Fernand Verhaegen
Fernand Verhaegen v. Verraghen (Marchienne-au-Pont, 1883 – Montigny-le-Tilleul, 1975) belga festő és vésnök, a vallon folklór és kultúra nagy mestere.
| Fernand Verhaegen | |
| Született | 1883 Marchienne-au-Pont |
| Meghalt | 1975 Montignies-le-Tilleul |
| Alkotott | 1906–1975 |
| Nemzetisége | belga |
| Stílusa | Impresszionizmus, belga luminizmus |
| Iskolái | Brüsszeli Királyi Szépművészeti Akadémia |
| Mestere(i) | Emile Van Damme-Sylva, Constant Montald |
| Aki hatott rá | Rik Wouters, Edgard Tytgat |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fernand Verhaegen témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésVallóniában, a Charleroihoz közeli Marchienne-au-Pont városában született. Apja Jean-Pierre Veraghem (? – 1886). Anyja 1902-ben halt meg. Gyermekkoráról szinte semmit nem lehet tudni, kivéve amit Verhaegen saját maga mesélt szívesen élete vége felé, miszerint gyermekkorában a legkedvesebb játéka a kréta volt, és hatéves korában már elkészítette apja portréját (aki azonban hároméves korában már halott volt).
Az elemi iskola után a Fontaine-l'Evêque-i középiskolába, majd a charleroi-i Athénée royal de Charleroi gimnáziumba járt. Az iskolákban már későbbi művésznevét, a Verhaegen-t használta. A gimnáziumot rajzból kitüntetéssel végezte, de flamand tanulmányait elhanyagolta és ismétlő vizsgát kellett tennie.
1900-ban Brüsszelbe költözött, mivel szeptembertől a Királyi Szépművészeti Akadémia (Académie Royale des Beaux-Arts) hallgatója volt 1900 – 1906 között. Ott kötött barátságot Rik Wouters-szel és Edgard Tytgat-tal.
1907 augusztusában házasodott össze feleségével, a francia szülőktől származó Aline Rouhaud-val. Az esküvői tanúi Wouters és Tytgat voltak. Egyetlen fiuk, Maurice, 1917-ben Angliában született.
1908-tól kezdve brüsszeli galériákban és művészeti körökben mutatta be képeit: a 7. Vie et Lumière szalon 1911-ben, a Bleus de la Galerie Giroux kiállítás 1913-ban és 1914-ben a La Libre Esthétique szalon. 1911-től kezdve a háromévente megrendezett antwerpeni, brüsszeli és genti kiállításokon is részt vett. A kiállításokon számos kedvező bírálatot kapott. 1910 és 1914 között készítette folklorisztikus témájú rézkarcainak többségét, amelyet a korabeli művészetkritikusok Ensoreries névvel illettek, mivel James Ensor belga festő hatását vélték felfedezni (Ensor nagy barátja volt Wouters-nek és rendszeresen találkozhatott Verhaegenel).
Az első világháborús megszállás elől Angliába menekült. A háború után Párizsban, majd a Francia Riviérán élt és 1919-ben tért vissza Belgiumba. Brüsszelben, Boitsfort-ban telepedett le. A húszas évektől kezdve kezdett fametszetekkel foglalkozni, 1926 és 1938 között az összes kapcsolódó brüsszeli kiállításon (Salons des xylographes) részt vett.
Külföldön első alkalommal a velencei biennálén 1920-ban és 1922-ben állította ki munkáit. A harmincas évektől kezdve fokozatosan visszatért szülőföldjére, 1945-től kezdve elsősorban Charleroi-ban és környékén állította ki munkáit. 1957-ben, felesége halála után Lodelinsartba költözött. 1975. július 27-én Montignies-le-Tilleul városkában halt meg. Montigny-sur-Sambre településen temették el, de a helyi temetőben ma már nem található meg sírja.
Alkotó évei
szerkesztésStílusa fokozatosan átalakult. A kezdeti realizmust felváltotta az impresszionizmus, amely végül luminizmusba ment át. A valóságot egyfajta szintetikus formában ábrázolta. Ugyanakkor készített képeket pointillista és kolorista stílusban is, míg időnként a fauvisme brabançon belga stílus követői közé számították. Kései éveiben az impresszionizmus személyes formájára tért vissza, amely lehetővé tette a mozgalmas események ábrázolását.[1] Azonban mindig megőrizte individualista stílusát és sosem csatlakozott más mozgalmakhoz vagy irányzatokhoz, ami erősen rányomta bélyegét festői elismerésére és bevételeire. Hogy házassága után a családnak stabil jövedelme legyen, feleségének kellett munkát vállalni.
