Wikipédia

Gillingham FC

labdarúgó-egyesület
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. október 27.

A Gillingham Football Club egy angol labdarúgócsapat, melynek székhelye Gillinghamben, Kentben található. Hazai mérkőzéseit a 11582 szurkoló befogadására alkalmas Priestfield Stadionban játssza. Jelenleg a League One-ban, az angol labdarúgás harmadik legmagasabb osztályában szerepel, miután a 2012/13-as szezonban bajnok lett a League Two-ban.

Gillingham
Csapatadatok
Teljes csapatnévGillingham Football Club
MottóDomus clamantium
(A kiabáló férfiak otthona)
BecenévThe Gills
SzékhelyGillingham, Anglia
Alapítva1893 (New Brompton néven)
Klubszínekkék, fehér
StadionPriestfield Stadion
(11 582 férőhelyes)
VezetőedzőAnglia Martin Allen
ElnökAnglia Paul Scally
BajnokságAnglia League One
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Gillingham honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz Gillingham témájú médiaállományokat.

A csapatot 1893-ban alapították és 1920-ban csatlakozott a The Football League-hez. Az 1938/38-as szezon végén az Ipswich Town javára, szavazás útján kikerült onnan a csapat, de 12 évvel később ismét visszakerült, amikor a The Football League 88-ról 92 csapatossá bővült. Az 1980-as évek végén kétszer is közel állt hozzá, hogy feljusson a másodosztályba, de az 1990-es évek elején komoly visszaesés következett és a Gillingham kis híján az Conference Nationalben kötött ki. 2000-ben sikerült története során először feljutnia a második vonalba, ahol 2005-ig maradt. Legjobb helyezése ebben az időszakban egy 11. hely volt.

Klubtörtének

szerkesztés

Kezdeti évek

szerkesztés
 
A csapat névváltoztatásáról szóló hivatalos közlemény, 1913-ból

Egy helyi ificsapat, a Chatham Excelsior FC sikerein felbuzdulva gillinghami üzletemberek egy csoportja úgy döntött, itt az ideje alapítani egy labdarúgócsapatot, mely nagyobb bajnokságokba is benevezhet. 1893. május 18-án gyűlést tartottak, aminek eredményeképp létrejött a New Brompton FC.[1] Az alapítók egyúttal megvásároltak egy földterületet, ahol ugyanebben az évben felépült a máig használt Priestfield Stadion.[2] A csapat első meccsét 1893. szeptember 2-án, a Woolwich Arsenal tartalékai ellen játszotta, 2000 néző előtt és 5-1-es vereséget szenvedett.[3] A New Brompton 1894-ben alapító tagja lett a Southern League-nek, melynek a másodosztályban került elhelyezésre. Az első szezonban az élen végzett és az osztályozón legyőzte a Swindon Townt, így feljutott az első osztályba.[4]

A következő idényekben szenvedett a csapat és az 1907/08-as szezonban az utolsó helyen végzett aSouthern League-ben[5] és csak a bajnokság bővítése miatt kerülte el a kiesést. Bár a klub bajnoki szereplése kiábrándító volt, az FA Kupában nagy meglepetésre legyőzte a The Football League első osztályában szereplő Sunderlandet és a Manchester City ellen is csak újrajátszott meccsen kapott ki.[6] A csapat igazgatói 1912-ben névváltási kérelmet nyújtottak be. Bár a klub már az 1912/13-as idényben is Gillingham FC néven, a fő részvényesek csak a szezon után fogadták el hivatalosan az új nevet.[7] Az 1919/20-as idényben a Gillingham a Southern League első osztályának utolsó helyén végzett, de nem esett ki, mivel az első osztály csapataiból ekkor megalapult a The Football League harmadosztálya.[8]

Az első próbálkozás a The Football League-ben

szerkesztés

A Division Three első szezonjában a csapat az utolsó helyen végzett. A helyzet a következő években sem javult számottevően, a klub rendszeresen a tabella alsó felében tanyázott. 1938-ban, a harmadosztály déli csoportjának utolsó helyén végzett a Gillingham, így már ötödik alkalommal kellett a The Football League illetékeseinek a bennmaradásáról szavazniuk. Ezúttal úgy döntöttek, hogy a Southern League-be száműzik a csapatot és az Ipswich Townt szavazzák be helyette a The Football League-be.[9] A Gills hamar a Southern League egyik legerősebb csapata lett, az 1945/46-os szezonban pedig komoly sikert ért el területi szinten, amikor bajnok lett a Kent League-ben és elhódította a Kent Senior Cupot is.[9] Egy szezonnal később a Southern League-ben tudott duplázni, a bajnoki címet és a Southern League Cupot is megnyerve. Ebben az idényben a klub 12-1-re legyőzte a Gloucester Cityt, ami máig klubrekordnak számít[10] The Gills also won the league title in 1948–49.[11] Az 1948/49-es évadban ismét bajnok lett a Southern League-ben.

