diszkográfiája három stúdióalbumból, kettő koncertalbumból, két EP-ből és tíz kislemezből áll. Zenei karrierje kezdetén a Disney Channel Rocktábor című filmjében szerepelt, melyet 2008. június 20-án (Magyarországon: november 8.) mutattak be.[1] Joe Jonas-szal közös duettje, a This Is Me jelent meg első kislemezként a filmzenei albumról. Kilencedik lett a Billboard Hot 100-on, de sok más ország slágerlistáján is helyet kapott.

Demi Lovato-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
3
Koncertalbumok
2
Filmzenealbumok
3
Középlemezek
2
Kislemezek
11
Videóklipek
15

2008 elején szerződött le a Hollywood Records-hoz,[2] amely gondozásában jelent meg Get Back című felvétele, mely 43. lett az USA-ban. Debütáló albuma 2008 szeptemberében jelent meg, Don’t Forget címmel.[3] Második és egyben utolsó kislemezként a La La Land jelent meg, mely 52. lett az Egyesült Államokban, valamint top 40-es az Egyesült Királyságban és Írországban. Az album közel félmillió példányban kelt el az USA-ban,[4] így arany minősítést kapott.[5]

Lovato második albuma, a Here We Go Again 2009 júliusában került kiadásra. Első kislemezként a címadó dal jelent meg, mely 108 000 eladott példánnyal top 20-as sláger lett. Az album az USA-ban első helyezett lett közel félmillió eladott lemezzel.[6] Második kiadványként a Remember December jelent meg, 80. hellyel a brit kislemezlistán

A Rocktábor 2. – A záróbuli-ban való szereplés és a We The Kings-szel közös duett után jelent meg Demi harmadik lemeze, mely az Unbroken címet kapta, mely az eddigi pop-rock elemek helyett inkább R&B-re és pop-ra építkezett.[7][8] 96 000 eladással negyedik helyen debütált az Egyesült Államokban.[9] Az első kislemez, a Skyscraper tizedik lett 176 000 letöltéssel a megjelenés hetén.[10] Ezt 2012. január 23-án a Give Your Heart a Break követte.[11] Mindkét dal platina minősítést szerzett.

2012 májusára a három albumból összesen 1 430 000 példány kelt, a kislemezekből közel 9 millió.[12]

Stúdióalbumok

szerkesztés
Cím Album részletek Legjobb helyezések Minősítések Eladások
US
[13]
AUS
[14]
BE (Fl)
[15]
CAN
[16]
GER
[17]
JP
[18]
NL
[19]
NZ
[20]
SPA
[21]
UK
[22]
Don’t Forget
  • Megjelent: 2008. szeptember 23.
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátum: CD, digitális letöltés
2 9 116 34 13 192
  • USA: 519 000
Here We Go Again
  • Megjelent: 2009. július 21.
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátum: CD, digitális letöltés
1 40 88 5 141 10 35 199
  • USA: 479 000
Unbroken
  • Megjelent: 2011. szeptember 20.
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátum: CD, digitális letöltés
4 20 25 4 61 271 63 3 24 45
  • USA: 431 000
Demi
  • Megjelent: 2013. május 14.
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátum: CD, digitális letöltés
3 14 19 1 1 17 7 3 10
  • USA: 110 000
Confident
  • Megjelent: 2015. október 16.
  • Kiadó: Hollywood/Island/Safeh.
  • Formátum: CD, digitális letöltés
3 7 3 13 7 5
Tell Me You Love Me
  • Megjelent: 2017. szeptember 19. (US)
  • Kiadó: Hollywood, Island, Safehouse
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés, streaming
3 8 10 4 7 12 6 4 32 5
Dancing with the Devil... the Art of Starting Over
  • Megjelent: 2021. április 2. (US)
  • Kiadó: Island
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés, streaming, kazetta
2 8 5 6 8 36 12 9 7 2
Holy Fvck
  • Tervezett megjelenés: 2022. augusztus 19.[28]
  • Kiadó: Island
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés, streaming, kazetta, bakelit
?
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Középlemezek

szerkesztés
Cím Album részletek
Moves Me
  • Megjelent: 2007. március 3.
  • Kiadó: Well Go USA Records
  • Formátumok: CD, digitális letöltés
iTunes Live from London
  • Megjelent: 2009. május 17.[29]
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátumok: Digitális letöltés

