Kákay-Szabó György
Kákay Szabó György (Tenke, 1903. január 31. – Budapest, 1964. január 26.) festőművész, grafikus, szobrász, 1934 és 1964 között a Szépművészeti Múzeum restaurátora.
| Kákay-Szabó György | |
| Született | 1903. január 31.[1] Tenke[2] |
| Elhunyt | 1964. január 26. (60 évesen)[1] Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | |
| Sírhelye | Farkasréti temető (21/3-1-20)[3][4] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Római Iskola egyik legképzettebb technikájú festőművésze. Jellegzetes neoklasszikus kompozíciói és realisztikus arcképei nagy elismerést és feltűnést keltettek a legnagyobb nemzetközi és hazai tárlatokon, amelyeken számos díjat nyert 1926-tól 1962-ig. Sokoldalú munkásságát eddig ismert 131 festménye, 137 grafikája és 11 szobra őrzi.
1934. július 1-jén a Szépművészeti Múzeum főrestaurátorává nevezték ki, és ennek folyományaként számos világhírű műalkotás konzerválását és helyreállítását végezte kitűnő szaktudással, finom ízléssel és világviszonylatban is egyedülálló művészi érzékenységgel. Magyarországon az elsők között alkalmazta a képek röntgenes vizsgálatát és mikroszkóp alatt történő restaurálását.[5] Ezek segítségével Kákay Szabó György számos átfestett kép felső rétege alól nagy értékű ritkaságokat hozott napvilágra. Az ezután végzett konzerválási és restaurálási munkák megfeleltek a kor legmodernebb, európai viszonylatban formálódó módszertanának.
Tanulóévek
szerkesztésA művész 1903. január 31-én látta meg a napvilágot Tenkén, az akkori Bihar megyében a kákai Szabó család harmadik fiaként. Fiatalkorától kezdve érdeklődött a rajzolás, festés iránt, és családja ebben a tevékenységében kitartóan támogatta. Tanulmányait Lőcsén kezdte, majd Nagyszalontán folytatta, mígnem 1920-ban, 17 évesen felvételt nyert a budapesti Országos Királyi Iparművészeti Iskolára (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem).[6] Ekkor még határozottan a grafika és a sokszorosító grafika érdekelte, mesterei Haranghy Jenő és Helbing Ferenc voltak. A hároméves képzés bővelkedett a sokszorosító grafikai pályázatokban: Kákay-Szabó György részt vett a Janina Cigarettapapír Részvény-Társaság plakátpályázatán, ahol díjazásban is részesült, illetve megnyerte a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének jelvénypályázatát.
Miután a művész kézhez kapta végbizonyítványát, az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára (ma: Magyar Képzőművészeti Egyetem) iratkozott be, ahol Glatz Oszkár lett a mestere.[7] A kétéves általános tanfolyam után a fiatal művész végül a festészet felé fordult, és a festő szaktanfolyamra jelentkezett, ám munkásságában a későbbiek folyamán is kimutatható a grafika iránti mély alázat és elkötelezettség. A képzőművészeti főiskolán töltött hat év alatt Kákay Szabó György a nyarak jelentős részét Mohácson, a mohácsi művésztelepen töltötte, ahol mestere és diáktársai körében fejleszthette tovább technikai tudását.[8] A főiskolai évek csúcspontjának tekinthető esemény a Csernoch-díjpályázat elnyerése volt 1926 októberében a Nemzeti Szalon Egyházművészeti kiállításán.[9]
Tanulmányi utak
szerkesztésKákay Szabó György egyetemi tanulmányai alatt, 1926 decemberében öt hónapos párizsi tanulmányútra indult, ahová - többek között - vele tartott hőn szeretett barátja, Barcsay Jenő is.[10] Párizs a fiatal Kákay számára nem a tivornya és a hagyományok kifordításának városa volt, sokkal inkább a nagy művészet fellegvára, amely a Louvre-ban akkumulálódott. Ideje nagy részét a képtárban töltötte, ahol kora reneszánsz nagymesterek műveit másolta. Ekkor ébredt fel benne a vágy, hogy hivatásszerűen is már meglévő műalkotásokkal foglalkozzon, és innentől kezdve következetesen igyekezett kitanulni a restaurátori szakma csínját-bínját.
Ezt elősegítendő a Párizs utáni következő tavasszal Kákay Bécsbe utazott, ahol Hahn János és Hahn Imre műhelyében dolgozott képrestaurátorként.