Visszatérés a The Football League-be

szerkesztés
 
A Gillingham (kékben) játékban az 1986/87-es szezonban

1950-ben a The Football League harmadosztályának déli csoportja 22-ről 24 csapatosra bővült. A szavazás eredményének köszönhetően a plusz két csapat egyike a Gillingham lett.[11] A csapat nyolc szezont töltött itt, majd 1958-ban a harmadosztály két csoportját összevonták és létrejött a negyedosztály is, melynek alapító tagja lett. 1964-ben, Freddie Cox irányítása alatt a klub bajnok lett a Division Fourban és feljutott a harmadosztályba. A tabella élén a pontok tekintetében holtverseny alakult ki 60-60 ponttal a Gillingham és a Carlisle United között, így a gólátlag döntött a bajnoki címről. A kék-fehérek 1,967 gólátlagukkal felülmúlták ellenfelüket, akik meccsenként 1,948 gólos átlagot produkáltak. Máig ez a legszorosabb eredmény a The Football League történetében.[12]

Az 1970/71-es szezonban a Gillingham visszaesett a negyedosztályba, de az 1973/74-es idényben visszajutott a Division Three-be.[13] Ezután sikerült megszilárdítania ott a helyét és többször is harba szállt a feljutásért. Az 1986/87-es szezonban a rájátszásba is bejutott a csapat, ahol sikerült továbbjutnia a döntőbe, de ott végül kikapott a Swindon Towntól.[14] Ebben az időszakban olyan fiatal tehetségek játszottak a csapatnál, mint Steve Bruce vagy Tony Cascarino, akik a későbbiekben óriási sikereket értek el. Utóbbi játékos a Crockenhill csapatától érkezett, egy ládányi melegítőért cserébe.[15]

1987-ben a klub azzal került a címlapokra, hogy két egymást követő fordulóban előbb 8-1-re legyőzte a Southend Unitedet, majd 10-0-ra kiütötte a Chesterfieldet. Utóbbi jelenleg is a csapat legnagyobb arányú győzelmének számít a The Football League-ben. Mindössze néhány hónappal később Keith Peacock menedzsert nagy meglepetésre menesztette a vezetőség.[16] 1989-ben kék-fehérek visszaestek a negyedosztályba.[14] A gyors visszajutás nem sikerült és az 1992/93-as szezonban ahhoz is közel került a Gills, hogy kiessen a The Football League-ből.[14]

Eredmények a '90-es évek közepe óta

szerkesztés
 
A Gillingham szurkolói a rájátszás döntőjén, 2000-ben

A súlyos anyagi problémákkal küzdő csapat 1995 januárjában csődeljárás alá került és úgy tűnt, hogy az 1994/95-ös szezon után száműzik a The Football League-ből és végleg bezárják.[14] Júniusban azonban egy londoni üzletember, Paul Scally felvásárolta a klubot, ezzel megmentve azt.[17] Tony Pulist ültette a kispadra, aki első szezonjában a második helyre vezette a Gillinghamet, így feljuttatva harmadosztályba.[5] 1999-ben a másodosztályba is feljuthatott volna a csapat, miután bejutott a rájátszás döntőjébe. Ott kétgólos előnyben volt a Manchester Cityvel szemben, de a manchesteriek két perccel rendes játékidő vége előtt két gólt lőve kiegyenlítettek. A feljutásról végül büntetőpárbaj döntött, melyet a City nyert 3-1 arányban.[18]

Röviddel a rájátszásbeli kudarc után Pulist botrányos körülmények között elküldte a kispadról a vezetőség, mondván, megszegte a szerződése feltételeit.[19] Helyét Peter Taylor vette át.[20] Az 1999/00-es idényben a klub ismét kvalifikálta magát a rájátszásra és bejutott a döntőbe, ahol a Wigan Athletic volt az ellenfele. A Wembleyben rendezett találkozó rendes játékideje 1-1-gyel zárult, a hosszabbításban azonban a csereként beállt Steve Butler és Andy Thomson is betalált, így a Gillingham nyert 3-2-re, ezzel fennállása során először feljutott a másodosztályba.[18]

