Wikipédia

Jean-François Millet

francia festő
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. május 21.

Jean-François Millet (Gruchy, Gréville-Hague, 1814. október 4. – Barbizon, 1875. január 20.) francia festőművész, a 19. századi realizmus nagy mestere. A barbizoni iskola csoportjában ő az emberfestő, aki a 19. századi hagyományos francia paraszti élet mindennapjainak megörökítője. Elkapta még a nagy változások előtti pillanatokat, nagyra becsülték ezért művész utódai, köztük Vincent van Gogh, majd Salvador Dalí lelkesedtek érte. Saját tájképfestészetével is új szemléletet adott, mindig úgy fessen a művész, hogy lássa azokat az embereket, akik a tájhoz tartoznak, vagy nézik azt a tájat. Millet számára a szépen megművelt föld éppen olyan megnyugtató és derűs látvány volt, mint a vadon nőtt erdő, mező, virág vagy a tenger.

Jean-François Millet
Született1814. október 4.[1][2][3][4][5]
Gréville-Hague[6][7][8][9]
Elhunyt1875. január 20. (60 évesen)[1][2][3][4][10]
Barbizon[11][8][9]
Állampolgárságafrancia[12]
Házastársa
  • Pauline Virginie Ono-dit-Biot (1841. november 16. – nem ismert)[13]
  • Catherine Marie Joseph Lemaire
Gyermekei
  • Marie-Rosalie Millet
  • Jean-François Millet
Foglalkozása
  • szántóvető
  • festőművész
  • vésnök
  • belsőépítész
  • fotográfus
  • grafikusművész
  • képzőművész
IskoláiÉcole nationale supérieure des Beaux-Arts (1837. március 27. – 1839. május 18.)
Kitüntetéseia francia Becsületrend lovagja (1868)[14]
SírhelyeChailly-en-Bière
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Millet témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Magvető (1850)
Kalászszedők (1857)
Angelus (1859)

Életpályája

szerkesztés

Normandiai parasztcsaládból származott. Tehetsége lassan bontakozott ki, hosszas útkeresés jellemezte. Cherbourgban egy Lucine-Théophile Langlois nevű Antoine-Jean Gros-tanítványnál tanult 1837-ben. Később egy rövid ideig Paul Delaroche[15]-nál tanult Párizsban. Sokáig műkereskedőknek festett képeket Jean-Antoine Watteau és François Boucher stílusában, holott a Louvre-ban Nicolas Poussin alkotásaiért lelkesedett. A párizsi Salonban 1840-ben állított ki egy portrét, s még később is kísérletezett.[16] 1849-től a barbizoni festői csoportosuláshoz csatlakozott. Különösen Daumier volt rá hatással, s jó barátja volt a barbizoni iskola vezető mestere Théodore Rousseau. Rousseau és Millet egymás melletti házban laktak, Rousseau jobb anyagi helyzetben volt, s olykor kisegítette festőbarátját. Millet, a földműves fia Barbizonban is mint paraszt élt, kék blúzban, szalmakalappal, facipőben járt. Millet Barbizonban megtalálta saját hangját, s termékeny alkotónak bizonyult, de a siker csak közvetlenül halála után érte el. Angelus c. festményét ő még csak 2500 frankért tudta eladni, de egy 1889-es árverésen már 800 000 frankot adott érte egy gyűjtő, Chauchard, aki azt gyűjteményével együtt a Louvre-nak hagyományozta.

Munkássága

szerkesztés

Az 1848-as forradalmak Millet figyelmét a dolgozó, küszködő parasztokra összpontosítja, akiknek nehéz, egyhangú életét örökíti meg képei hosszú sorában. Három legismertebb képe a Kalászszedők, a Magvető és az Angelus című. Mindhárom kép szereplői elnehezült, munkába tört, szomorú, lehajtott fejű, alázatos emberek. Ugyanekkor a magvető és a kalászszedő asszonyok természetes, megszokott munkamozdulatai, s az Angelus két alakjának együttes imádsága az étkezés megkezdése előtt az emberi méltóságot is sugározzák. Millet alakjainak plasztikus ábrázolásával, néha szoborszerű megjelenítésével és a fényhatásokkal tudta szereplőit felmagasztosítani. Angelus mindkét alakját elölről világítja meg a fény. 1935-ben Millet Angelus című képét Salvador Dalí szürrealista módon dolgozta fel.