Festményeinek változatos a témavilága: tájkép, csendélet, portré, virágok, mozgalmas sportesemények. Azonban specialitása a vallon folklór témái voltak, ahol technikai tudását és helyismeretét tudta kamatoztatni: a Binche karnevál, a Mons-i Doudou, Ath óriásai, Fosses-i Chinellek, Leernesi Klaudia, Pasqueye, Tchaudia, Madeleine de Jumet (Jumet-i Magdaléna), az Entre-Sambre-et-Meuse piacát ábrázoló képek mind a vallón folklórt keltik életre. A témát sok színnel és változatos technikákkal festette meg: használt olajat és pasztellt, festett akvarellt, készített rézkarcot és fametszetet. Később már csak a "Gilles of Binche" festője néven emlegették. Robert Magremanne 1935-ös monográfiájában, amelyet Verhaegennek szentelt, mint a vallon folklór nagy mesteréről ír Verhaegenről.[2] A vallon mozgalomban is részt vett: 1917-1918 között a L'opinion wallonne folyóirat munkatársa volt, 1921 és 1927 között pedig a Brüsszelben ülésező vallon gyűlés tagja volt.
Verhaegen képeit a belga városok (Antwerpen, Brüsszel, Charleroi, Ixelles, Liége, Mons, Oostende) múzeumai mellett külföldön is megtalálhatók, pl. Genf, Grenoble, Indianapolis. Montignies-sur-Sambre város sportcsarnokában található 12 nagyméretű festménye, amelyeket 1938-ban rendelt meg tőle a település akkori polgármestere, Edmond Yernaux. A képek közül tíz a helyi lakosságot ábrázolja, kettő pedig a vallon folklór elemeit. Számos képe található meg Ath, Boitsfort, La louvière, Lodelinsart és Marchienne-au-Pont települések városházáiban, illetve Hainaut tartomány is birtokol jó néhány képet.
Fontosabb művei
szerkesztés- Rondeau des Gilles sur la Grand'Place de Binche, olaj vásznon, 80 x 120 cm
- Terre à l'danse, olaj vásznon, 60 x 70 cm
- Régates à Monaco, , olaj vásznon, 102 x 112 cm
- Paysage côtier, , olaj vásznon, 45 x 50 cm
- Two Steps, , olaj vásznon, 130 x 100 cm
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Fernand Verhaeghen (1883-1975) : le Grand Maître du folklore wallon, par Monsieur Robert Magremanne.. www.art-memoires.com. [2009. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 27.) „Fernand Verhaegen, qui s'était aussi essayé au pointillisme vers les années 1910, avec quelques oeuvres d'allure symbolique, est habituellement classé, par son style, dans les impressionnistes de la troisième génération, utilisant des couleurs très vives, mais en ton local. Lorsque le concept de " fauves brabançons " (couvrant la période d'avant la première guerre) fut créé vers 1941, il fut incorporé dans ce groupe, dont le leader désigné était Rik Wouters, son grand ami et voisin à Boitsfort. Vers les années 1925, il a tenté quelques expériences dans une manière plus géométrique, mais toujours figurative. Il a ensuite, à partir des années quarante, adopté un style dérivé de l'impressionnisme, avec un toucher de pinceau lui permettant de rendre, avec dynamisme, le flou des mouvements de foule dans les fêtes folkloriques.”
- ↑ grand maître forgeron d'art de Wallonie. A kifejezés egyébként a könyv előszavában jelenik meg, amit Verhaegen ismerőse és tisztelője, James Ensor angol származású belga festő írt. Forrás: http://www.art-memoires.com/lettre/lm1517/16magreman.htm Archiválva 2009. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, Conclusion
Források
szerkesztés- Magremanne, Robert. Fernand Verhaegen, le grand maitre du folklore Wallon [archivált változat]. Charleroi, Belgium: Imprimerie Provinciale du Hainaut (2003). Hozzáférés ideje: 2011. április 26. [archiválás ideje: 2011. október 28.]
- Fernand Verhaeghen (1883-1975) : le Grand Maître du folklore wallon. www.art-memoires.com. [2009. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 27.)