Taylor a feljutás után a Leicester Cityhez szerződött. A csapat irányítását Andy Hassenthaler vette át játékos-menedzserként.[21] A 2002/03-as szezonban a 11. helyre vezette a klubot, ami máig a legjobb eredménye a The Football League-ben.[5] A következő évadban a csapat csak jobb gólkülönbségének köszönhetően kerülte el a kiesést. 2004 novemberében Hassenthaler lemondott,[21] helyére Stan Ternent vette át,[22] de nem tudta elkerülni a kiesést. A 2007/08-as idényben még egy osztállyal lejjebb került a Gills,[23] de egy év után visszajutott a League One-ba, miután a play-off döntőjében legyőzte a Shrewsbury Townt.[24] A 2009/10-es idény utolsó napján a csapat a kiesőzónába került és visszaesett a negyedosztályba. Az egész szezon során egyetlen idegenbeli meccset sem nyertek meg a kék-fehérek.[25] Az akkori menedzserrel, Mark Stimsonnal szerződést bontott a klub[26] és ismét Andy Hassenthaler került a csapat élére.[27] A 2012/13-as szezon kezdetén Hassenthalert Martin Allen váltotta, aki bajnokként feljuttatta a klubot a League One-ba.[28]

Pénzügyek

szerkesztés

2002 óta a csapatnak többször akadtak komoly anyagi gondjai, amihez több különböző esemény, így például az ITV Digital összeomlása, a másodosztályból való kiesés és a stadion felújítása is hozzájárult.[29] 2006-ban az EDF Energy energiaszolgáltató cég kikötötte az áramot a Priestfield Stadionban, mivel a csapatnak körülbelül 100 ezer fontos elmaradása volt felé.[30] 2008-ra a Gillingham összes adóssága már körülbelül 13 millió fontra rúgott. Ez drasztikusan lecsökkent, amikor 10 millió fontért eladta a Priestfield Stadiont egy holding társaságnak.[29] 2011-ben 1 millióért aztán visszavásárolta az építményt.[31]

A 2012/13-as idényben jelentősen javult a csapat anyagi helyzete, miután váratlan forrásokból is plusz bevételekhez jutott. Ezek közé tartozik például Paulo Gazzaniga eladása a Southamptonnak, a Matt Jarvis klubváltásából származó részesedés és a korábban a még ifiként a Chelsea-nek eladott Ryan Bertrand szerződésében foglalt bónuszok aktiválódása.[32]

Stadion

szerkesztés
 
A Priestfield Stadion kívülről

A Gillingham megalapítása óta a Priestfield Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.[33] A földterületet, melyre a stadion épült, a klub alapítói vásárolták meg, 1500 fontért.[2] A vélemények megoszlanak a névválasztással kapcsolatban. Egyesek szerint az építmény a mellette található Priestfield Roadról kapta a nevét,[2] míg mások azt állítják, hogy az út kapta a későbbiekben a nevét a stadionról.[34] Ha az utóbbi változat az igaz, akkor ismeretlen a stadion névválasztásának az oka. A pálya az 1930-as évekig folyamatosan fejlődött, de ezután az 1990-es évekig, Paul Scally érkezéséig nem történt rajta komolyabb átalakítás. 1995 és 2000 között a négy lelátóból hármat lebontottak és újjáépítettek. Később a Town End lelátó is lebontásra került, hogy egy új kerüljön a helyére, mely a néhai Brian Moore sportkommentátornevét viselné, aki nagy Gillingham-rajongó volt. A csapat anyagi gondjai miatt az új lelátó egyelőre nem készült el és a lebontott Town End helyett egy mobil lelátó található a stadionban.[35] 2007-től 2010-ig a létesítmény neve hivatalosan KRBS Priestfield Stadion volt, a Kent Reliance Building Societyvel kötött szponzori szerződés értelmében.[36] 2011-ben hasonló okokból a stadion neve MEMS Priestfield Stadion lett.[37]

A Priestfield Stadion befogadóképessége az 1940-es években volt a legmagasabb. Bár pontos adatot nem tudni, a fennmaradt iratok szerint befogadóképesség 25 és 30 ezer között volt.[1] Az azóta történt átalakítások következtében ez mára 11 582-re csökkent.[38] A 2007/08-as szezonban az átlagnézőszám a hazai meccseken 6077 volt, ami azt jelenti, hogy a stadion teljes befogadóképességének mindössze az 52%-a volt kihasználva.[39] Az angol női válogatott is játszott mérkőzéseket a Priestfield Roadon.[40]

