ISZ–2
A ISZ–2 (oroszul: ИС – Иосиф Сталин /Joszif Sztálin) harckocsi az 1943 végén elkészült ISZ–1 harckocsik továbbfejlesztett változata, a második világháború egyik legerősebb szovjet nehéz harckocsija volt. 1944-ben mutatták be a szovjet hadvezetésnek.
ISZ–2 | |
Szovjet gyártmányú ISZ–2 nehéz harckocsi a Kubinkai Harckocsimúzeumban | |
Típus | nehéz harckocsi |
Fejlesztő ország | Szovjetunió |
Harctéri alkalmazás | |
Gyártó | Cseljabinszki Kirov Gyár |
Gyártási időszak | 1943. november-1945. március |
Gyártási darabszám | 3395 |
Általános tulajdonságok | |
Személyzet | 4 fő |
Hosszúság | 9,83 m |
Szélesség | 3,07 m |
Magasság | 2,73 m |
Tömeg | 46 tonna |
Páncélzat és fegyverzet | |
Páncélzat | 30-110 mm |
Elsődleges fegyverzet | 1 db D–25T 122 mm-es löveg |
Másodlagos fegyverzet | 3 db DT típusú golyószóró 1 db DSK típusú géppuska |
Műszaki adatok | |
Motor | V-2-ISZ típusú 12 hengeres, dízelmotor |
Teljesítmény | 384,75 kW (513 LE) |
Felfüggesztés | torziós rugós |
Sebesség | 37 (közúton) 19 (terepen) km/h |
Fajlagos teljesítmény | 11,3 kW/t |
Hatótávolság | 295 (közúton)km[1] 178 (terepen) km |
A Wikimédia Commons tartalmaz ISZ–2 témájú médiaállományokat. |
Története
szerkesztésA kurszki csata egyértelműen bebizonyította, hogy a szovjet páncélosok tűzerő és páncélzat terén is egyaránt hátrányba kerültek a német páncélosok következő generációját képviselő Panzer V Párduc és a Panzer VI Tigris harckocsikkal szemben. Felmerült tehát az igény egy nagyobb tűzerővel rendelkező szovjet nehéz páncélos megépítésére, amely sikerrel veheti fel a versenyt az újabb német közepes és nehéz harckocsikkal. 1943-ban a szovjetek egy Tigert zsákmányoltak, ami alapján a toronygyűrűt kiszélesítették, és egy 122 mm-es ágyút helyeztek el a toronyban. A német fenyegetés miatt a fejlesztési munkálatokat és a teszteket a lehető legrövidebb időn belül el kellett végezni, ezért a szovjet mérnökök a ISZ–1-es harckocsi továbbfejlesztése mellett döntöttek.
Fegyverzet
szerkesztésA ISZ–1-es harckocsikat kezdetben D-5T jelű 85 mm-es löveggel szerelték fel, ám ez a fegyver nem volt igazán hatékony az erősebb páncélzattal ellátott német harckocsikkal szemben. A nagyobb rombolóerő elérése végett erősebb páncéltörő lövegre volt szükség. Zsozef Jakovlevics Kotyin tervezőmérnök azzal a javaslattal állt elő hogy a ISZ–1 harckocsikat fegyverezzék át a nagyobb kaliberű M1931/37-es mintájú 122 mm-es lövegre, mivel a kurszki csatában ez bizonyult a leghatékonyabb páncéltörő fegyvernek a Tigris I-es harckocsik ellen. A 9-es számú gyár mérnökei hasonló következtetésre jutottak, ezért hozzáláttak a D-25-ös páncéltörő ágyú megtervezéséhez.
Az új fegyverhez az A-19-es lövegcsövét és a 122 mm-es M1938-as tüzérségi ágyú zárszerkezetét használták fel. A tűzpróbákat 1943 novemberében végezték el a 122 mm-es A-19 és a 100 mm-es D-10 löveggel, és bár a kisebb kaliberű fegyver jobb páncéltörő képességgel rendelkezett, gyakorlati megfontolásokból végül mégis az A-19-es beépítése mellett döntöttek. A D-10 ugyanis ekkor még viszonylag új fegyvernek számított szemben a 122 mm-es löveggel amely kellő mennyiségben állt rendelkezésre.
Bár az A-19-es löveg páncéltörő gránátja kevésbé volt hatékony, jóval nagyobb rombolóerőt képviselt mint a 100 mm-es űrméretű vetélytársa, ami egy nehéz áttörő harckocsi feladatköreihez jobban illett. Megjegyzendő továbbá, hogy az ISZ-2 későbbi továbbfejlesztésénél is inkább a 122 mm-es űrméretű ágyút választották a páncélos fő fegyverzetének, pedig ekkor már a 100 mm-es űrméretű löveg is egyre inkább elterjedt. Vagyis ez sokkal inkább nevezhető tudatos döntésnek mint kényszer megoldásnak (lényegében még a T-10 harckocsi is az ISZ-2 ágyújának egy tovább fejlesztett változatát használta).
Hátrány ként említhető a 122 mm-es ágyú nagy méretű osztott lőszere, amelyből mindössze 28 darabot lehetett bemálházni. A lőszert csak két fázisban lehetett betölteni, először a lövedéket, majd ezt követően külön a hajtótöltetet. A lövedék és a hajtótöltet együttes 25 kg-os tömegének köszönhetően körülményes volt a löveg kezelése és újra töltése. Mindez a tűzgyorsaságot 1-1,5 lövés/percre korlátozta, ami a harckocsik elleni harc során komoly hátránynak bizonyult.