Millet számára a tájban mindig az ember a legfontosabb, festményeinek tárgya leggyakrabban a paraszti munka. A dolgok vidám oldalát nem látja, csak a csönd és a némaság, a kevés szavúság ragadja meg. Azt mondja, hogy a legvidámabb, amit ismer az a csönd és a némaság, amelyet annyira élvez az ember az erdőben és a megművelt földeken. Igen, tehát az emberek által teremtett civilizált környezet szépségére is felhívja a figyelmet, s bizony mindez sok fáradságos munka eredménye, keményen meg kell érte küzdeni, innen van talán Millet szereplőinek pesszimizmusa. Kortársa, Charles Baudelaire élesen kritizálta Millet pesszimizmusát, többek közt ezt mondta Millet szereplőiről: „Parasztfiguráinál úgy fitogtatja sötét és elvadult pesszimizmusát, hogy az ember már dühbe gurul. Mintha azt mondanák: mi vagyunk a világ számkivetettjei, mi vagyunk az egyedüliek, akik munkánk révén hasznot hajtunk.”[17]

Millet a relatíve autentikus kritikák hatására sem hátrál meg, tudatosan nem megy vissza szalonfestőnek, kitart saját útkeresése mellett éppen úgy, mint művésztársai ott barbizoni csoportban. Csak a saját maga által érzékelt világot ábrázolja, a természet és az ember mindig összekapcsolódik festészetében, ezt mondja erről festőtársainak:

„Amikor valamit le akartok festeni, legyen az akár ház, akár erdő, mező, az ég vagy a tenger, akkor gondoljatok arra, aki benne lakik, vagy aki nézi. Megszólal majd bennetek egy hang, amely a családjáról, az elfoglaltságairól, a munkájáról fog beszélni, és elvezet benneteket az emberiséghez. Tájképet festve az emberre fogtok gondolni, az embert festve pedig az őt körülvevő tájra.”[18]

A barbizoni tájképfestők közt Millet volt az emberfestő, de ő is festett természetesen tájképeket is az ő sajátosan realista szellemében. Millet és a többi barbizoni nagy hatással volt a kortársakra, a modern festészeti irányzatok kibontakozására, az ő példájukon felbuzdulva utazott Franciaországba festeni a magyar Paál László. Munkácsy Mihály is szívesen festett Barbizonban, bár nem tartozott a barbizoniak közé.

Millet a francia paraszti társadalom egyedi megörökítésének nagy mestere, nagyra becsülték mind a francia, mind az egész művelt világ tudós- és művész egyéniségei, a posztimpresszionista párizsi festő, Vincent van Gogh lelkesedett érte. Millet festészete segített neki megérteni a francia vidéket, amelyet mindketten annyira szerettek, s olyan szorgalmasan megörökítettek az utókor számára, hiszen a hagyományos paraszti társadalmat látták ők még, miközben a városok iparosodtak és duzzadtak, s előtérbe került a polgári életforma. Közvetlenül a mezőgazdasági munkafolyamatokat igazából majd csak a 20. században alakítja át a gépesítés, de akkor sem egy csapásra, csak lassan, fokozatosan, a XX. század utolsó évtizedeire lett teljesen általános a parasztgazdaságok gépesítése, s fogyatkozott meg számottevő mértékben a földeken dolgozók száma.

Kevésbé ismert Millet portréfestészete. Modelljei saját családjának tagjaiból kerültek ki, ők Cherburg kispolgárai. Őszinteségük, egyszerűségük egyedülálló a korszak portréi közt.[19] Közismert, hogy csak a gazdagabb emberek tudták elkészíttetni portréikat híres festőkkel, s bizony a festők (anyagi okok miatt is) bőségesen vállaltak portréfestést.

Stílusa

szerkesztés

Koloritja visszafogott, alakjai szoborszerűen plasztikusok, ezáltal válnak parasztjai szinte mitikus alakokká, akik ugyanakkor nem kiemelkednek egymás közül és a természetből, hanem egybeolvadnak a természettel.