A csapat edzőpályáját Beechings Crossnak hívják, mely a Grange Roadon, Gillingham városában található. 2012-ben a klub nézeteltérésbe keveredett az önkormányzattal, mely azt állította, hogy 30 ezer fontos elmaradása van a kék-fehéreknek az edzőközponttal kapcsolatban.[41]

Klubszínek és címerek

szerkesztés
 
Fred Griffiths a Gillingham eredeti, fekete-fehér mezében

Bár a Gillingham már hosszú ideje kék-fehér szerelésben játszik, a kezdetekben az akkor még New Brompton néven futó csapat meze fekete-fehér csíkos, rövidnadrágja pedig egyszínű fekete volt.[2] 1913-ban, a névváltoztatás hivatalossá válásakor a csapat elhagyta a fekete-fehér mezt és piros szerelésre váltott, kék ujjakkal és felkerült rá az önkormányzat címere is.[42] Az első világháború után egy időre visszatértek a csíkos mezek, majd 1931-ben a klub elkezdte használni a ma már megszokottnak számító kék mez, fehér nadrág összeállítást.[43] Azóta a csapat játékosait a leggyakrabban kék és fehér színösszeállítású szerelésekben lehet látni a hazai mérkőzésen. Az 1990-es évek végén egy rövid időre visszatér a fekete-fehér csíkos felső, a kezdeti évekre és a New Bromptonra való utalásként.[44] 2003 nyarán a vezetők nagy szurkolói felháborodást váltottak ki azzal, hogy bejelentették, a Gillingham a 2003/04-es idényben olyan mezt fog viselni, melyen az uralkodó szín a kék helyett a fehér. A szokatlan szerelés fogadtatása olyan kedvezőtlen volt, hogy a csapat inkább úgy döntött, hogy egy kék-fekete csíkos mezben vág neki a szezonnak, mely eredetileg csak a harmadik számú szerelés lett volna.[45] A 2010/11-es szezon erejéig a csapat ismét visszatért a fekete-fehér csíkos szereléshez,[46] a 2012/13-as évadban pedig kék ujjú piros mezt viseltek a játékosok, az önkormányzat címerével, utalva a 100 évvel korábbi névváltoztatáskor bevezetett szerelésre.

A Gillingham jelenlegi címere pajzs alakú, mely vertikálisan ketté van választva. A bal oldal háttere fekete-fehér csíkos, a jobb oldalé pedig kék, utalva az eredeti és a jelenlegi csapatszínekre. A kék oldalon megtalálható Kent megye jelképe, egy ágaskodó fehér ló. Az eredeti ló alak némileg módosítva lett úgy, hogy az állat sörénye a "Gills" szót adja ki. A jobb oldal hátterének színe gyakran változik pirosra vagy rózsaszínre az idegenbeli mezeken, igazodva azok színéhez. A logó tetején fehér háttéren kék betűkkel a csapat teljes neve olvasható. A címer alatt gyakran látható egy szalag, melyen az alapítási év és a latin Domus clamantium felirat olvasható, mely a klub mottója. Ez magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "a kiabáló férfiak otthona".[47] Ezt a jelzőt gyakran használják Gillingham városára is.[48] A Gills kabalafigurája egy Tommy Trewblu fantázianevű ló,[49] aki 1998 októberében, egy Macclesfield Town elleni meccsen lépett először közönség elé.[50]

Az első szponzor, melynek neve felkerült a csapat hazai mezeire, az olasz, konyhai és fürdőszobai elektronikus eszközöket gyártó Zanussi volt, mely az 1980-as évek közepén támogatta a klubot. Azóta sok más mezszponzora volt már a Gillinghamnek, például a Chatham Maritime, a Medway Toyota, a Cannon Tool Hire, az Invicta FM, a Kool, a Medway News, a SeaFrance,[51][52] az MHS Homes Group, a Kent Reliance Building Society,[36] az Automatic Retailing,[53] és a MEMS Power Generation.[54]

Játékosok

szerkesztés

Jelenlegi keret

szerkesztés

2013. június 14. szerint.[55]

# Poszt Név
1   K Stuart Nelson
2   V Matt Fish
3   V Joe Martin
4   KP Jack Payne
6   V Leon Legge
7   KP Chris Whelpdale
8   KP Charlie Lee
9   CS Danny Kedwell
12   V Andrew Frampton
14   KP Charlie Allen
# Poszt Név
15   V Callum Davies
17   CS Adam Birchall
18   KP Bradley Dack
20   CS Deon Burton
24   KP Myles Weston
26   V Adam Barrett (csk)
28   KP Steven Gregory
35 V Devante McKain
37 V Sam Muggleton
–   KP Amine Linganzi