Ezért 1944-ben bevezették a hatékonyabb zárszerkezettel ellátott D-25T típusú löveget, amely 2-3 lövés/percre javította fel a szovjet páncélos tűzgyorsaságát. A 9T-17 típusú periszkóp további problémák tárgyát képezte, mivel a megfigyelés és a célzás is igen csak kényelmetlen volt vele. Nyilvánvaló hibái ellenére, a ISz–2-es lövege még így is igen hatékony fegyvernek bizonyult. 1000 m-es távolságból a több mint 120 mm-es 60 fokban döntött páncélzatot is képes volt átlőni.
A ISZ–2-es lövegét kezdetben T alakú csőszájfékkel látták el, ami a Moszkvai katonai tesztek során felrobbant és kis híján megölte Vorosilov marsallt. A baleset után a csőszájfék áttervezése mellett döntöttek, amelyet két kamrás kivitelűre cseréltek. Ez hasonlított a németek 8,8 cm-es lövegéhez használt változathoz. Végül 1944 elejétől a TsAKB által áttervezett csőszájféket rendszeresítették.
A harckocsi másodlagos fegyverzetét 3 darab 7,62 mm-es DP golyószóró és egy 12,7 mm-es DSK nehéz géppuska alkotta. A DT-k közül egy a homlokpáncélba, egy a lövegcsővel párhuzamosítva, egy pedig a torony hátsó részében volt beépítve, míg a DSK-t a parancsnoki kupola tetejére szerelték – ezt elsősorban légvédelmi feladatokra szánták, de jó szolgálatot tett a gyalogság és a páncélozatlan járművek ellen is.
Páncélzat
szerkesztésA lövegtorony és a páncéltest öntött, hegesztett technológiával készült. Eredetileg a harckocsi tornyának páncélzatát is meg akarták erősíteni, de a 122 mm-es löveg megbontotta annak egyensúlyát. Az időkeretek és a költségvetés szűkössége miatt így végül elálltak a torony újratervezésétől. A homlokpáncél 120 milliméter vastag acéllemezből állt, a páncéltest teteje pedig 30 milliméter vastag páncélborítással volt ellátva. A korábbi ISZ változatok lépcsőzetes homlokpáncélzatát, valamint a sebezhetőbb oldalpáncélt döntött falú acélpáncélra cserélték (de erre csak az ISZ-2m változattól kezdődően került sor), amely kisebb, a homlok páncélzatnál 100 mm-es falvastagság mellett is hatékonyabb védelmet biztosított. A módosításoknak köszönhetően az ISZ–2 frontpáncélja képes volt ellenállni a német KwK 36 8,8 cm-es L/56 űrmérethosszú páncéltörő löveg 1000 m-ről leadott lövéseinek. A páncélzat minőségével azonban komoly gondok adódtak, mivel találat következtében a páncéltest belső oldalán fémszilánkok váltak le, megsebesítve ezáltal a legénységet.
Mozgékonyság
szerkesztésA ISZ–2-es erőátviteli rendszere, az alváz és a felfüggesztési rendszer nem sokat változott az előd ISZ–1-es harckocsihoz képest. Az oldalanként hat közepes és három támasztó görgőből álló felfüggesztést megtartották. A harcjármű mozgatásáról egy V-2-JSz típusú 520 lóerő teljesítményű dízelmotor gondoskodott, amely országúton 37 km/h míg terepen 19 km/h-s sebességre gyorsította fel a 46 tonnás harckocsit. A gyakorlatban a harckocsik zöme azonban ennél valamivel lassabban haladt, a maximális végsebesség kihasználására csak ritkán akadt példa. A 71. önálló gárda-nehézharckocsiezred jelentése szerint az országúton elért átlagsebesség körülbelül 20–25 km/h, míg terepen kb 10–15 km/h, harci körülmények között pedig 8 és 12 km/h között alakult.
Harci alkalmazás
szerkesztésA ISZ–2-esket 1944 elejétől kezdve gárda-nehézharckocsiezredekbe osztották be. Minden egyes nehézharckocsi-ezredhez 21 szovjet nehéz páncélos tartozott. A típus első bevetésére a Korszun-Sevcsenkovszkij csatában került sor, ahol a 11. önálló gárda-nehézharckocsidandár nehéz páncélosai is kivették a részüket a harcból. A 20 napos küzdelem mérlege a 72. önálló gárda-harckocsiezred részéről mindössze 8 db elveszített ISZ–2-es nehéz harckocsi 41 megsemmisített német páncélos – főként StuG III-as rohamlöveg – ellenében.
Az ISZ–2-esek egyik legjelentősebb összecsapására 1944 augusztusában a sandomierzi hídfő közelében került sor. Ez volt az első eset, hogy a típus szembe került a hírhedt Tiger B nehéz harckocsival. A harc 71. önálló nehézharckocsiezred 11 db ISZ–2-ese és a német 501. nehézharckocsi-osztály 14 db Tiger B között zajlott le. A szovjetek 600 m-es távolságból a támadó Királytigrisek közül négyet kilőttek, további hetet pedig megrongáltak. Ez igen jó eredménynek számított, habár a későbbi elemzések kimutatták, hogy az ISZ–2 páncélzata 1000 m-es tűzharcon belül igen csak sebezhető az öntési hibák miatt.
Források
szerkesztés- Bombay László, Gyarmati József és Turcsányi Károly. Harckocsik – 1916-tól napjainkig. Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó (1999). ISBN 963-327-332-3
- Bean, Tim, William Fowler. Szovjet harckocsik a II. világháborúban – Sztálin páncélos csodái. Debrecen: Hajja & Fiai könyvkiadó (2004). ISBN 9639329835
- IS-2 Model 1944 (angol nyelven). onwar.com. [2005. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Heavy Tanks Specification (angol nyelven). battlefield.ru. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Development History of JS-1/JS-2 (angol nyelven). battlefield.ru. [2018. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ "Panther and its Variants" by Walter Spielberger 269. oldal