Dunkerque-i csata
A dunkerque-i csata a második világháború egy nagy ütközete volt 1940. május 26. és június 4. között. A harcoló felek a La Manche csatorna partján védekezésbe kényszerült francia–brit szövetség, illetve a Harmadik Birodalom Belgiumba betörő csapatai voltak. A csatához szorosan kötődik a brit Dinamó hadművelet, azaz a dunkerque-i evakuáció, melynek keretében 338 000 szövetséges katonát menekítettek a Csatorna túlpartjára.
Dunkerque-i csata | |||
Hadifogságba esett brit katonák, Veules-les-Roses, 1940. | |||
Konfliktus | Második világháború | ||
Időpont | 1940. május 26. – június 4. | ||
Helyszín | Dunkerque, Franciaország | ||
Eredmény | Német győzelem | ||
Szemben álló felek | |||
| |||
Parancsnokok | |||
| |||
Szemben álló erők | |||
| |||
Veszteségek | |||
| |||
Térkép | |||
é. sz. 51° 02′ 03″, k. h. 2° 22′ 37″51.034300°N 2.376819°EKoordináták: é. sz. 51° 02′ 03″, k. h. 2° 22′ 37″51.034300°N 2.376819°E | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunkerque-i csata témájú médiaállományokat. |
Háttér
szerkesztés1940. május 10-én a nyugati fronton véget ért az úgynevezett furcsa háború. A német A Hadseregcsoport (Heeresgruppe A, HGr A) betört Belgiumba és Luxemburgba, gyors páncélososzlopai az Ardenneken át mélyen előrenyomultak a francia–belga határvidéken. Ettől északkeletre a B Hadseregcsoport (Heeresgruppe B, HGr B) rövid harcokban elfoglalta egész Hollandiát és előrenyomult Brüsszel térségébe.
A brit Expedíciós Hadsereg, illetve az 1. és 7. Francia Hadsereg Belgium nyugati részébe vonult be, hogy ott védekező állásokat foglaljon el a németek ellenében. A német támadóék Arras mellett május 20-án szétverte a brit és francia páncélos erőket, majd egy nappal később Abbeville térségében kijutott az Atlanti-óceán partjára, kettévágva ezzel a frontvonalat. Mindezt úgy hajtották végre, hogy nem szenvedtek nagy hiányt üzemanyagban, munícióban, egyéb ellátmányban, a harckocsijaiknak legalább a fele ott haladt az első vonalban, a sérült páncélosok is csak kisebb javításra szorultak. A brit–francia szövetség főerői a frontvonaltól északra rekedtek. Már május 16-án Gerd von Rundstedt tábornok Hitlerrel együtt megkongatta a vészharangot. Május 17-én utasítást küldtek Guderiannak, hogy álljon meg Montcornet-nél. Guderian lemondott, helyére Ewald von Kleistet nevezték ki. Május 21-én időt pazaroltak el, mivel egyfolytában a déli szárny miatt aggódtak (mely soha nem volt kitéve komoly fenyegetésnek).[1] Május 22-én a németek ostrom alá vették Calais-t, május 24-én pedig a német páncélosok már Dunkerque külterületén voltak. Ekkorra Hitler parancsnokai kifejezett ellenvetése ellenére leállíttatta a Wehrmacht előrenyomulását, meghiúsítván ezzel a brit erők teljes megsemmisítését. A furcsa parancs a mai napig Hitler legvitatottabb utasításainak egyike. Egyik oka lehetett, hogy a páncélosok túlságosan előre törve védelem nélkül maradtak, és a gyorsan megnyúlt utánpótlási vonalakkal könnyen gond lehet. A másik magyarázat szerint Hitler Hermann Göringnek akarta gyakorlatozásra átadni a helyzetet, mivel Göring azt ígérte, majd a Luftwaffe elintézi a dolgot.
A lángoló hídfő
szerkesztésLord Gort, a Brit Expedíciós hadsereg parancsnoka 1940. május 26-án elrendelte a brit erők kimenekítését Franciaországból. Az evakuálásra váró brit erőknek a parancs szerint a Dunkerque melletti partszakaszon kellett gyülekezniük. A zóna védelmét az utolsó brit evakuálásáig kellett folytatni. A Dinamó hadművelet május 26-án vette kezdetét.
A hadsereg evakuálására Nagy-Britannia teljes honi hadiflottáját mozgósította. A hadihajók mellett halászhajók, a Temze kishajói, bárkák, jachtok is részt vettek a műveletben. A hajók fogadására teherautókból ideiglenes mólókat emeltek a tengerparton.
Május 28-án a belga hadsereg letette a fegyvert. Ugyanezen a napon Adolf Hitler módosítván korábbi utasítását, parancsot adott a Dunkerque környékén rekedt szövetséges hadseregek megsemmisítésére. A Wehrmacht és a Luftwaffe támadásai nyomán a szövetségesek által birtokolt terület egy 5 kilométer széles tengerparti sávra zsugorodott. A bombázások kiterjedtek Dunkerque kikötőjére, a partvidéken összeszorult katonákra és a brit hajókra.
Az evakuálás folyamán kimenekítették a teljes brit hadsereget, illetve a francia, belga hadsereg egyes alakulatait. Az evakuálás 9 napja alatt 338 000 szövetséges katona menekült el Európából. Teljesen megsemmisült, vagy a németek kezére jutott a kimenekített katonák fegyverzete, hadianyagai és járműállománya. Elsüllyedt a brit flotta 9 rombolója és több mint 200 kisebb hajója. A dűnéken 32 000 szövetséges katona holtteste maradt.
1940. június 4-én a németek elfoglalták Dunkerque-et, a védekező szövetséges seregek maradványai (36 000 fő) pedig megadták magukat.
Következmények
szerkesztésA dunkerque-i csatában megsemmisültek a szövetséges hatalmak főerői. Franciaország elveszítette hadseregének legütőképesebb alakulatait. A csata után hitét vesztett Franciaország gyakorlatilag nyitva állt a német hadak előtt. Nagy-Britannia súlyos, de nem megsemmisítő vereséget szenvedett a csatában, a Dinamó hadművelet során evakuált 338 000 katonát pedig rövid időn belül sikerült ellenállásra képes új hadsereggé fejleszteni. Németország – bár győzött – időt veszített. A Dunkerque-nél elvesztegetett pár nap elég volt ahhoz, hogy Anglia lélegzetvételnyi szünethez jusson. Németország pedig készült a Seelöwe hadművelet végrehajtására.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Kenneth Macksey: A II. világháború katonai tévedései (Alexandra kiadó ISBN 963-367-062-4)
Források
szerkesztés- Robert Jackson: Lángoló hídfő, Dunkerque 1940. Kossuth Kiadó, Budapest, 1980, 1995.
- Richard Collier: Dunkerque homokja. Zrínyi Kiadó, 1980.
- Ránki György: A lángoló hídfő[halott link] – Kempelen Farkas Digitális Könyvtár