Tartalékcsapat

szerkesztés
# Poszt Név
V Mahlon Romeo
30 KP Jake Hessenthaler
KP Josh Hare
# Poszt Név
CS Nathan Nyafli
KP Kane Haysman

Korábbi híres játékosok

szerkesztés

A klub a 2008/09-es szezon előtt létrehozott egy dicsőségfalat, melyre az első öt játékos szurkolói szavazás útján került fel.[56] A tervek szerint minden évben egy újabb játékost szavazhattak volna be a drukkerek, de ez nem valósult meg.[57]

Válogatott játékosok

szerkesztés

A Gillingham hét olyan játékost tart számon, akit a Priestfield Stadionban töltött ideje alatt hívtak be hazája válogatottjába. Egyes források szerint azonban Freddie Fox már nem volt a csapat tagja, amikor pályára lépett az angol válogatottban.

Név Ország Válogatottság Forrás
Andrew Crofts   Wales 12 [58]
Ian Cox   Trinidad és Tobago 11 [14]
Simeon Jackson   Kanada 10 [59]
Mamady Sidibe   Mali 7 [14]
Brent Sancho   Trinidad és Tobago 6 [14]
Tony Cascarino   Írország 3 [14]
Rimmel Daniel   Grenada 3 [60]
Terry Cochrane   Észak-Írország 2 [14]
Damien Richardson   Írország 2 [14]
Jason Brown   Wales 1 [61]
Freddie Fox   Anglia 1 [62]

2006-ban a Trinidad és Tobagó-i Brent Sancho lett az első Gillingham játékos, aki világbajnokságon szerepelhetett. A Paraguay elleni csoportmeccsen az első gólszerző is ő lett, igaz, öngólt vétett.[63]

Szakmai stáb

szerkesztés

2013. június 14. szerint.

Vezetőség

szerkesztés

2013. június 13. szerint[64]

Munkakör Név
Elnök Paul Scally
Elnökhelyettes Michael Anderson
Nem-ügyvezető igazgató Mike Quarrington
Szövetségi igazgató Yvonne Paulley
Szakmai igazgató Andy Hessenthaler

Edzők

szerkesztés
Munkakör Név
Menedzser Martin Allen
Menedzserasszisztens John Schofield
Erőnléti edző James Russell
Kapusedző Carl Muggleton
Fizikoterapeuta Gary Hemens
Tartalékcsapat edzője Mark Patterson
Ifiedző Darren Hare
Iskoláskorú játékosok edzője Bryan Bull

Menedzserek

szerkesztés
 
Mark Stimson, aki 2007 és 2010 között volt a klub menedzsere

A klub fennállásának első három évében egy több személyből álló bizottság látta el a vezetőedzői feladatokat. 1896-ban a csapat titkára, William Ironside Groombridge egyéb teendői mellett magára vállalta az edzősködést, ezzel ő lett a Gillingham első menedzsere.[65] 1906-ban érkezett a Priestfield Stadionba az első, teljes munkaidős vezetőedző, a korábbi angol válogatott Stephen Smith személyében.[66] 1908-as távozásakor ismét Groombridge vette át az irányítást. Groombridge összesen több mint 25 évig volt egyszerre a titkára és menedzsere is a gárdának. Amikor a klub 1920-ban először feljutott a The Football League-be, a vezetőség Robert Brownt ültette a kispadra, de egy hónappal azelőtt lemondott, hogy a szezon egyáltalán elkezdődött volna.[67] A skót John McMillan vette át az irányítást, így ő lett az a menedzser, aki története első The Football League-meccsén irányította a Gillinghamet.[67]

1939-ben – egy évvel azután, hogy a csapat szavazás útján kiesett a The Football League-ből – Archie Clark ült le a kispadra és még akkor is ő volt az edző, amikor a kék-fehérek 1950-ben visszajutottak. Végül 1957-ben távozott a Priestfield Stadionból.[68] 1962-ben Freddie Cox került a gárda élére és az irányítása alatt az 1963/64-es szezonban bajnoki címig vezette a csapatot a negyedosztályban.[69] Amikor a Gills 1971-ben kiesett a harmadosztályból, a vezetőség menesztette az akkori edzőt, Basil Haywardot[69] és Andy Nelsont ültette a helyére. Nelson három évvel később feljuttatta a klubot a harmadosztályba, majd ellentmondásos körülmények között lemondott.[70]

