Galénosz
Görögösen Galénosz (ógörögül: Κλαύδιος Γαληνός, latinul: Aelius Galenus vagy Claudius Galenus), (Pergamon, 129 szeptembere – Róma, 216 körül): görög származású római orvos, filozófus. (Neve a „nyugodt”-at jelentő „γαληνός” görög szóból származik.[1]). Szülőhelyéről Pergamoni Galénosznak is nevezték.[2][3][4] Az antikvitás legismertebb és legképzettebb orvosa volt, nagyban hozzájárult egy sor orvosi tudományág kialakulásához, fejlődéséhez, mint az anatómia,[5] fiziológia, patológia,[6] farmakológia,[7] neurológia, valamint a filozófiának és a logikának is kiemelkedő tudósa volt.[8]
Galénosz | |
Pierre Roche Vigneron litográfiája. (1865 körül) | |
Életrajzi adatok | |
Született | 129 szeptembere Pergamon |
Elhunyt | 216? (86 évesen) Róma |
Ismeretes mint | történetíró |
Szülei | Nikón |
Pályafutása | |
Szakterület | orvostudomány |
A Wikimédia Commons tartalmaz Galénosz témájú médiaállományokat. |
Életpályája
szerkesztésGalénosz apja, Aelius Nicon egy gazdag római patrícius, építész volt, nagy tudományos érdeklődéssel sokféle téma, így a filozófia, matematika, logika, asztronómia, mezőgazdaság és irodalom iránt egyaránt. Pergamon ebben az időben jelentős kulturális központ volt, az alexandriai után a legnagyobb könyvtárral.[6][9]
Apja hagyományos karriert képzelt el számára, filozófiai és politikai tanulmányokkal. Fia így már 14 éves korában kapcsolatba került sztoikus filozófusokkal és Platón híveivel egyaránt. Galénosz visszaemlékezéseiben azonban beszámol arról, hogy 145 körül apja álmában megjelent Aszklépiosz, a gyógyítás istene és rávette őt arra, hogy fiát az orvosi pályára irányítsa. Aelius Nicon ezután minden lehetőséget biztosított fia számára, hogy a gyógyítás tudományával foglalkozzon. Galénosz 16 éves korától a helyi, Aszklépiosznak szentelt gyógyító intézményben folytatta tanulmányait, amely kórház, fürdő, szanatórium és templom is volt egyben, és ahol sok híres római polgár megfordult, például Aelius Aristides, a szónok.[4]
Apja halála után, 19 éves korától sokat utazott, amint azt Hippokratész tanácsolta[10] és tanulmányokat folytatott Szmirnában, Korinthoszban, Krétán, Kilikiában, Cipruson és végül az alexandriai nagy orvosi iskolában. Itt hozzájutott azokhoz a tanulmányokhoz is, amelyekben a foglyokon végzett élveboncolás eredményeit rögzítették.
157-ben, 28 éves korában visszatért Pergamonba, és Kisázsia legbefolyásosabb és leggazdagabb személyisége, a főpap szolgálatában a gladiátorai „sportorvosa” lett. Közülük sokat megmentett a haláltól, sebeiket orvosolva. Maga is sokat tanult az étkezés, a jó erőnlét, a higiénia és a megelőzés fontosságáról. Emellett folytatta elméleti tanulmányait is.[4][11][12][13]
Később Rómában telepedett le ahol, a korabeli társadalom vezető személyiségeinek orvosa lett, végül pedig több császár személyi orvosa volt.
Orvosi felfogását erősen befolyásolta a testnedvek akkor széles körben elfogadott elmélete (humorálpatológia, humor=latinul testnedv, patológia=kórtan), amelyet Hippokratész nyomán ő foglalt össze először, ebben különböző vérmérsékletűekre osztva az embereket.
Anatómiai tanulmányai, amelyek majmok és disznók boncolására alapultak, egészen 1543-ig kihívó nélkül maradtak, amikor is sor került az emberi boncolások első tudományos publikációira.[14][15] Fiziológiai tanításai egészen 1628-ig elfogadottak maradtak, amikor William Harvey közzétette elméletét a vérkeringésről.[16][17] Az orvostanhallgatók egészen a 19. századig sok mindent Galénosz alapján tanultak.[18]
Galénosz magát filozófusnak is tekintette, amint azt megírta A legjobb orvos egyben filozófus is című művében.[19][20][21] Nagyon érdekelték a racionalizmus és az empirizmus között viták is az episztemológia elméletéről.[22] és saját, a közvetlen megfigyelésen alapuló módszere középutat képez e két elmélet szélsőségei között.[23] Irodalmi munkássága és a logika tudományát művelő írásai is jelentősek.