Filmzene albumok

szerkesztés
Cím Album részletek Legjobb helyezések Minősítések
US US OST US Kids AUS BE (Fl) CAN GER NZ SPA
Camp Rock
  • Megjelent: 2008. június 20.
  • Kiadó: Walt Disney
  • Formátum: CD, digitális letöltés
3 1 1 13 2 5 3
Camp Rock 2: The Final Jam
  • Megjelent: 2010. augusztus 20.
  • Kiadó: Walt Disney
  • Formátum: CD, digitális letöltés
3 1 1 10 4 28 4
Sonny with a Chance
  • Megjelent: 2010. október 5.
  • Kiadó: Walt Disney
  • Formátum: CD, digitális letöltés
163 8 3
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Koncertalbumok

szerkesztés
Cím Album részletek
Live: Walmart Soundcheck
  • Megjelent: 2009. november 10.
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátumok: CD, digitális letöltés
Camp Rock 2: Live Walmart Soundcheck[35]
  • Megjelent: 2010. október 13.[36]
  • Kiadó: Hollywood
  • Formátumok: Digitális letöltés

Kislemezek

szerkesztés
Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album
US
[37]
AUS
[14]
AUT
[38]
BE (Fl)
[39]
CAN
[40]
GER
[41]
HUN
[42]
IRL
[43]
NZ
[20]
SWI
[44]
UK
[45]
This Is Me
(közreműködik Joe Jonas)
2008 9 46 18 16 36 15 27 39 33 Camp Rock
Get Back 43 93 Don’t Forget
La La Land 2009 52 76 82 30 35
Here We Go Again 15 61 38 Here We Go Again
Remember December 2010 80
Wouldn’t Change a Thing
(közreműködik Joe Jonas)
110 36 90 28 71 Camp Rock 2: The Final Jam
Skyscraper 2011 10 45 44 18 33 9 67 32 Unbroken
Give Your Heart a Break 2012 16 32 19 9 194
Heart Attack 2013 10 41 27 7 3 9 73 3 Demi
Made in the USA
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Közreműködő előadóként

szerkesztés
Cím Év Legjobb helyezések Album
US
[50]
AUT
[51]
CAN
[52]
UK
[53]
We Rock
(a Rocktábor szereplőivel)
2008 33 70 41 97 Camp Rock
We’ll Be a Dream
(We the Kings és Demi Lovato)
2010 76 Smile Kid
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Promóciós kislemezek

szerkesztés
Cím Év Legjobb helyezések Album
US
[54]
UK
[55]
Send It On
(a Disney’s Friends for Change-l)
2009 20 Jótékonysági kislemez
Gift of a Friend[56] Tinker Bell and the Lost Treasure
Bounce[57]
(Jonas Brothers és Big Rob)
-
Make a Wave
(közreműködik Joe Jonas)
2010 84 Jótékonysági kislemez
Can’t Back Down[58] 178 Camp Rock 2: The Final Jam
It’s On[59]
(among Cast of Camp Rock)
Me, Myself and Time 107 Sonny with a Chance
Why Don’t You Love Me
(Hot Chelle Rae és Demi Lovato)
2011 Whatever
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Videóklipek