Tony Pulis 1995-ben vette át az irányítást, ekkor a klub ismét a negyedosztályban szerepelt. Első szezonjában kiharcolta a feljutást, majd három évvel később bejuttatta a Gillinghamet a harmadosztály rájátszásába. A csapat bejutott a döntőbe, de ott kikapott, majd ezután a vezetőség szinte rögtön kirúgta Pulist szerződésszegésre hivatkozva.[19] Peter Taylor váltotta, aki a rájátszást megnyerve története során először a másodosztályba vezette a klubot.[71]

Elnökök

szerkesztés
 
James Barnes, a Gillingham elnöke az 1900-as évek elején

A következő táblázatban a Gillingham eddigi elnökeinek neve és regnálásuk időtartama olvasható.[72]

1893–95 Horace Croneen
1895–97 Dr E.C. Warren
1897–1902 W.H. Checksfield
1902–12 James Barnes
1912–22 E.N. Crawley
1922–30 Jack Knight
1930–32 S.J. Chippick
1932–34 J.A. Crumbie
1934–47 Jack Knight
1947–59 Charles Cox Sr.
1959–61 J.W. Leech Jnr
1961–83 Dr Clifford Grossmark
1983–86 Charles Cox Jr.
1986–89 Roy Wood
1989–91 M.G. Lukehurst
1991–95[73] Bernard Baker
1995[74] Tony Smith
1995–[75] Paul Scally

Sikerek

szerkesztés

Statisztikák és rekordok

szerkesztés
 
A Gillingham bajnoki helyezései az 1950/51-es szezon óta

A legtöbb pályára lépés rekordját a Gillinghamet 1974 és 1990 között Ron Hillyard kapus tartja 657 mérkőzéssel.[76] Csak a bajnoki mérkőzéseket figyelembe véve egy másik kapus, John Simpson áll az élen, 1957 és 1972 között lejátszott 571 bajnokijával.[77] Brian Yeo a csapat legeredményesebb játékosa, aki 1963 és 1975 között 136-szor volt eredményes.[78] Az egy szezonon belül szerzett bajnoki gólok rekordját szintén ő tartja,[78] Ernie Morgannel holtversenyben, 31 találattal.[79] Az egy meccs alatt lőtt legtöbb gól rekordja Fred Cheesmur nevéhez fűződik, aki 1930 áprilisában, a Merthyr Town hat gólt szerzett.[80]

A hazai nézőcsúcs 23 002 fő, mely egy Queens Park Rangers elleni FA Kupa-meccsen jött össze, 1948. január 10-én.[77] Mivel a Priestfield Stadion jelenlegi maximum befogadóképessége ennek mindössze körülbelül a félszerese, nem valószínű, hogy a közeljövőben megdől ez a rekord.

A Gills legnagyobb profi győzelmét 1987 szeptemberében aratta, amikor 10-0 arányban legyőzte a Chesterfieldet.[77] Mindent egybevéve azonban nem ez, hanem egy 12-1-es siker a klub legnagyobb arányú győzelme, melyet a Southern League-ben aratott, 1946 novemberében, a Gloucester City ellen.[14]

A kék-fehérek tartják a The Football League-ben az egy szezon alatt kapott legkevesebb gól rekordját, a 46 mérkőzésből álló szezonok tekintetében. Az 1995/96-os idényben mindössze 20 gólt kapott a csapat,[5] Jim Stannard kapus 29 mérkőzésen őrizte meg kapuját a góltól.[81]

Riválisok

szerkesztés

Egy 2003-as, futballszurkolók körében végzett felmérésből az derült ki, hogy egy csapat drukkerei sem tartják kedvenceik első számú riválisának a Gillinghamet.[82] Földrajzilag a Millwallt tartják a kék-fehérek legközelebbi riválisának.[83] A Gills szurkolóinak egy része a Swindon Townt tartja a csapat első számú riválisának, a két klub a múltban különösen parázs hangulatú mérkőzéseket játszott egymással.[84] A Swindon hívei ezzel szemben nem tartják ekkora vetélytársnak a Gillinghamet, annak ellenére, hogy a 2005/06-os szezonban komoly verekedés alakult ki a két csapat szurkolótábora között a Priestfield Stadionban. Ez volt a két klub első egymás mérkőzése 1987 óta.[85] Miután a Maidstone United második kenti csapatként 1989-ben feljutott a The Football League-be, a Gills riválisává lépett elő és az ellenszenv egyre fokozódott, mielőtt a Maidstone 1992-ben csődbe ment volna.[86]

