IV. Miklós pápa

IV. Miklós (Ascoli, 1227. szeptember 30. – Róma, 1292. április 4.) néven lépett a katolikus egyház legfőbb hivatalának trónjára a történelem 191. pápája. Miklós az első olyan egyházfő volt, aki a ferencesek közül került az egyház élére. A Rómában két pártra szakadó nemesség igen nagy befolyással avatkozott bele Miklós megválasztásába. A Colonna család hívei a bíborosi kollégiumon belüli erőfölénnyel választották meg Miklóst, aki a krónikák szerint a pápai trónon is ferences barát maradt. Kiváló erkölcse és irányítási képessége volt, amely azonban elhalt a kor politikai áramlataiban. Ez igaz a római törekvéseire éppúgy, mint a keresztes háborúk felélesztésére.

IV. Miklós pápa
a katolikus egyház vezetője
Eredeti neve	Girolamo Masci
Született	1227. szeptember 30. Ascoli
Megválasztása	1288. február 22.
Beiktatása	1288. február 25.
Pontifikátusának vége	1292. április 4.
Elhunyt	1292. április 4. (64 évesen) Róma
Előző pápa Következő pápa IV. Honoriusz V. Celesztin
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Miklós pápa témájú médiaállományokat.

Élete a tiara előtt

A krónikák feljegyzései alapján 1227 szeptemberében született az Anconai Márkák területén fekvő Ascoliban. Eredeti neve Girolamo Masci volt, egy szegény család gyermeke. Már gyermekkorában beállt a ferencesek közé, és hosszas lelkiismeretes szolgálataiért cserébe a rend tagjai elsőrendű oktatásban részesítették. Az ifjú Girolamo az egyik legkiválóbb elme lett a ferencesek között, amelyre a rend nagymestere is felfigyelt, de a pápák szeme előtt sem bújhatott meg. X. Gergely pápa 1272-ben követeként Konstantinápolyba küldte, hogy meghívja a görög klérust az 1274-ben összehívandó lyoni zsinatra. Két évvel később Szent Bonaventura halála után őt választották meg a ferences rend nagymesterének. 1278-ban Franciaországban tárgyalt az ország uralkodójával, hogy béküljön ki Kasztília királyával. A hiábavaló békítés alatt kapta meg a hírt, hogy a Santa Prassede-templom bíboros-diakónusának nevezték ki. 1281-ben palestrinai püspökség bíboros-püspöke lett, és III. Miklós pápa Konstantinápoly latin pátriárkájának nevezte ki, bár ezen címe csak rövid életű volt.

1287. április 3-án meghalt IV. Honoriusz pápa, akinek uralma alatt Róma nemesi pártjai két család köré csoportosultak. A Colonnák az Anjoukkal szembeni politikát támogatták, míg az Orsiniek franciabarát pápát akartak választani. A Rómában összeülő konklávé tíz hónapon keresztül nem tudott dönteni az új pápa személyéről, amelyben az is közrejátszott, hogy a gyűlésen lázas járvány tört ki, ezért a bíborosok hamarosan elhagyták a várost, Girolamo bíboros kivételével, és csak később gyűltek össze megint. Végül 1288. február 15-én a kollégium egyöntetűen Girolamo mellett állt ki, és őt választották meg az egyház élére. Girolamo felvette a IV. Miklós nevet és nekifogott rövid pontifikátusának.

Az első ferences pontifikátus

Miklós trónra emelkedése újra felerősítette a két szembenálló római párt ellenségeskedését. Noha maga a pápa igyekezett szerzetesként a két család között lavírozni, mégis kénytelen volt elismerni, hogy a Colonna családnak nagyobb befolyása volt felette. A rómaiak gyakran gúnyrajzokat készítettek róla, amint egy oszlopba van zárva, és onnan csak a tiarája látszik ki. Az oszlop szó olaszul colonna, és így a család jelképe is volt, a rajz tehát Miklós függőségét gúnyolta ki.

