IV. Krešimir horvát király
IV. (Nagy) Krešimir horvát király (? – 1075, uralkodott: 1058 – 1075),[2] a középkori Horvát Királyság uralkodója volt. Energikus király volt, uralma alatt Horvátország elérte területi kiterjedésének tetőpontját, ami miatt kapta a „Nagy” ragadványnevet.[3] Székhelyét Nin és Biograd városokban tartotta,[4] valamint megalapította Šibenik városát, melyet manapság „Krešimir városának” becéznek.[5][6]
| IV. Krešimir | |
 | |
| Kresimir emlékszobra Šibenikben | |
| Ragadványneve | Nagy |
| Horvát királyság királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1058 – 1074 | |
| Koronázása | Biograd ? 1059 |
| Elődje | I. István |
| Utódja | Dmitar Zvonimir Szlavics |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Trpimirović-ház Kresimir-ház |
| Született | nem ismert Velence ? |
| Elhunyt | 1074[1] |
| Nyughelye | Szigeti Szent István-templom |
| Édesapja | I. István |
| Édesanyja | Orseolo Joscella (Hicela) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Krešimir témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Uralkodása
szerkesztésKresimir I. István és Orseolo Joscella fia volt.[7] Velencében nőtt föl. Apja halála után örökölte a trónt és a következő évben lett megkoronázva. Nem tudni hol történt meg a koronázás, de egyes történészek szerint Biogradban lehetett.[8] Uralkodása kezdetétől apja hódító politikáját követte. 1059-ben, majd ismét 1060-ban II. Miklós pápa megparancsolta, hogy a horvát egyházban vezessék be a római liturgiát. Ez kiváltképp fontos volt a pápaság számára, miután 1054-ben bekövetkezess a nagy egyházszakadás a katolikus és az ortodox egyház közt. Kresimir és a főnemesség támogatták a pápát.
Az alacsony nemesség és a parasztok viszont nem lelkesedtek a reformok iránt. Az akkori horvát papok a bizánci liturgiát követték, beleértve a hosszú szakállakat és a házasodást. Továbbá a szertartásokat szláv (glagolita) nyelven tartották, amig a pápa a latin nyelv bevezetését követelte. Emiatt 1063-ban föllázadott a papság, de válaszul 1064-ben eretnekeknek lettek bélyegezve és ki lettek közösítve az egyházból. Kresimir kíméletlenül elbánt a lázadókkal és teljesen a nyugati egyház mellé sorakozott. Szándéka a dalmát lakosság integrálása volt, ugyanis az egyház segítségével csökkenthetné a városokban lakó nemesség hatalmát. Kresimir uralmának vége felé a feudalizmus elterjedt az egész országban, Dalmácia pedig sikeresen egybefűződött a horvát állammal.[9]
A feudalizmus terjedésével növekedett az állami bevétel is. Kresimir a pénzt hatalma erősítésére használta, valamint új városok és templomok alapítására. Ekkor jöttek létre vagy ki lettek bővítve Biograd, Nin, Šibenik, Karin, és Skradin városok. Többek között a biográdi Keresztelő Szent János bencés monostort is ő alapította, valamint földet adományozott az egyháznak. 1066-ban Zárában megalapította a Szent Mária-monostort, melynek első apácája, Čika, saját rokona volt.
Területi hódítások
szerkesztés
Kresimir kiterjesztette Horvátország határait az Adriai-tengermelléken, valamint a Balkán-félsziget belsejébe is.[8] A szlavóniai Dmitar Zvonimir bánt kinevezte Horvátország bánjának. Így sikerült újból egyesítenie a két különálló horvát tartományt.
1069-ben a bizánci császár elismerte Kresimir uralmát Dalmácia azon területei fölött, melyek 997 óta Bizánc uralma alatt álltak. A Bizánci Birodalom ugyanis kétfrontos háborút vívott a szeldzsuk törökök és a normannok ellen, és Kresimir kihasználta az alkalmat, hogy megkapja a regnum Dalmatiae et Chroatia címet.
1071-ben a Manzikerti csatában a bizánciak katasztrofális vereséget szenvedtek a szeldzsuk törököktől, mire a szerbek fellázadtak Makedóniában. 1072-ben Kresimir segítséget nyújtott a lázadóknak. 1075-ben a normannok megtámadták Horvátországot. Amico gróf április végétől május elejéig ostromolta Rabot, de nem tudta elfoglalni a szigetet. Viszont sikerült neki fogságába ejteni a horvát királyt. Szabadságáért Kresimirnek át kellett adnia sok városát, beleértve mindkét fővárosát, valamint Zárát, Spalatót és Traut is. Hívei nagy váltságdíjat is fizettek érte. Ennek ellenére nem engedték szabadon a királyt. A következő két évben a Velencei Köztársaságnak sikerült kiűzni a normannokat, de a városokat megtartotta magának.[10]
Halála és az öröklődési gondok
szerkesztésUralkodásának vége felé Kresimirnek nem volt fia, csak egy lánya, Neda. Testvérei már elhunytak, és ezzel véget ért a III. Krešimir horvát király oldaláról származó Trpimir-ház. IV. Kresimir rokonát, Dmitar Zvonimir horvát királyt nevezte ki utódának, aki a család Szvetoszláv Szuronja oldaláról származott. Miután Kresimir meghalt normann fogságban, Dmitar vette át az uralmat.[11]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ CERL Thesaurus (angol nyelven). Consortium of European Research Libraries
- ↑ Bíró László, Ress Imre, Sokcsevits Dénes: A horvátok története (7. század eleje – 2011) (kronológia). História, 5–6. sz. (2011)
- ↑ Ante Oršanić, "Hrvatski orač", 1939.
- ↑ a b http://arhinet.arhiv.hr/_DigitalniArhiv/Monumenta/HR-HDA-876-7.htm
- ↑ Šibenik - a story of four citadels. [2008. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
- ↑ Dragutin Pavličević, Povijest Hrvatske. Zagreb, 2007.
- ↑ http://www.genealogy.euweb.cz/italy/orseolo.html
- ↑ a b Ferdo Šišić: Pregled povijesti hrvatskoga naroda (Zagreb, 1920) (horvátul)
- ↑ Marcus Tanner, Croatia - a nation forged in war - Yale University Press, New Haven 1997 ISBN 0-300-06933-2
- ↑ N. Klaić, I. Petricioli, Zadar u srednjem vijeku do 1409., Filozofski fakultet Zadar, 1976
- ↑ Ferdo Šišić, Povijest Hrvata; pregled povijesti hrvatskog naroda 600. - 1918., Zagreb ISBN 953-214-197-9
| Előző uralkodó: I. István |
Következő uralkodó: Szlavics Dmitar Zvonimir |