Halálának időpontjáról viták folynak, de kétségtelennek látszik, hogy megérte a 70 éves kort.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ γαληνός, Henry George Liddell, Robert Scott, A Greek-English Lexicon, on Perseus Digital Library
- ↑ "Life, death, and entertainment in the Roman Empire". David Stone Potter, D. J. Mattingly (1999). University of Michigan Press. p.63. ISBN 0-472-08568-9
- ↑ "Galen on bloodletting: a study of the origins, development, and validity of his opinions, with a translation of the three works". Peter Brain, Galen (1986). Cambridge University Press. p.1. ISBN 0-521-32085-2
- ↑ a b c Nutton, Vivian. 1973. "The Chronology of Galen's Early Career". Classical Quarterly 23:158-171.
- ↑ Galen on the affected parts
- ↑ a b Brock AJ. Introduction. Galen. On the Natural Faculties. Edinburgh 1916
- ↑ Galen on pharmacology
- ↑ Galen on the brain
- ↑ Metzger BM. New Testament Studies: Philological, Versional, and Patristic. BRILL 1980 ISBN 9004061630, 9789004061637
- ↑ Hippocrates. Airs, Waters, and Places. Jones (ed.) 70-2. [2011. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
- ↑ Ustun C. Galen and his anatomic eponym: Vein of Galen. Clinical Anatomy Volume 17 Issue 6 454-457, 2004;
- ↑ Galen On Food and Diet. Grant M (trans.) Routledge 2000
- ↑ Gleason, M. Making Men: Sophists and Self-Presentation in Ancient Rome. Princeton 1995
- ↑ Andreas Vesalius. De humani corporis fabrica [archivált változat] (latin nyelven). Basel, Switzerland: Johannes Oporinus (1543). Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 7. [archiválás ideje: 2016. szeptember 1.]
- ↑ O'Malley, C., Andreas Vesalius of Brussels, 1514-1564, Berkeley: University of California Press
- ↑ William Harvey. Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis in Animalibus (latin nyelven). Frankfurt am Main, Germany: Sumptibus Guilielmi Fitzeri, 72. o. (1628). Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 7.
- ↑ Furley, D, and J. Wilkie, 1984, Galen On Respiration and the Arteries, Princeton University Press, and Bylebyl, J (ed), 1979, William Harvey and His Age, Baltimore: Johns Hopkins University Press
- ↑ Frampton, M., 2008, Embodiments of Will: Anatomical and Physiological Theories of Voluntary Animal Motion from Greek Antiquity to the Latin Middle Ages, 400 B.C.–A.D. 1300, Saarbrücken: VDM Verlag. pp. 180 - 323
- ↑ Claudii Galeni Pergameni.szerk.: Odysseas Hatzopoulos: “That the best physician is also a philosopher” with an Modern Greek Translation. Athens, Greece: Odysseas Hatzopoulos & Company: Kaktos Editions (1992)
- ↑ Theodore J. Drizis (2008. november 23.). „Medical ethics in a writing of Galen”. Acta Med Hist Adriat 6 (2), 333–336. o. DOI:hrcak.srce.hr:41243. PMID 20102254. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)
- ↑ Brian, P., 1979, "Galen on the ideal of the physician", South Africa Medical Journal, 52: 936-938
- ↑ Frede, M. and R. Walzer, 1985, Three Treatises on the Nature of Science, Indianapolis: Hacket.
- ↑ De Lacy, P., 1972, "Galen's Platonism", American Journal of Philosophy, pp. 27-39, Cosans, C., 1997, “Galen’s Critique of Rationalist and Empiricist Anatomy”, Journal of the History of Biology, 30: 35-54, and Cosans, C., 1998, “The Experimental Foundations of Galen’s Teleology”, Studies in History and Philosophy of Science, 29: 63-80.
Irodalom
szerkesztés- Világirodalmi lexikon III. (F–Groc). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1975. 414. o.
- Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
- Kolostori gyógyászat. Dr. Johannes Gottfried Mayer-Dr. med. Bernhard Uehleke-Pater Kilian Saum. Magyar Könyvklub. Budapest, 2004. ISBN 963-549-066-6
További információk
szerkesztés- Orvostörténelem
- Klaudios Galenos, az ókori görög orvosi tudomány legkiválóbb képviselője. Írta és a Magyar orvosok és természetvizsgálóknak 1899. évi szabadkai vándorgyűlésén előadta Tihanyi Mór; Pesti Lloyd-Társulat, Budapest, 1899
- Hoffmann Zsuzsanna–T. Horváth Ágnes: Antik medicina és farmakológia; JATEPress, Szeged, 2019