Az új egyházfő olyan párt támogatását élvezte, amely ellenezte az Anjouk szicíliai hatalmát, ezért az I. Jakab vezette szigetország újra reménykedhetett a pápai elismerésben. Valóban Miklós politikájának központi kérdése volt Szicília helyzete. Ezt olyannyira fontosnak tartotta, hogy emiatt elhalasztotta I. Rudolf, német király császárrá koronázását. A déli remények azonban kezdtek szertefoszlani, amikor Miklós, mint Szicília hűbérura semmissé nyilvánította Salernoi Károly és Jakab szerződését, amelyet 1288-ban kötöttek, és amelynek értelmében Károly lemond Szicília trónjáról az Aragóniai-ház javára. Ezt az álláspontját erősítette meg, amikor1289. május 29-én Rieti városában Nápoly királyává koronázta Károlyt. A koronázást megelőzően Károlynak szerződésben kellett megesküdnie, hogy elismeri a pápát hűbérurául és sosem vállal közhivatalt a Pápai Állam területén. 1291 februárjában Miklós hatására szerződést kötött II. Károly, III. Alfonz, Aragónia királya és IV. Fülöp francia király I. Jakab elűzésére a szicíliai trónról. IV. Miklós pontifikátusa alatt kezdődött meg a pápaság küzdelme a magyar trónért, ugyanis Miklós korában I. Rudolf gyermekét, Albertet hívták meg a magyar bárók a trónra. A családi kapcsolat révén a király elfogadta gyermeke számára a felkérést. A pápa IV. László, magyar király mellé állt, de hamar kiderült, hogy a magyar trónt az Anjouknak szerette volna megkapni. Miklós II. Károly, nápolyi király gyermekét, Martell Károlyt akarta az Árpádok trónjára ültetni.

A Colonnák támogatta egyházfő pontifikátusának nagy kérdése volt egy újabb keresztes háború indítása keletnek. 1289-ben elesett Tripolisz, majd 1291-ben megnyitotta kapuit Akkó városa is a szeldzsuk törökök hadai előtt. Ezzel elesett az utolsó keresztény kézen lévő vár is. A johanniták 1310-ben Rodoszra menekültek. Az iszlám elleni harcokra több felhívást is intézett Miklós, a keresztes háborúra hívó leveleit eljuttatta minden keresztény uralkodó udvarába, de a keresztes eszmék ekkorra már kiégtek. A pápák és a királyok túl sokszor hirdették meg a hadjáratot saját érdekeik védelmében, éppen ezért már nem volt hitele a felhívásnak. És noha Miklós kiállított egy húsz hajóból álló flottát, az európai uralkodókat ez sem győzte meg.

A pogányok ellen vívott harcok bizonyos téren azonban jelentős sikereket hoztak Miklós számára. A pápa hajlandó lett volna szövetségre lépni a távoli országokkal a szeldzsukok ellen, éppen ezért keletre küldte Giovanni da Montecorvino ferences szerzetest, hogy térítse meg maroknyi csapatával az ázsiai népeket. A ferences térítők eljutottak Kubiláj kán udvarába, térítettek a tatárok, sőt a kínaiak körében is. Montecorvino nevéhez fűződik az első kínai keresztény közösség létrehozása. De Miklós támogatásával ferences térítők jártak Bulgáriában és Etiópiában is.

1289. július 18-án megreformálta az egyház pénzügyeit, és több jövedelmet biztosított a bíborosi kollégium tagjainak. A római templomok jövedelmének felét ugyanis a szent kollégium részére biztosította. Felújította a lateráni Szent János-bazilikát és a Santa Maria Maggiore-bazilikát is, amely mellett építtetett egy palotát. 1292. április 4-én itt érte a halál, testét a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték örök nyugalomra. Évekkel később V. Szixtusz pápa lenyűgöző síremléket állított számára.

Művei

• Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)

További információk

• IV. Miklós pápa bulláinak regisztruma (1. kötet) (latin nyelven). Ernest Thorin, Paris, 1886
• IV. Miklós pápa bulláinak regisztruma (2. kötet) (latin nyelven). Ernest Thorin, Paris, 1886

Előző pápa:
IV. Honoriusz

Római pápa
1288 – 1292

Következő pápa:
V. Celesztin