Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium

gimnázium és szakközépiskola Gyulán
(Erkel Ferenc Gimnázium szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. szeptember 27.

Az Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium gyulai gimnázium, ami 2003-ban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az iskola az 1950-es tanévben kapta az Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola nevet, majd a rendszerváltás követően a mellette működő katolikus gimnáziumtól független intézményként kezdhette meg működését Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Intézet néven, azonban mára az informatikai szakképzés megszűnt. Az épületet 2006-ban akadálymentesítették, mozgássérült tanulók is igénybe vehetik. Az épületben 4 szint található, jól felszerelt tantermekkel, könyvtárral, sportpályával, tornateremmel és konditeremmel. 2013-ban tanteremfejlesztést hajtottak végre az Öveges-program támogatásával, így mára az iskola egy korszerű kémialaborral rendelkezik.[1]

Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium

Alapítva1903
NévadóErkel Ferenc
HelyMagyarország, Gyula
Korábbi neveiErkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola
Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Intézet
Típusgimnázium
OM-azonosító028380
Elérhetőség
Postacím5700 Gyula, Bodoky utca 10.
Elhelyezkedése
Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium (Magyarország)
Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 38′ 40″, k. h. 21° 16′ 14″46.644411°N 21.270541°EKoordináták: é. sz. 46° 38′ 40″, k. h. 21° 16′ 14″46.644411°N 21.270541°E
Térkép
[www.erkel.hu Az Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium weboldala]

Története

szerkesztés
 
Az Erkel Gimnázium épülete télen

1948/49-es tanév során került sor az iskolák államosítására, ennek keretében a gyulai római katolikus Karácsonyi János Gimnázium, állami Karácsonyi János Gimnáziummá, majd az 1950/51-es tanév során Erkel Ferenc Gimnáziummá alakult. Az iskola 4 osztályos lett, ezután lehetővé vált a lány hallgatók beiratkozása- és az évek során megbirkózott a megnövekedett tanulószám, a kollégiumi elhelyezések nehézségeivel. A gyulai gimnáziumban 1946-ban megnyílt a dolgozók gimnáziumának V. osztálya, az első érettségi 1949. január 15-én volt, 22 felnőtt dolgozó érettségizett. Az iskola eredményeit az 1956/57-től kezdve évenként megjelenő évkönyvek mutatják. A Erkel Gimnázium 1960/70-es iskolareformjai során sok változáson ment keresztül, folyamatosan növekedő tanulólétszám mellett megváltozott az oktatás struktúrája, bevezették a fakultatív szakokat és egészségügyi szakképző osztályokat. Az iskola egy szakasza 1987-ben lezárult, amikor Janecskó János igazgató, 60. életévét elérvén nyugállományba vonult, utóda dr. Kereskényi Miklós lett.

1992-ben nagy változások kezdődtek az iskola életében, dr. Pocsay Gábor polgármester, Gedeon József a városi kulturális osztály vezetője és Réthy István római katolikus apátplébános tárgyalásokat kezdeményeztek az egyházi gimnázium létrehozásáról. Az egyház történelmi, jogi és morális alapon visszaigényelte az 1948-ban államosított iskolát, amit a város képviselőtestülete elfogadott és határozott a katolikus gimnázium indításáról. Az iskola két osztállyal, az Erkel három párhuzamos osztálya mellett 1992-ben kezdte el első tanévét. A katolikus gimnázium igazgatója Petróczki Zoltán lett. Ugyanebben az évben megépült az egészségügyi szakközépiskola, igazgatója Márki-Zay Lajos lett. Az Erkel Gimnázium a volt egészségügyi szakképzőiskola épületébe költözött, az épületet átépítették, területét és felszerelését jelentős mértékben megnövelték.

Az iskola hagyományosan nagy figyelmet fordít az idegen nyelvi oktatásra, a nemzetközi kapcsolatok ápolására, hagyományőrzésre, fakultatív, sport és szabadidős programok biztosítására.

Hagyományok

szerkesztés

Cserediák-kapcsolat:

Tanulmányi versenyek:

  • Hajnal Imre Matematikaverseny
  • Implom József Helyesírási Verseny
  • Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematika Emlékverseny

Tradíciók:

  • Szecskatábor és −bál, az elsőéves diákok beavatása
  • Diáknap
  • „Egészségesen éld az életed” avagy salátanap
  • Diákigazgató−választás
  • Matematikaszakmai nap
  • Költészetnapi vetélkedő
  • X−mas party
  • Erkel−bál
  • Szalagtűzés és szalagavatóbál
  • Néptánc
  • Tanárműsor
  • Erkel Diákünnepek

EDÜ volt, EDÜ van, EDÜ lesz

Az Erkel Diákünnepeket először 1963-ban Szerdahelyi István igazgatóhelyettes és Czeglédi Imre tanár szervezték meg. 2003-ig a rendezvényre kétévente került sor. 2006-ban egyéves csúszással a város 22-ik alkalommal adhatott helyet a tiszántúli ifjúság fesztiváljának.[2]

Igazgatók

szerkesztés
1950 − 1951 Harsányi Lajos
1951/52 − 1955/56 Böőr Ferenc
1956 − 1957 Sziráki László
1957/58 − 1974/75 Jeges Sándor
1975 − 1975/76 Simon György mb.
1976/77 − 1986/87 Janecskó János
1987/88 − 2007/08 Dr. Kereskényi Miklós
2008/09 − 2017/18 Szűcs Levente
2018/19 − 2018/19 Tóth István[3]
2018/19 - 2019 Kovács Ilona
2019/20 - Zámori Ida


  1. www.gyulaihirlap.hu, Gyulai Hírlap Online. „320 millió forintból intézményfejlesztést hajthat végre a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium” (Hozzáférés: 2013. október 1.) (hu-HU nyelvű) 
  2. http://www.erkeldiakunnepek.hu
  3. www.gyulaihirlap.hu, Gyulai Hírlap Online. „Tóth István az Erkel Ferenc Gimnázium megbízott vezetője” (Hozzáférés: 2018. szeptember 5.) (hu-HU nyelvű) 
  • A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 50 éve, Jubileumi Évkönyv,(2000)

További információk

szerkesztés