I. Szelim Giráj krími kán

I. Szelim Giráj (1631. – 1704 decembere) krími tatár kán négy alkalommal.

I. Szelim Giráj ١ سليم كراى
Krími tatár kánság
Uralkodási ideje
1671 – 1678 1684 – 1691 1692 – 1699 1702 – 1704
Elődje	Adil Giráj
Utódja	III. Gázi Giráj
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Giráj-dinasztia
Született	1631
Elhunyt	1704 (73 évesen) Bahcsiszeráj
Nyughelye	Bahcsiszeráj
Édesapja	I. Bahadir kán
Gyermekei	Szadet Gázi Mengli Devlet Kaplan Szelamet Azamat Adil Mohamed Sahbez Makszúd Szahib Szafa
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Szelim Giráj ١ سليم كراى témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Első uralkodása

Szelim I. Bahadir kán fia volt. Jó neveltetést kapott, egyaránt képzett volt a teológiában és jogtudományban és több nyelven beszélt. Tehetséges politikus volt, népszerű volt a tatár köznép és az arisztokrácia körében is.

1671-ben a szultán kinevezte a kegyvesztett Adil Giráj kán helyére. A kán megújította az Adil kán által megkötött szövetséget a zaporozsjei kozákok hetmanjával, Petro Dorosenkóval, aki mind az oroszok, mind a lengyelek ellen küzdött és így kénytelen volt délen, a tatároknál és törököknél szövetségest keresni. A sikeres lengyel támadások miatt előbb a krímiek, majd az oszmánok is hadba szálltak, és hamarosan kitört a lengyel-török háború. Szelim fiaival együtt csatlakozott a török fősereghez, amely elfoglalta Kamieniec Podolskit és Lwówot. Szelim csapatai végigdúlták Volhíniát és Pokutiát, de mikor zsákmánnyal megrakodva át akartak kelni a Dnyeszteren, rajtuk ütött Sobieski János és a tatárok a zsákmányt hátrahagyva elmenekültek. A lengyel király ezután békét kért és elfogadta szinte egész Ukrajna elvesztését (részben direkt török uralom, részben vazallus kozák fennhatóság alá kerülve), amit viszont a szejm nem ratifikált, így a háború kiújúlt.

Harc a török zászlóért. Józef Brandt festménye (1905).

1672-ben a velenceiek újra fel akarták venni a kereskedelmi kapcsolatot a Krímmel, de a szultán írásos engedélye ellenére hajóikat Isztambulban feltartóztatták a vámhivatalnokok.

Csihirin 1663-ban.

1674-ben az oroszok támadtak rá a Dorosenko vezette jobbparti Ukrajnára. A hetman a tatároktól kért segítséget és miután az oroszokat visszaszorították, kegyetlenül végigpusztították az orosz fennhatóság alá eső, a Dnyeper bal partján elhúzódó ukrán földeket. Egész falvakat mészároltak le, a nőket és gyerekeket a tatárok hurcolták el rabszolgának. A dúlás miatt a kozákok elpártoltak Dorosenkótól, aki 1676-ban megadta magát az oroszoknak. A szultán Bohdan Hmelnyickij fogságban tartott fiát nevezte ki hetmannak és negyvenezres török-tatár sereget küldött hogy beléptessék hivatalába, valamint hogy visszafoglalják az oroszoktól Csihirin városát. Az ostrom balul sült el, az oroszok ellentámadásától megriadt tatárok fejvesztve menekültek. A feldühödött szultán megfosztotta címétől a török fővezért és Szelim kánt is. Helyére Murád Girájt nevezte ki.

Második uralkodása

Miután Bécs sikertelen ostroma után a szultán leváltotta Murádot, majd nem sokkal később a helyére kinevezett II. Hadzsit is, 1684-ben újból Szelimet tette meg krími kánnak. Az Oszmán Birodalom és szövetségesei nehéz helyzetben voltak, a Habsburgok támadása alatt összeomlott a védelmük Magyarországon és az osztrákok már Belgrádot ostromolták. A Krími kánságtól északra is kedvezőtlenebbre fordult a helyzet. Azelőtt az egymással állandó viaskodó lengyelek, kozákok és oroszok nem gondolhattak dél felé irányuló invázióra és állandó lehetőséget biztosítottak a fosztogatásra. Ám 1686-ban a lengyelek és oroszok „örökös békét” kötöttek és elosztották egymás között Ukrajnát és a tatárok egy agresszívan terjeszkedő nagyhatalom szomszédai lettek. Már 1687-ben hatalmas orosz sereg indult meg a Krím ellen Vaszilij Golicin herceg vezetésével. Ám szervezési hibák és a tatárok felperzselt föld-taktikája következtében kénytelenek voltak visszafordulni. 1689-ben a támadás megismétlődött. A jobb logisztikai támogatás ellenére, a tatárok ellentámadásai, a vízhiány és a felégetett sztyeppe (így a lovak nem jutottak táplálékhoz) miatt ez a hadjárat is kudarcot vallott. Az orosz háború ellenére a szultán követelte a kán és a tatár segédcsapatok jelenlétét a balkáni fronton is, ahol az első osztrák sikerek után a háború kiegyenlítettebben folyt, ám hatalmas erőfeszítéseket követelt. Ezek után mikor egyik fia is meghalt, Szelim kán 1691-ben lemondott tisztségéről és mekkai zarándoklatra indult. Helyét III. Szadet Giráj vette át.

