Hússzínű vadgesztenye
A hússzínű vadgesztenye (Aesculus × carnea) a közönséges vadgesztenye (A. hippocastanum) és az Észak-Amerikában honos vörös vadgesztenye (A. pavia) hibridje. Pirosvirágú, pirosló vagy korcs vadgesztenye néven is ismert.
 | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
| Aesculus × carnea Hayne | ||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Hússzínű vadgesztenye témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Hússzínű vadgesztenye témájú médiaállományokat és Hússzínű vadgesztenye témájú kategóriát. |
Pontos eredete nem ismert, valószínűleg parkban történő véletlen kereszteződés során jött létre Németországban, 1820 előtt. 10–15 m-es magasságot ér el. Főbb jellemzőiben a szülőfajok közti átmenetet mutatja, húspiros virágai és sötétzöld levelei azonban egyértelműen az Ae. pavia-ra utalnak. Parkok, díszkertek, fasorok, arborétumok díszfája. Ismertebb fajtái: 'Briotii', egy sötét rózsaszín virágú, kis termetű fa, melyet 1858-ban Pierre Louis Briot, a trianon-versailles-i kastély botanikusának emlékére neveztek el; 'O’Neil', az előbbinél nagyobb (25–30 cm magas), élénkebb színű virágok alkotta virággyertyákkal; a tűzelhalásnak, levélfoltosságnak ellenálló 'Fort McNair', sötét rózsaszín virágokkal, melyeknek sárga „torka” van (nevét kiválasztásának helyéről kapta); 'Plantierensis', melynek élénk rózsaszín, sárga torkú virágai vannak, és nem hoz termést, ami megkönnyíti a vele való bánást.[1]
A hibrid helyett a közönséges vadgesztenyére oltott hússzínű vadgesztenye is előfordul, melynek növekedése eltér a hibridétől. Az ilyen fa igen látványos, mert tavaszi virágzáskor kétféle (fehér és piros) színben pompázik.
Megjelenése
szerkesztésA hússzínű vadgesztenye a közönséges vadgesztenyénél kisebb (15 méternél ritkán magasabb), törékenyebb termetű lombhullató fa. Kevésbé magasra törő koronája sűrűn ágas, szabályos, gömbös alakú. Törzse egyenes, a koronáig jól követhető. Egyenesen felfelé törő ágai a korona alsó részében vízszintesek vagy lefelé hajlók, gyakran elágaznak. A fiatal fa finom csíkozású, barnásszürke kérge később barnásvörösre színeződik, a közönséges vadgesztenyénél is megtalálható nagy dudorokkal. Hajtásai a közönséges vadgesztenye barnásvörös hajtásaitól eltérően világosabb szürkészöldek vagy szürkés vörösek, világos paraszemölcsökkel, nagy levélripacsokkal. A rügyek ugyancsak zöldesszürkék, 1,5–2 cm hosszúak, kb. 1 cm vastagok, nem ragacsosak. 5 levélkéből tenyeresen összetett levelei erős, akár 20 cm-nél hosszabb levélnyélen ülnek; a 8–15 cm hosszú, fogazott szélű levélkék alakja aránylag szabályos ovális (a levéllemez középen a legszélesebb, míg az Ae. hippocastanumnál a felső harmadban). A felül sötétzöld, fényes, bőrszerű, olykor ráncos vagy érdes levelek ősszel többnyire halványzölden elszáradva hullanak le (a barna lombszíneződés kevésbé jellemző, mint a közönséges vadgesztenyénél). A húspiros vagy rózsaszín virágok sűrűn, magas, felálló bugában (gyertyában) nyílnak, április–május folyamán; szirmaik széle pelyhes-mirigyes, rajtuk sárga vagy piros nektárvonallal – a közönséges vadgesztenyéhez hasonlóan a sárga folt azt jelzi, hogy a virágban van nektár, míg a vörös folt annak elapadására utal. Az alig vagy egyáltalán nem tüskés, zöldes színű toktermésben 1–3 világosbarna, sima mag (gesztenye) található, mely kisebb, mint a közönséges vadgesztenye magja.
Képek
szerkesztés-
Virágzó hússzínű vadgesztenye -
Hússzínű vadgesztenye virágzata közelről -
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Roth, Susan A.. Taylor's guide to trees. Boston, MA: Houghton Mifflin Harcourt, 408. o. (2001. november 25.). ISBN 9780618068890
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben az Aesculus × carnea című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Bruno P. Kremer: Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában. Ford. Dani Tivadar, illusztrálta Hans Held. Budapest: M-Érték Kiadó Kft. 2006. = Természetkalauz, ISBN 963 7304 80 0 ISSN 1219-3178
