Wikipédia

István Lajos

(1922-2007) orvosprofesszor, hematológus és gyermekgyógyász
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 17.

István Lajos (Üllő, 1922. március 23. – Szombathely, 2007. augusztus 11.) Széchenyi-díjas magyar orvosprofesszor, hematológus és gyermekgyógyász, az orvostudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár.

István Lajos
1993-ban
1993-ban
Született1922. március 23.
Üllő
Elhunyt2007. augusztus 11. (85 évesen)
Szombathely
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
  • gyermekgyógyász
  • hematológus
  • egyetemi oktató
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1945, orvostudomány)
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz István Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

szerkesztés

Anyai nagyszüleinek házában született a kor szokásainak megfelelően. Gyermekkorát Bögötén töltötte. Iskoláit Hosszúperesztegen kezdte, majd a Győri Bencés majd a Szombathelyi Premontrei Gimnázium tanulója lett. A Sümegi Állami Gimnáziumban érettségizett. Eredetileg magyar-latin tanárnak, vagy katonatisztnek készült, ám édesanyja tanácsára a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karára iratkozott és a pesti Szent Imre Kollégium lakója lett.

1944 őszén az egyetemet előbb Breslauba (Wrocław), majd Halle an der Saaleba telepítették a közeledő front miatt. Orvosdoktorrá 1945 áprilisában avatták. Amerikai hadifogságba kerülve Bajorországban, Mistenfeldben körorvosi feladatokat látott el, ahonnét 1945 novemberében hazajött és a szombathelyi közkórházba került, ahol nyugdíjazásáig dolgozott.

Gulácsy Zoltán professzor hatására gyermekgyógyász lett. Meghatározó befolyást gyakorolt rá a Pécsi Orvostudományi Egyetem későbbi patológus professzora, az akkor Szombathelyen dolgozó híres Romhányi György. A gyermekkori vérátömlesztéssel és hematológiával Frank Kálmán professzor ösztönzésére kezdett foglalkozni. Szakvizsgát 1949-ben csecsemő és gyermekgyógyászatból, valamint Fertőző betegségekből tett, továbbá az Immunológia (1979), a Hematológia (1980) és a Transzfuziológia (1982) szakorvosa.

A kórházalapító dr. Pető Ernő előrelátásának köszönhetően 1949-ben országos elsőként kórházi transzfúziós szolgálat jött létre, melynek munkájával István Lajost bízták meg.

1953-ban az országban elsőként önálló hematológiai osztályt alapított. 1955-ben Szombathelyen regionális hemofília központot szervezett. 1958-tól elsőként Magyarországon posztgraduális transzfuziológiai képzést indított.

1965-ben a kórház alagsorában működő Vérellátó Alközpont az árvíz áldozata lett. Ezt követően 1968-ban megnyílt az új Vérellátó Alközpont, amely a budapesti intézmény után az ország második legnagyobb és legkorszerűbb intézménye lett.

1965-től egyre jelentősebb osztrák-magyar orvosi kapcsolatokat épített ki a hematológia és a transzfuziológia terén. 1969-ben védte meg kandidátusi disszertációját: „Adatok a haemophilia klinikumához, kezeléséhez és gondozásához” címmel.

Tudományos közleményeinek száma több, mint 300, 26 könyv fejezet, négy önálló könyv és 14 könyv szerkesztése. A Haematologia Hungarica c. folyóirat szerkesztője és a Vasi Szemle szerkesztőbizottságának tagja. Az Egészségügyi dolgozók évkönyve szerkesztője (1966–1970). Bel- és külföldön számos tudományos konferencia szervezője és szereplője volt.

Az 1970-es években a vérzékenység, vérképzési rendellenességek, véralvadási zavarok típusait vizsgálva, egy a második gyermekét szülő nő hematológiai vizsgálata során fedezte fel a különleges haemoglobin variánst, melyet Haemoglobin Savarianak nevezett el, mely 1980-ban az Egyesült Államok haematológiai szakfolyóiratában jelent meg. Az orvosi tankönyvekben a ritka haemoglobinok között azóta szerepel a Savaria.

 
Az 1970-es években

1975-ben elnyerte a Pécsi Orvostudományi Egyetem docensi, majd professzori címét. 1975-től Kelényi Gábor, pécsi patológus professzorral Malignus Lymphoma Munkacsoportot alapított. 1986-ban ő ismeri fel az első hazai AIDS-beteget és sokat tett a betegség hazai megismertetéséért.