Harmadik uralkodása

Az új kán képtelen volt a kánság helyzetét kezelni és pár hónap után leváltották, csak úgy mint utódát, Szafa Girájt. A szultán visszahívta Szelimet, aki nem sokkal ezután már az osztrákok által ostromolt Belgrád felmentésére indult. 1695-ben újból Szerbiába parancsolták, ahol az általa vezetett tatárok segítettek Nis, Pétervárad és Lugos elfoglalásában és jelen volt Lippa ostrománál, ahol a lugosi csatában a híres császári hadvezér, Veterani tábornok, Erdély hadparancsnoka is elesett.

Eközben északon a harcok a kölcsönös portyázásokban merültek ki, a kozákok többször végigpusztították Ocsakov környékét, míg a tatárok egészen Poltaváig dúlták Ukrajnát. 1695-ben I. Péter orosz cár személyesen vezette a hadjáratát Azov elfoglalására, ám a tatárok bátor kirohanása után az oroszok elvesztették tüzérségük nagy részét és visszavonultak (orosz források szerint egy áruló szegezte be az ágyúkat). A következő évben Péter cár visszatért és a nyugati tanácsadókkal és ágyúkkal, kalmük segédcsapatokkal megerősített serege újból ostrom alá vette Azovot. A török védők megadták magukat és az oroszok a további hódítások hídfőjévé építették ki a várat. A tatárok próbálták zavarni az erőkoncentrációt és török segítséget is kértek, de az oszmánok flottája megelégedett annyival, hogy megpróbálta lefizetni egy kisebb orosz erőd parancsnokát, – sikertelenül.

Szelim Isztambulba utazott, hogy több segítséget kapjon az oroszok ellen, ám nem járt sikerrel és 1698-ban újból lemondott hivataláról. Helyette legidősebb fia, II. Devlet Giráj lett a kán.

Negyedik uralkodása

II. Devlet az oroszokkal kötött béke után is állandóan oroszellenes figyelmeztetésekkel és kérésekkel zaklatta a szultánt, aki ezt egy idő után megelégelte és ismét az idős I. Szelimet tette meg krími kánnak. Szelim utolsó uralkodása nagyobb események nélkül zajlott, ám az oroszok folyamatosan erősítették a déli határukat és tengeri kijáratukat, új erődöt építettek Taganrognál és Kamjenszkánál. I. Szelim 1704-ben halt meg.

Rendkívül népszerű volt mind a Krímen mind Törökországban, a janicsárok egyszer még a szultán trónját is felajánlották neki, amit visszautasított. A harcokban hősiesen helytállt, ezenkívül tehetséges államférfi, történetíró és költő is volt; ő volt a krími tatárok egyik legnagyobb vezetője. Halála után (III. Devlet kivételével) csak az utódai ültek a kánság trónjára.

Források

• Howorth, Henry Hoyle. History of the Mongols, from the 9th to the 19th Century. Part II, division I. The so-called tartars of Russia and Central Asia. Londres: Longmans, Green and Co, 1880.

Kapcsolódó szócikkek

• Krími kánok listája
• Krími kánok családfája

Előző uralkodó:
Adil Giráj

Krími kán
1671 – 1678

Következő uralkodó:
Murád Giráj

Előző uralkodó:
II. Háddzsi Giráj

Krími kán
1684 – 1691

Következő uralkodó:
III. Szadet Giráj

Előző uralkodó:
Szafa Giráj

Krími kán
1692 – 1699

Következő uralkodó:
II. Devlet Giráj

Előző uralkodó:
II. Devlet Giráj

Krími kán
1702 – 1704

Következő uralkodó:
III. Gázi Giráj