Friss diplomával a zsebében az 1929/30-as évre elnyerte a római Collegium Hungaricum (ma: Római Magyar Akadémia) festői ösztöndíját, amelyre Gerevich Tibor, az intézet akkori igazgatója egy Párizsban készült festménymásolata (a Stiglices Madonna Pseudo-Pier Francesco Fiorentino után) alapján tartotta alkalmasnak. Ezt az évet a festő az önálló alkotásnak szentelte, de Róma művészeti örökségének tanulmányozásával mindeközben tudatosan készült a restaurátori pályára.
A következő évben újfent elnyerte a római Collegium Hungaricum ösztöndíját, azonban Róma helyett Milánó felé vette az irányt, ahol Mauro Pellicioli felügyelete alatt sajátította el a legmodernebb olasz képkonzervátori és -restaurálási eljárásokat. Az 1931/32-es év a berlini Collegium Hungaricumban telt, ahonnan a festő a közelben lévő Kaiser Friedrich Museumba járt át Helmut Ruhemann műhelyébe - itt ismerkedett meg a festmények röntgenezésének technikájával. Utolsó nagyobb tanulmányútja az 1932/33-as évben Bécsbe vezetett (vissza), ahol Sebastian Isepptől tanult a Kunsthistorisches Museumban.
A Római iskola
szerkesztésA művészcsoportosulás, amelyet ma Római iskola néven ismerünk, 1929 elején kezdett el szerveződni Rómában a Collegium Hungaricum falai között. Kákay Szabó György a második évfolyam ösztöndíjasaként került Olaszországba, ahol a művészeket ekkor már újonnan kialakított épületbelsővel és frissen felújított műtermekkel várta a Palazzo Falconieri épülete.[11]
A körülmények és az inspiratív közeg kedvező feltételeket nyújtottak az alkotáshoz, és Kákay ebben az időszakban alkotta legjelentősebb festményeit: a Laurát, a Leányfejet és a Signorelli kisasszonyt. Műveire a kora reneszánsz festészet, a kortárs olasz festészet (a Novecento művészcsoport tagjai) és az Európában ekkoriban tért hódító új tárgyiasság egyaránt hatottak.[12]
Kákay festői stílusa sajátosan rajzos, már-már vonalkázós, kevéssé monumentális; technikája messzemenően részletező és aprólékos volt.[13] A portré műfaja foglalkoztatta leginkább, legsikerültebb művei egyértelműen ebbe a csoportba sorolhatóak. A Rómában felvett festészeti irányelv Milánóban és többé-kevésbé Berlinben is folytatódott, azonban itt kétségtelenül bizonyítható az új tárgyiasság (Neue Sachlichkeit) fokozottabb befolyása (berlini Önarckép).[14]
A művész a későbbiekben sem vesztette el a kapcsolatot a Római iskola szervezetével és annak szellemi vezérével, Gerevich Tiborral, és ahogy részt vett a "római magyar művészek" 1931-es bemutatkozó kiállításán, úgy az 1936-os Újabb Római Magyar Művészek Kiállításán is, illetve 1930 és 1940 között visszatérő szereplője volt a Gerevich által kormánybiztosként felügyelt Velencei biennáléknak.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07232.htm, Kákay Szabó György, 2017. október 9.
- ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. április 25., PIM60146
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Amplius Vetusta Servare - Európai Restaurátorok történeti Adattára. Associazione Giovanni Secco Suardo, il prato. (2006)
- ↑ Az Országos Királyi Iparművészeti Iskola Anyakönyve 1920/1921.
- ↑ Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendékeinek származási, minősítési lapja az 1923/1924. tanév I. feléről.
- ↑ Az 1920-as és 1930-as évek egyetemi művésztelepeiről lásd: Kopócsy Anna (szerk.): Reformok évtizede. Képzőművészeti Főiskola 1920-1932. Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem alapításának 140. évfordulójára. Budapest. Magyar Képzőművészeti Egyetem. 2013.
- ↑ Egyházművészeti kiállítás 1926.: rendezi az Országos Katholikus Szövetség a Nemzeti Szalon helyiségeiben. Budapest. Nemzeti Szalon. 1926.
- ↑ Ezt a Barcsay Jenőről készített portré és visszaemlékezések bizonyítják.
- ↑ Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest. Népszabadság Zrt. 2006.
- ↑ Kontha Sándor (szerk.): Magyar művészet 1919-1945. Budapest. Akadémiai Kiadó és Nyomda, Magyar Tudományos Akadémia, Művészettörténeti Kutató Csoport. 1985.
- ↑ Pap Eszter: Kákay-Szabó György festői életműve. PPKE BTK Művészettörténeti Intézet - szakdolgozat, 2015
- ↑ Pap Eszter: Kákay-Szabó György festői életműve. PPKE BTK Művészettörténeti Intézet - szakdolgozat, 2015.