A Gillingham a médiában

szerkesztés

Fred Emney angol komikus egyik 1956-ban felvett jelenetében komoly szerep jutott a Gillinghamnek. A Gillingham és a Brighton & Hove Albion elleni mérkőzés előtt rögzített filmen az látható, ahogy a túlsúlyos Emney mici sapkát és monoklit viselve, cigarettázva átviszi a labdát a Gills teljes védelmén és gólt szerez.[87] A Sky1 által vetített Dream Team című sorozat egyik, 2004-ben sugárzott epizódjában a kitalált Harchester United 2-0-ra kikapott a Gillinghamtől.[88] A 2005-ös Huligánok (Green Street) című filmben rövid jelenetek láthatóak a csapat egyik West Ham United elleni meccséből, igaz, a filmben ezt úgy állítják be, mintha a WHU a Birmingham City ellen játszana.[89] A 2010-ben megjelent The Shouting Men (kiabáló férfiak) című film Gillingham-szurkolókról szól és néhány jelenetet a Priestfield Stadionban vettek fel hozzá.[47]

Források

szerkesztés
  1. ↑ a b Triggs, Roger. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984. Kent County Libraries, 1. o. (1984) 
  2. ↑ a b c d Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 8. o. 
  3. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 4. o. 
  4. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 5. o. 
  5. ↑ a b c d Gillingham. The Football Club History Database. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  6. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 6. o. 
  7. ↑ Elligate, David. Gillingham FC On This Day. Pitch Publishing, 102. o. (2009). ISBN 978-1-905411-45-0 
  8. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 10. o. 
  9. ↑ a b Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 13. o. 
  10. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 16. o. 
  11. ↑ a b Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 19. o. 
  12. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 26. o. 
  13. ↑ Triggs. Gillingham Football Club: A Chronology 1893–1984, 54. o. 
  14. ↑ a b c d e f g h i j k Gillingham FC History (1893– ). Gillingham F.C.. [2007. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  15. ↑ Matt Davison: Past Players: Tony Cascarino. Gillingham F.C., 2007. szeptember 24. [2008. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  16. ↑ „Football: Gillingham dismiss Peacock as manager”, The Times, 1987. december 30. (Hozzáférés: 2013. június 16.) 
  17. ↑ David Powell: Gillingham find a new way forward – Football. The Times, 1995. október 9. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  18. ↑ a b Play-Off Finals. The Football League. [2007. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  19. ↑ a b Jon Brodkin: Pulis 'drank champagne' after sacking. The Guardian, 2001. április 26. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  20. ↑ Taylor-made for top job. BBC Sport, 2000. november 14. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  21. ↑ a b Hessenthaler steps down at Gills. BBC Sport, 2004. november 23. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  22. ↑ Gills unveil Ternent as manager. BBC Sport, 2004. december 7. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  23. ↑ Leeds 2–1 Gillingham. BBC, 2008. május 3. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  24. ↑ Gillingham 1–0 Shrewsbury. BBC Sport, 2009. május 23. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  25. ↑ Wycombe 3–0 Gillingham. BBC, 2010. május 8. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  26. ↑ Manager Mark Stimson leaves Gillingham. BBC, 2010. május 10. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  27. ↑ Andy Hessenthaler named new Gillingham Manager. BBC, 2010. május 21. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  28. ↑ League Two round-up: Gillingham clinch promotion after Kedwell goal sinks Torquay. Daily Mail, 2013. április 6. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  29. ↑ a b A Note from the Chairman. Gillingham F.C., 2007. december 6. [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  30. ↑ Gills in the dark as power company pulls plug over unpaid bill. Eastern Daily Press, 2006. július 21. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  31. ↑ Mystery of £1m deal for Gillingham to buy back Priestfield Stadium. The Guardian, 2011. július 21. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  32. ↑ Gillingham chairman Paul Scally will decide how much manager Martin Allen can spend next season in League 1. Kent Online, 2013. május 6. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  33. ↑ Ground history for Gillingham. Soccerbase. [2007. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  34. ↑ Local history: Gillingham Football Club. Medway Council. [2004. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  35. ↑ The Changing Face of KRBS Priestfield. Gillingham F.C., 2007. szeptember 7. [2007. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  36. ↑ a b Gillingham to change stadium name. BBC, 2007. március 19. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  37. ↑ New sponsor named...... Gillingham F.C., 2011. május 23. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  38. ↑ Gillingham – Priestfield Stadium. Yorkshire Evening Post, 2007. június 27. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  39. ↑ Football League Official Stats. The Football League. [2012. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  40. ↑ Powell impressed with Kent crowd. BBC, 2006. április 21. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  41. ↑ Gillingham ordered to leave training ground by council. BBC, 2012. július 4. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  42. ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993. Gillingham F.C., 54. o. (1994). ISBN 0-9523361-0-3 