Ismertebb műveiből

szerkesztés
 
Tavasz, 1868-1873
  • Armand Ono portréja, férfi pipával (Portrait d'Armand Ono, l’homme à la pipe, 1843) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Pauline Ono, a művész felesége (Portrait de Pauline Ono, femme de l’artiste, 1843) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Fekvő akt (Femme nue couchée, 1845) Musée d’Orsay, Párizs
  • A Castel Vendon szikla (Le rocher du Castel Vendon, 1848) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Kubikusok (Les deux bêcheurs) Museum of Fine Arts, Boston
  • Pelyvarázó (Un vanneur, 1848) Musée d’Orsay, Párizs
  • Magvető (Le semeur, 1850-51) Museum of Fine Arts, Boston
  • Indulás a munkába (Le départ pour le travail, 1851) magángyűjtemény
  • Parasztasszony a kemencénél (Paysanne enfournant son pain, 1855) Museum Kröller-Müller, Otterlo
  • Kalászszedők (Les glaneuses, 1857) Musée d’Orsay, Párizs
  • Anyai gondoskodás (La précaution maternelle, c. 1857) Szépművészeti Múzeum, Grafikai Gyűjtemény, Budapest
  • Anyai gondoskodás (La précaution maternelle, 1857) Musée d’Orsay, Párizs
  • Angelus (L’Angélus, 1857-59) Musée d’Orsay, Párizs
  • Krumpliültetők (Les planteurs de pommes de terre, 1861-62) Museum of Fine Arts, Boston
  • Pásztorlány nyájjal (Bergère avec son troupeau, 1863) Musée d’Orsay, Párizs
  • Delelés (La Méridienne, 1866) Museum of Fine Arts, Boston
  • Tavasz (Le Printemps, 1868-1873) Musée d’Orsay, Párizs
  • A sziklafal Gréville-nél (Les falaises de Gréville, 1871-72) Albright-Knox Art Gallery, Buffalo
  • A gréville-i templom, Normandia (L’église de Gréville, 1871-74) Musée d’Orsay, Párizs
  • Margarétacsokor (Le bouquet de marguerites, 1871-74) Musée du Louvre, Párizs

Galéria

szerkesztés
  •  
    Férfi pipával, Armand Ono portréja, 1843
  •  
    Fekvő akt, 1845
  •  
    Pelyvarázó, 1848
  •  
    Parasztasszony a kemencénél, 1854
  •  
    Anyai gondoskodás, c. 1857
  •  
    Anyai gondoskodás, 1857
  •  
    Pásztorlány nyájjal, 1863
  •  
    A gréville-i templom, Normandia, 1871-74
  •  
    Margarétacsokor, 1871-74

Epilógus

szerkesztés

Utaltunk már arra, hogy Salvador Dalí szürrealista stílusban megfestette Millet Angelusát, munkáinak utóélete és nagy sikere már halála után közvetlenül megkezdődött, nagy hatással volt Millet mind a francia, mind a német naturalistákra, s majd az impresszionistákra is. Millet 1866-ban festett Delelés (=La méridienne ;=Noonday Rest) c. művét Millet nyomán megrajzolta már 1875-ben John Singer Sargen, majd megfestette 1890-ben impresszionista/és vagy expresszionista stílusban Vincent van Gogh.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Jean-François (1814-1875) Millet (holland nyelven)
  3. ↑ a b Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Departmental archives of Manche
  6. ↑ http://www.greville-hague.fr/, 2017. október 31.
  7. ↑ http://www.archives-manche.fr/ark:/57115/a011288085769oPJX1W/71ab0a7c6f
  8. ↑ a b BnF-források (francia nyelven)
  9. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven)
  10. ↑ ISFDB (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  11. ↑ https://archive.org/stream/jeanfranoismil00adyjuoft/jeanfranoismil00adyjuoft_djvu.txt
  12. ↑ KulturNav (angol, bokmål norvég, svéd, finn, dán és észt nyelven), 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 27.)
  13. ↑ inferred from timeline of events
  14. ↑ Palais des beaux-arts Lille, Catalogue des expositions "Jean-François Millet", & "Millet USA", 2017 ISBN 9782711870455
  15. ↑ Delaroche is Gros-tanítvány volt egy ideig.
  16. ↑ Áldozat Oánnak ; Oedipus ; Babyloni zsidók c. képeivel.
  17. ↑ A rokokótól 1900-ig i. m. 189. o.
  18. ↑ A rokokótól 1900-ig. i. m. 189-190. o.
  19. ↑ A rokokótól 1900-ig i. m. 190. o.

Források

szerkesztés
  • Művészeti lexikon /szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor, 1926. Millet szócikkét ld. 504. o.
  • Művészeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.
  • Encyclopédie alphabétique Larousse-Omnis. Paris : Libraire Larousse, 1977. Millet szócikkét ld. 1225. o. ISBN 2-03-020125-1
  • A művészet története. (Historia del’arte. Magy. vált. főszerk. Aradi Nóra. 8.) [köt.] A rokokótól 1900-ig. ([Közrem.] Gellér Katalin). Budapest : Corvina, 1989. 300 o. ISBN 963-13-2815-5 Millet ld. 189-190., 192-193. o.
  • Millet, André Fermigier, 1979, SKIRA, Genf

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wiki.x.io/w/index.php?title=Jean-François_Millet&oldid=26129852”