szerkesztés
Cím Év Rendező(k) Előadó(k)
Get Back 2008 Andelman, PhilipPhilip Andelman[60] Demi Lovato
La La Land Malloy, BrendanBrendan Malloy és Wheeler, TimTim Wheeler[61] Demi Lovato
Lo Que Soy 2009 Ismeretlen Demi Lovato
Don’t Forget Hales, RobertRobert Hales[62] Demi Lovato
One and the Same Allison Liddi-Brown Demi Lovato & Selena Gomez
Here We Go Again Malloy, BrendanBrendan Malloy és Wheeler, TimTim Wheeler[63] Demi Lovato
Send It On Ismeretlen Disney's Friends for Change
Gift of a Friend Ismeretlen Demi Lovato
Bounce JBD Productions Music[64] Jonas Brothers & Demi Lovato
Remember December Wheeler, TimTim Wheeler[65] Demi Lovato
We’ll Be a Dream 2010 Fernandez, Raul B.Raul B. Fernandez[66] We the Kings és Demi Lovato
Make a Wave Ismeretlen Demi Lovato & Joe Jonas
It’s On Brandon Dickerson Camp Rock 2
Skyscraper 2011 Pellington, MarkMark Pellington[67] Demi Lovato
Give Your Heart a Break 2012 Francis, JustinJustin Francis[68] Demi Lovato
  1. Daily News Staff. „'Camp Rock' film could make Demi Lovato a star”, Daily News, Mortimer Zuckerman, 2008. június 20.. [2011. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. július 13.) 
  2. Moser, John J.. „Disney singing sensation Demi Lovato ready for new album, first tour as headliner”, The Victoria Advocate, Victoria Advocate Publishing Co., 2009. június 22.. [2013. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. augusztus 4.) 
  3. http://www.mtv.com/news/articles/1596037/metallica-1-third-week-row.jhtml
  4. Archivált másolat. [2012. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 12.)
  5. a b c d e Demi Lovato Certifications. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 13.)
  6. Herrera, Monica. „Demi Lovato Debuts At No. 1 On Billboard 200, But Michael Jackson Still Reigns”, Billboard, Prometheus Global Media, 2009. július 29. (Hozzáférés: 2011. április 28.) 
  7. Martin, Lara. „Demi Lovato to release album in September: 'It showcases my vocals'”, Digital Spy, Hachette Filipacchi UK, 2011. július 22.. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. július 22.) 
  8. Vena, Jocelyn. „Demi Lovato Looking To Make 'More Radio-Friendly' Music”, 'MTV News. MTV Networks', Viacom, 2010. augusztus 12. (Hozzáférés: 2011. április 28.) 
  9. Caulfield, Keith. „Tony Bennett, 85, Achieves First No. 1 Album on Billboard 200”, Billboard, Prometheus Global Media, 2011. szeptember 28. (Hozzáférés: 2011. szeptember 28.) 
  10. Caulfield, Kevin. „Blake Shelton's 'River' Runs to No. 1 on Billboard 200”, Billboard, Prometheus Global Media, 2009. július 20. (Hozzáférés: 2011. július 20.) 
  11. http://www.allaccess.com/hot-modern-ac/future-releases
  12. Archivált másolat. [2012. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 12.)
  13. Demi Lovato Album & Song Chart History – Billboard 200. Billboard. Prometheus Global Media. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  14. a b Peak chart positions for albums and singles in Australia:
  15. Demi Lovato Discografie. Ultratop.be/nl/. (Hozzáférés: 2012. február 25.)
  16. Demi Lovato Album & Song Chart History – Canadian Albums. Billboard. Prometheus Global Media. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  17. Demi Lovato Album Charts. musicline.de. [2013. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 5.)
  18. Discografie Demi Lovato. oricon.co.jp.. (Hozzáférés: 2009. október 1.)
  19. Discografie Demi Lovato. Dutchcharts.nl. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. október 10.)
  20. a b Discography Demi Lovato. Charts.org.nz. Hung Medien. [2015. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  21. Discography Demi Lovato. Spanishcharts.com. Hung Medien. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
  22. Peak chart positions for albums on the UK Albums Chart:
    • „The Official UK Singles Chart for the week ending May 2, 2009”. UKChartsPlus, Milton Keynes (401), Kiadó: IQ Ware Ltd. (Hozzáférés: 2011. április 24.) 
    • „The Official UK Singles Chart for the week ending February 27, 2010”. UKChartsPlus, Milton Keynes (444), Kiadó: IQ Ware Ltd. (Hozzáférés: 2011. április 24.) 
  23. a b Archivált másolat. [2012. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 5.)
  24. Demi Lovato's Career Sales & Streams, From 'Sorry Not Sorry' to 'Skyscraper' & More: Ask Billboard Mailbag (2020. február 19.) 
  25. British certifications – Demi Lovato. Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. (Hozzáférés: 2022. július 23.) Add meg az előadót (Demi Lovato) a "Search BPI Awards" mezőben és üss Entert!
  26. Canadian certifications – Demi Lovato. Music Canada. (Hozzáférés: 2023. március 3.)
  27. Caulfield, Keith: Justin Bieber's 'Justice' Returns to No. 1 on Billboard 200 Albums Chart. Billboard , 2021. április 11. (Hozzáférés: 2021. április 11.)