  43. ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 92. o. 
  44. ↑ Shoot-out success for City. BBC, 1999. május 30. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  45. ↑ Shirty fans win kit battle. BBC, 2003. június 19. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  46. ↑ Gills Go Back to Black. Gillingham F.C., 2010. március 5. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  47. ↑ a b Movie blockbuster to score with Gills fans plot. Eastern Daily Press, 2008. december 28. [2013. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  48. ↑ Steve Tongue: Football: Forgotten club ready to surprise. The Independent, 1999. május 29. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  49. ↑ Disney Channels – The Mascot Cup. Southend United F.C., 2004. november 17. [2012. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  50. ↑ On This Day..... Gillingham F.C., 2010. október 3. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  51. ↑ Triggs, Roger. The Men Who Made Gillingham Football Club. Tempus Publishing Ltd, 87, 134, 140, 170, 211, 292. o. (2001). ISBN 0-7524-2243-X 
  52. ↑ Fans could decide kit colour. BBC, 2007. március 19. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  53. ↑ Automatic Retailing sponsor Gills. Gillingham F.C., 2010. július 1. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  54. ↑ New sponsor named. Gillingham F.C., 2011. május 23. [2012. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  55. ↑ Player profiles. Gillingham F.C.. [2015. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  56. ↑ Gillingham Hall of Fame. Gillingham F.C., 2008. április 19. [2012. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  57. ↑ GFC Hall of Fame Winners. Gillingham F.C., 2009. július 18. [2009. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  58. ↑ Crofts collects twelfth cap. Gillingham F.C., 2008. június 1. [2012. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2003. június 16.)
  59. ↑ Jackson capped in Canada defeat. Gillingham F.C., 2009. november 19. [2012. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  60. ↑ Rimmel in action for Grenada. Gillingham F.C., 2009. július 9. [2012. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  61. ↑ Gills keeper seals Blackburn move. BBC Sport, 2006. június 26. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  62. ↑ The history page Archiválva 2007. november 15-i dátummal a Wayback Machine-ben a Gillingham hivatalos honlapja szerint Fox a csapat játékosa volt, amikor behívták a válogatottba, más források szerint azonban ekkor már a Millwallban játszott.
  63. ↑ Paraguay 2–0 Trinidad and Tobago. BBC Sport, 2006. június 20. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  64. ↑ Who's Who at Gillingham Football Club. Gillingham F.C., 2009. szeptember 23. [2008. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  65. ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 20. o. 
  66. ↑ Manager History for Gillingham. Soccerbase. [2007. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  67. ↑ a b Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 394. o. 
  68. ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 396. o. 
  69. ↑ a b Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 397. o. 
  70. ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 398. o. 
  71. ↑ „Taylor-made for top job”, BBC Sport, 2000. november 14. (Hozzáférés: 2013. június 13.) 
  72. ↑ Bradley, Andy, Roger Triggs. Home of the Shouting Men: Complete History of Gillingham Football Club 1893–1993, 392. o. 
  73. ↑ Trevor Haylett: Everton fail to win Saunders. The Independent, 1995. január 10. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  74. ↑ David Conn: Uncertain future turns fans green about the Gills. The Guardian, 2008. március 26. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  75. ↑ Paul Kelso: Scally's rocky road to Highbury. The Guardian, 2002. február 15. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  76. ↑ Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 158. o. 
  77. ↑ a b c Gillingham all time records. Soccerbase. [2007. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  78. ↑ a b Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 344. o. 
  79. ↑ Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 226. o. 
  80. ↑ Triggs. The Men Who Made Gillingham Football Club, 349. o. 
  81. ↑ Football League Records: Goals. The Football League. [2007. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 21.)
  82. ↑ Rivalry Uncovered!. The Football Fans Census. [2008. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  83. ↑ Millwall 1–2 Gillingham. BBC, 2001. november 24. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  84. ↑ Gillingham vs Swindon Town. Gillingham F.C., 2006. január 14. [2011. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  85. ↑ Town set to pay price for crowd trouble. Swindon Advertiser. [2010. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  86. ↑ Simon O'Hagan: Butler's hat-trick lifts Gillingham to top. The Independent, 1996. január 10. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
  87. ↑ Elligate, David. Gillingham FC On This Day. Pitch Publishing, 22. o. (2009). ISBN 1-9054-1145-6 
  88. ↑ Dream Team Episode Guide 8.06. Sky TV. [2008. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  89. ↑ Elligate. Gillingham FC On This Day, 54. o. 

Külső hivatkozások

szerkesztés
 
A Wikimédia Commons tartalmaz Gillingham FC témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Gillingham_FC&oldid=27550095”