Kádár Miklós
Kádár Miklós (Budapest, 1904. november 15. – Budapest, 1971. szeptember 27.)[4][5][6] jogász, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1952).
Kádár Miklós | |
Született | 1904. november 15.[1] Budapest |
Elhunyt | 1971. szeptember 27. (66 évesen)[1] Budapest XII. kerülete |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Váradi Sarolta (h. 1930–1971) |
Szülei | Kádár Jakab Neumann Mária |
Foglalkozása | ügyvéd |
Tisztsége | egyetemi tanár |
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem ( – 1920-as évek) |
Sírhelye | Farkasréti temető (11/1-1-203)[2][3] |
Élete
szerkesztésKádár (1891-ig Kohn) Jakab kereskedő és Neumann Mária gyermekeként született izraelita családban.[7] A Budapesti Tudományegyetemen szerzett oklevelet. Ezután ügyvédként dolgozott. 1938-ban kikeresztelkedett a római katolikus vallásra.[8] A második világháború alatt az antifasiszta ellenállás tagja volt. 1945 után kiemelkedő szerepet játszott a népi igazságszolgáltatás kiépítésében. Az Országos Ügyvédi Tanács elnöke volt, majd 1946 és 1949 között a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára. Ezt követően az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a büntetőjogi tanszék tanszékvezető tanára lett, illetve 1971-ben bekövetkezett haláláig a Jogtudományi Közlöny felelős szerkesztője. A büntetőjogtudomány nemzetközi tekintélyű tudósa, a fiatal jogásznemzedék nevelője volt. A szocialista országok büntetőjogászai között ő volt az első, akt beválasztottak a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (Association Internationale du Droit Pénal, AIDP) tagjai közé és később a szervezett alelnöke lett haláláig. Tagja volt a Szakszervezetek Országos Tanácsának.
Felesége Váradi Sarolta volt, akit 1930. január 11-én Budapesten vett nőül.[8] Lánya dr. Kádár Anna.
A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.[5]
Főbb művei
szerkesztés- A szovjet büntetőjogról (Budapest, 1951)
- Magyar büntetőjog. Általános rész (egyetemi tankönyv, Budapest, 1952)
- A büntetőjog általános tanai (Kálmán Györggyel, Budapest, 1966)
Díjai, elismerései
szerkesztés- Munka Érdemrend (1960)
- Munka Érdemrend arany fokozata (1969)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Kádár Miklós, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07208.htm
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 2568/1971. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. november 24.)
- ↑ a b Gyászjelentése (1971). (Hozzáférés: 2020. november 24.)
- ↑ „Elhunyt Kádár Miklós”, Magyar Nemzet, 1971. szeptember 28., 3. oldal (Hozzáférés: 2020. november 24.) (magyar nyelvű)
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 242/1903. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. november 24.)
- ↑ a b Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 15/1930. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. november 24.)
Források
szerkesztés- Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3
- Révai új lexikona XI. (Kad–Kla). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2002. ISBN 963-927-294-9
- A magyar jogtudományban vált halhatatlanná... (1971. október 4.) Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 13. évfolyam, 12. szám