Lakner Zoltán (politológus)

(1975) magyar politológus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 13. 1 változtatás vár ellenőrzésre.

Lakner Zoltán (Budapest, 1975. augusztus 28. –) politológus, szociálpolitikus, újságíró.

Lakner Zoltán
Lakner Zoltán a Népszabadság bezárása miatti tüntetésen (2016. október 9.)
Lakner Zoltán a Népszabadság bezárása miatti tüntetésen (2016. október 9.)
Született1975. augusztus 28. (49 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
IskoláiMiskolci Egyetem
SablonWikidataSegítség

Tanulmányai, munkássága

szerkesztés

1998-ban politológusként végzett a Miskolci Egyetemen, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociálpolitikát tanult. 2003-ban lett az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpolitikai Tanszékének oktatója. 2001-től a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület elnökségi tagja. 2003–2010 között a Vision Politics elemzője volt.[1] Rendszeresen jelennek meg írásai a sajtóban, illetve vállal fellépéseket a televíziók vitaműsoraiban.

2016-tól a 168 Óra hetilap újságírója és főszerkesztő-helyettese. 2019 szeptemberében két társával, Tóth Ákossal (főszerkesztő) és Krajczár Gyulával együtt távozott a szerkesztőségből, a lap tulajdonosával kialakult ellentétek miatt.[2] 2020. május 28-án Jelen címmel új hetilapot alapítottak.[3]

Magánélete

szerkesztés

2014-ben a Budapest Pride alkalmából a nyilvánosság elé lépve nyíltan vállalta homoszexualitását.[4]

Főbb publikációi

szerkesztés

Magyarország 2009-2013 címmel. 2014-ben tanulmánya jelent meg a Magyar polip 2. című kötetben Szemek a láncban. Patrónus-kliens függőségi viszonyok a maffiaállamban címmel.

  • Utak és útvesztők. Az MSZP húsz éve; Napvilág, Bp., 2011 (20 év után)
  • Lakner Zoltán–Tóth Ákos: Rendszerválás. Magyarország, 2009-2013; Pesti Kalligram, Bp., 2013
  • Az igazságos kormányzás felé. A jövő baloldala, a baloldal jövője. Tanulmányok; szerk. Bíró-Nagy András, Lakner Zoltán; Napvilág, Bp., 2013
  • Négy fordulat. Baloldali útkeresés; Jelenkor, Pécs, 2014
  1. Polip2 437. o.
  2. Távozik a 168 Óra főszerkesztője és két helyettese (hu-HU nyelven). 24.hu, 2019. szeptember 10. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  3. László, Szily: Új nyomatott hetilapot indít Jelen címmel a 168 óra korábbi lapvezetése az egykori Népszabadság néhány ismert figurájával. 444, 2020. május 27. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  4. 444.hu

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés