Lávalámpa

A lávalámpa a hő hatására eltérő mértékben táguló anyagok sűrűségváltozását kihasználó illusztrációs, illetve dekorációs eszköz, amelyben az olvadt viaszbuborékok véletlenszerű leszakadása és áramlása a lávafolyam optikai illúzióját kelti. Sokféle színváltozatban, méretben és alakban készítik. A névben szereplő „lámpa” szó ellenére világításra nem használatos.

Lávalámpa

Története

Lávalámpa működés közben, miután elérte az ideális üzemi hőmérsékletet

Az eredeti lávalámpát az angol Edward Craven Walker találta fel az 1960-as években. Találmányát „csillaglámpának” (Astrolight) nevezte el és egy 1965-ös hamburgi vásáron mutatta be, ahol Adolph Wertheimer vállalkozó lejegyezte, majd megvásárolta a termék jogát, és vállalkozásával Lava Lite néven kezdte el gyártani. Az 1990-es években Walker eladta a jogot Cressida Grangernek, akinek cége, a Mathmos továbbra is gyárt lávalámpákat és hasonló termékeket. Ma már többféle néven, több változatban forgalmazzák különböző cégek mint dekorációs lakberendezési terméket.

Részei

A lámpa a következő fő részekből áll:

• egy fém, fordított kúpszerű alapból, amelybe egy, a fényhatást és a hőközlést biztosító hagyományos izzót építenek,
• egy erre helyezett, fém kupakkal lezárt, kúp- vagy ahhoz hasonló alakú üveghengerből, amelybe – színtelen vagy színezett – átlátszó folyadékot (általában vizet), valamint szén-tetrakloriddal kevert viaszt töltenek, az aljára pedig egy hővezetést elősegítő tekercselt huzalt tesznek, illetve
• a tetejére helyezett – esztétikai megjelenést szolgáló – fém lezárókúpból.

Működése

Leszakadni készülő viaszbuborék egy lávalámpában

A lámpa működési elve a viasz és a hordozó folyadék eltérő expanzióját használja ki a különböző hőmérsékleteken. A megfelelő működéshez és az ideális sűrűség eléréséhez a viaszt szén-tetrakloriddal keverik. Melegítés hatására, egy bizonyos hőfok (~ 60 °C) elérésekor ezen elegynek enyhén kisebb lesz a sűrűsége a vízénél, azonban alacsonyabb hőmérsékleten nagyobb, szobahőmérsékleten pedig szilárd halmazállapotú. Mivel a viasz a vízben oldhatatlan, ezért egyben marad.

A helyes működéshez az üveghengerben olyan hőmérsékleti viszonyokat kell teremteni, hogy az alsó részén valamivel meghaladja, a felső részén pedig éppen, hogy alul maradjon e hőmérsékleti munkapontnak. Ez úgy érhető el, hogy az üveghengerrel alulról folyamatosan hőt közölnek, így hőáramlás útján a benne lévő megolvadt viaszból buborékok szakadnak le, és az üveghenger felső része felé kezdenek áramolni. Az üvegkúp csúcsához érkezve a hőközlő forrástól távolabb kerülnek, így sűrűségük az enyhe hőmérséklet-különbség hatására ismét nagyobb lesz, mint a hordozó közegé, aminek következtében a buborékok ismét leszállnak az üvegkúp aljára, ahol a hőközlés hatására a folyamat megismétlődik.

A lámpa működését a környezeti hőmérséklet befolyásolja: nyáron általában több és kisebb viaszbuborék keletkezik, télen pedig kevesebb és nagyobb. A viaszbuborékok keletkezése és áramlása teljesen véletlenszerű, matematikai függvényekkel nem írható le.

Hátrányai

• A megfelelő működéshez szükséges hőmérsékletet – normál körülmények között – kb. 1 óra alatt éri el.
• Működés közben az üzemi hőmérséklete 60 °C körüli, ezért felületének érintése égési sérüléseket okozhat.
• Nem megfelelő hőközlő forrás (pl. túl kis vagy túl nagy teljesítményű izzó) alkalmazása esetén a működése nem megfelelő.
• Ha túl sokáig hagyjuk bekapcsolva, túlforrósodik, és az összes viaszbuborék a tetején marad. Ilyenkor ki kell kapcsolni.

Veszélyei

Az amerikai Állítólag… című televíziós műsorban bebizonyították, hogy a lávalámpa tűzhelyen történő melegítésre felrobbanhat, ami akár végzetes sérüléseket is okozhat. A kísérlethez az ötletet egy kenti férfi esete adta, aki 2004-ben meghalt, miután a tűzhelyen melegített lávalámpája felrobbant, és az üvegszilánkok a mellkasába fúródtak. A szerencsétlenül járt férfi azért melegítette tűzhelyen a lávalámpát, hogy lerövidítse a bekapcsolástól az üzemi hőmérséklet eléréséig eltelt időt.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Lámpara de lava című spanyol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.