  28. @DDLovato: Holy Fvck 8/19 ..., 2022. június 6. (Hozzáférés: 2022. június 6.)
  29. iTunes Live from London – EP by Demi Lovato. iTunes Store. Apple, Inc. (Hozzáférés: 2011. július 13.)
  30. a b Search Results. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. (Hozzáférés: 2013. január 12.) Hozzáférés ideje: 2010-12-09.
  31. SNEP - Camp Rock. Syndicat National de l’Édition Phonographique, 2010. december 9. [2012. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 25.)
  32. RIANZ - Demi Lovato: Camp Rock certification. Recording Industry Association of New Zealand, 2010. december 9. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 14.)
  33. a b Las ventas totales corresponden a los datos enviados por los colaboradores habituales de venta física y tiendas digitales. Productores de Música de España, 2010. december 9. [2011. augusztus 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 9.)
  34. Search Results Camp Rock. BPI, 2010. december 9. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 12.)
  35. Archivált másolat. [2013. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 11.)
  36. https://itunes.apple.com/nl/app/camp-rock-2-walmart-soundcheck/id396446701?mt=8
  37. Demi Lovato Album & Song Chart History – Hot 100. Billboard. Prometheus Global Media. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  38. Discographie Demi Lovato (német nyelven). Austriancharts.at. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  39. Discography Demi Lovato. ultratop.be Ultratop / Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  40. Peak chart positions for singles on the Canadian Hot 100:
  41. Peak chart positions for singles in Germany:
  42. Demi Lovato kislemezeinek legjobb szereplése
  43. Discography Demi Lovato. Irish-charts.com. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  44. Demi Lovato (német nyelven). Hitparade.ch. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  45. Peak chart positions for singles on the UK Singles Chart:
  46. ARIA Charts - Accreditations - 2012 Singles. ARIA. (Hozzáférés: 2012. április 3.)
  47. Chart 2046. RIANZ. (Hozzáférés: 2012. szeptember 24.)
  48. Chart 1835 (PDF). RIANZ. (Hozzáférés: 2012. július 23.)
  49. Archivált másolat. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 12.)
  50. Peak chart positions for featured singles on the Billboard Hot 100:
  51. Discographie Cast Of Camp Rock (német nyelven). Austriancharts.at. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. április 28.)
  52. We Rock. Billboard. Prometheus Global Media. (Hozzáférés: 2011. április 28.)
  53. Cast Of Camp Rock. UK Singles Chart. Chart Stats. [2012. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  54. Peak chart positions for promotional singles on the Billboard Hot 100:
  55. „The Official UK Singles Chart for the week ending October 2, 2010”. UKChartsPlus, Milton Keynes (475), Kiadó: IQ Ware Ltd. (Hozzáférés: 2011. július 22.) 
  56. デミ・ロヴァート Gift of a Friend – Single (japán nyelven). iTunes Store. Apple, Inc. (Hozzáférés: 2011. augusztus 9.)
  57. Bounce (feat. Big Rob) – Single by Jonas Brothers & Demi Lovato. iTunes Store. Apple, Inc. (Hozzáférés: 2011. augusztus 9.)
  58. Can't Back Down (From "Camp Rock 2: The Final Jam") – Single by Cast of Camp Rock 2. iTunes Store. Apple, Inc. (Hozzáférés: 2011. augusztus 9.)
  59. It's On (From "Camp Rock 2: The Final Jam") – Single by Cast of Camp Rock 2. iTunes Store. Apple, Inc. (Hozzáférés: 2011. augusztus 9.)
  60. Demi Lovato – Get Back Music Video. MuchMusic. Bell Media. [2008. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  61. Lovato, Demi; Malloy, Brendan; Wheeler, Tim. Making the Video: La La Land (video) [DVD]. Don't Forget (Deluxe Edition).
  62. Don't Forget | Demi Lovato. MTV. MTV Networks (Viacom). (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  63. Demi Lovato – Here We Go Again Music Video. MuchMusic. Bell Media. (Hozzáférés: 2011. április 24.)[halott link]
  64. Bounce by Jonas Brothers and Demi Lovato featuring Big Rob on Spotify. Spotify. (Hozzáférés: 2020. április 9.)
  65. Remember December | Demi Lovato. MTV. MTV Networks (Viacom). (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  66. Gottlieb, Steven: SHOT: We The Kings f/ Demi Lovato – Raul B Fernandez, dir.. Video Static, 2010. április 2. (Hozzáférés: 2011. április 24.)
  67. Vena, Jocelyn. „Demi Lovato's 'Skyscraper' Video Drops Wednesday”, 'MTV News. MTV Networks', Viacom, 2011. július 11. (Hozzáférés: 2011. július 12.) 
  68. Vena, Jocelyn. „your heart a break.jhtml Demi Lovato's 'Give your Heart a Break' Video Drops Wednesday”, 'MTV News. MTV Networks', Viacom, 2012. január 23. (Hozzáférés: 2012. január 26.) 


Forráshivatkozás-hiba: <ref> címkék léteznek a(z) „upper-alpha” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="upper-alpha"/>