Ingólfur Arnarson
Ingólfur Arnarson (régi izlandi helyesírással Ingólfr) a 870 körül az izlandi honfoglalás vezető alakja, feleségével, Hallveiggel az izlandi történetírás a sziget első skandináv telepeseiként tartja számon őket. Történetét a Landnámabók írja le. Eszerint 874-ben telepedett le a mai Reykjavík helyén épült gazdaságában, aminek ő adta a Reykjavík („füstös öböl”) nevet is. Friss régészeti leletek is alátámasztották ezt azzal, hogy az eseményekre minden bizonnyal néhány évvel korábban került sor.
Neve
szerkesztésNeve, az Ingólf az ugyancsak germán eredetű Adolf megfelelője, és ahhoz hasonlóan nemes farkast jelent.
Története
szerkesztésIngólfur és fogadott testvére, jóbarátja, Hjörleifur Hróðmarsson viking kalandozásokban gazdagodtak meg. Norvégiába hazatérve viszályba keveredtek egy szomszédos jarl (feudális rang, a grófnak felel meg) fiaival, és kettőt megöltek közülük. A jarl váltságdíjul összes földjüket magának követelte, ezért el kellett hagyniuk Norvégiát.[1]
Ingólfur hallomásból ismerte Naddoddur, Gardar Svavarsson és Hrafna-Flóki Vilgerðarson beszámolóit izlandi útjaikról, és Hjörleifurral arra gondoltak, hogy ott telepednek le. Felderítő utat is tettek, és meg voltak elégedve a látottakkal. Norvégiába visszatérve minden vagyonukkal, családjaikkal és kíséretükkel, rabszolgáikkal, háztartásukkal hajókra szálltak és elhajóztak Izlandra. Ingólfur erősen hitt az óskandináv istenekben, és tőlük várt útmutatást letelepedéséhez. A parthoz közeledve díszes trónszékének faragott oszlopait a tengerbe vetette, hogy azok jelöljék meg majd a számára a letelepedésre alkalmas helyet.[1]
Partraszállása után először a róla lenevezett Ingólfshöfðinél telepedett le, a mai Skaftafell Nemzeti Park közelében. Hjörleifur tovább hajózott, és a Hjörleifshöfdinek nevezett helyen ütött tanyát, a mai Vík í Mýrdal település közelében.[1]
A következő tavasszal Hjörleifur megparancsolta ír származású rabszolgáinak, hogy szántsanak fel egy területet és vessenek gabonát. Ők azonban fellázadtak, megölték urukat és kíséretét, és az asszonyaikat elrabolva a közeli, azóta Vestmannaeyjarnak nevezett szigetekre menekültek.[2]
Amikor Ingólfur látogatóba érkezett, felfedezte a bűntényt és bosszút esküdött. Megkereste a tetteseket, megölte őket és kiszabadította az asszonyokat, köztük nővérét, Hjörleifur feleségét. Ezután áthelyezte háztartását Hjörleifshöfdibe, ahol egy évet töltött. Közben folyamatosan kerestette a tengerbe vetett oszlopokat. Harmadik évében Ingólfsfell hegye alatt építtetett házat, a mai Selfoss város vidékén.[2]
A következő nyáron rabszolgái megtalálták a partra vetett székoszlopokat egy még nyugatabbra fekvő kis öbölben. Ingólfur annyira megörült a hírnek, hogy felszabadította őket. Biztos volt benne, hogy az istenek jelölték ki számára ezt a helyet, és itt építtette fel végleges tanyáját, azon a helyen, amit a hőforrásokból felszálló gőz miatt Reykjavíknak, füstös öbölnek nevezett el.[3]
Ingólfur itt hatalmas területet vett birtokba, nyugaton Hvalfjördurtól a keleti oldalon az Ölfusá folyóig. Ezt egymaga természetesen nem is tudta használni, ezért az utána nagy hullámokban érkező bevándorlók egy része között osztotta ki. Így ő lett az első goði. Családja a későbbiekben is vezető szerepet játszott. Az ő reykjavíki letelepedésétől, amit hagyományosan 874-re tettek, számolják az izlandi honfoglalást. A 2000-es években Reykjavík területén folytatott ásatások azonban kimutatták, hogy már néhány évvel korábban megtelepedtek ott a bevándorlók. Feltárták egy későbbi hagyományos izlandi lakóépület alapjait is, ami jó eséllyel Ingólfur Arnarson fiának, Þorsteinn Ingólfssonnak a lakhelye lehetett. Ő már országrész-gyűlést alapított, az ő fia, Þorkell pedig már az Alþingi törvénymondója volt a 10. század vége felé. Þorkell, fia Þormodur pedig az „allherjargoði”, azaz a rangban első goði – főleg ceremoniális jelentőségű – címét viselte 1000 körül, a kereszténység felvételekor.
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- ↑ Jón: Jón Hjálmarsson. History of Iceland. Reykjavík: Forlagid. 978-9979-53-513-3 (2014)