A TIT-ben és a Magyar Vöröskeresztben is jelentős munkát végzett. Bár politikai pártnak sohasem volt tagja, az aktív segítő szándékú közéleti tevékenység szorosan hozzátartozott életéhez. Közéleti szereplésének kiemelkedő szakasza a Hazafias Népfrontban végzett munkássága volt, melyben 1970 és 1990 között megyei elnökként, országos alelnökeként (1989–1990) részt vett az I. és a II. Lakiteleki Találkozón. 1992 és 1994 között miniszteri biztosként a transzfuziológia hazai reformjának kialakításában tevékenykedett. 1994-ben aktívan közreműködött a Societas Scientiárum Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) megalapításában, valamint az 1998-ban létrehozott Genius Savariensis (tudományos kutatómunkát támogató) Alapítvány munkájában, elnökként. 1998-ban, Szombathelyen megszervezte az első hazai Kórházi Thombosis Szolgálatot.

Nyugdíjba vonulása után 1997-től haláláig, a Vas Megyéért Egyesület elnökeként dolgozott. Közéleti tevékenységében mindenkor a magyar nemzet, a határon túli honfitársaink, kitüntetetten Vas megye, Szombathely város és szeretett kórháza érdekeit szolgálta. Megélte és támogatta a kultúrát, a művészeteket és az irodalmat. Szerette a történelmet, tisztelte a magyar orvostörténelem nagyjait. Közéleti munkájában is orvos maradt. Előítéletek és gyűlölet nélküli, nemes értelemben vett értelmiségi. 2007. augusztus 24-én búcsúztatták a szombathelyi Jáki úti temetőben. A temetésén nekrológot mondott többek között prof.dr.Széll Kálmán és Mikola István.

2007-ben a magyar hematológiában és vértranszfuziológiában végzett úttörő tevékenységéért, több évtizedes kiemelkedő, nemzetközileg is elismert gyógyító, oktató, tudományos és példaértékű közéleti tevékenységéért, a „Haemoglobin Savaria” felfedezéséért Széchenyi-díjban részesült.

Sümeg város, Bögöte és Őriszentpéter díszpolgári oklevelét is átvehette, Vasegerszeg posztumusz díszpolgárává választotta. A maga által megfogalmazott ars poeticaja alapján egész életében az emberek, csoportok, táborok és népek között hidakat akart verni, a jó ügyek érdekében barátokat szerezni, és még kilátástalannak tűnő helyzetben sem feledkezett meg a közösségteremtő, féleleműző harangozásról.

Családja

szerkesztés

1947-ben megnősült. Felesége Hertelendy Magdolna, (1924-2017) a Szombathelyi Tanítóképző Intézet Gyakorló Iskolájának tanára.

Gyermekei: Lajos (1948–1960) gyermekkorában, szívbetegségben elhunyt. Miklós (1949 -) orvos, Magdolna (1953-), pedagógus, nevelt fia (elhunyt testvérének fia) Péter (1953–2020) gépészmérnök.

Unokái: János, Gergely, Míra,- Nóra, Gábor, Lili,- Péter, Ágota.

Szakmai tisztségek

szerkesztés
  • MTA Onkológiai Bizottsága és a Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) tagja
  • 1970-1998 között a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának tagja, az Orvostudományi Szakbizottság elnöke
  • 1994-től A Szombathelyi Tudományos Társaság alapító tagja
  • 1994-től A Vas Megyéért Egyesület alapító elnöke
  • 1990-2007 A Batthyány Társaság elnökségi tagja és az Életért és Csontvelőbetegekért Alapítványa elnöke
  • 1990 és 2000 között a Transzfuziológiai,-Immunológiai- és Haematológiai Szakmai Kollégium elnöke és haláláig a Transzfúziológiai és Hematológiai Szakmai Kollégium tagja
  • 1992-1997 között a Magyar Hematológiai és Transzfúziológiai Társaság elnöke
  • 1998-ban létrehozott Genius Savariensis (tudományos kutatómunkát támogató) Alapítvány elnöke
  • Csehszlovák Purkinje Orvostársaság, az NDK, az NSZK és az Osztrák Hematológiai és Vértranszfúziós Társaság tagja

Díjak, elismerések

szerkesztés

Emlékezések

szerkesztés
  • 2008-ban Némethy Balázs vasi szobrászművész bronzból készült alkotását a Vas Megyei Markusovszky Kórház szoborparkjában állították fel a professzor halálának első évfordulóján. A posztamens felirata: "Dr. István Lajos c. egyetemi tanár 1922 - 2007 A vérrel történő gyógyítás hazai úttörője."
  • 2009-ben létrehozták az István Lajos Alapítványt.
  • 2011-től István Lajos-díjakat osztanak ki.
  • 2015-ben a szombathelyi Vérellátó épülettömb előtti közterületet Dr. István Lajos körútnak nevezték el, ezzel is tisztelegve a professzor úr Szombathelyért, Vas megyéért tett és a tudományos, közéleti tevékenysége előtt.
  • Vasegerszeg posztumusz díszpolgárává választotta.
  • Sümeg város díszpolgára.
  • Őriszentpéter díszpolgára.
  • Bögöte díszpolgára.

Források

szerkesztés
  1. ↑ a b c Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2024. augusztus 17., PIM32266
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=István_Lajos&oldid=27375341”