Leninszk-Kuznyeckij
Leninszk-Kuznyeckij (oroszul: Ленинск-Кузнецкий) város Oroszország Kemerovói területén, a Leninszk-kuznyeckiji járás székhelye. Régi neve 1922-ig Kolcsugino.
Leninszk-Kuznyeckij (Ленинск-Кузнецкий) | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Oroszország | ||
Föderációs alany | Kemerovói terület | ||
Irányítószám | 652500 | ||
Körzethívószám | 38456 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 92 244 fő (2021) | ||
Földrajzi adatok | |||
Időzóna | UTC+7 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 54° 39′, k. h. 86° 10′54.650000°N 86.166667°EKoordináták: é. sz. 54° 39′, k. h. 86° 10′54.650000°N 86.166667°E | |||
Leninszk-Kuznyeckij weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Leninszk-Kuznyeckij témájú médiaállományokat. |
Népessége: 101 666 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[1]
Elhelyezkedése
szerkesztésA Kuznyecki-medence központi részén, Kemerovo területi székhelytől délre, az Inya (az Ob mellékfolyója) felső folyásának partján helyezkedik el. Vasútállomás a Jurga–Novokuznyeck vonalon. Autópálya köti össze a terület két nagyvárosával: észak felé Kemerovóval, dél felé Novokuznyeckkel.
Története, gazdasága
szerkesztésKolcsugino falu nevét egy 1760 körül kelt iratban említik először. A közelében található szénlelőhelyen 1883-ban kisebb bányát nyitottak. Jurgából, a transzszibériai vasútvonal állomásától idáig vasútvonal épült, melyen 1915-ben indult meg a forgalom. A települést 1922-ben Leninónak nevezték el. 1925-ben várossá nyilvánították, akkor kapta mai nevét, 1926-ban járási székhely lett. A második világháború idején több nagy gyár berendezését az európai országrészből ide evakuáltak, az iskolákat hadikórházzá alakították. 1950 után új bányákat nyitottak, főként a város déli részén, Poliszajevóban, mely 1989-ben kivált Leninszk-Kuznyeckből és önálló város lett.
A város a Kuznyecki-medence egyik nehézipari és szénbányászati központja. A szovjet időszakban változatos iparral rendelkezett. A régió egyik nagy bányagépgyártó vállalata, a Krasznij oktyabr ('vörös október') 1941-ben alakult. Ekkor evakuálták a harkovi gyár berendezéseit Leninszk-Kuznyeckijbe, és rögtön megszervezték a fegyvergyártást a front számára. A háború után az üzemet átállították bányagépek, bányászati berendezések gyártására. Az egykori nagyvállalat maradéka az 1990-es évek válságán egy német cég segítségével jutott túl, majd a 2000-es években kétszer is a megszűnés határára került.[2]
Az izzólámpagyártás alapjait a nyugati országrészből 1942-ben evakuált berendezésekkel teremtették meg a városban. 1943-tól katonai optikai eszközökhöz optikai üveget állítottak elő. A háborús évek után szervezték meg a gyárban a lámpagyártást. Az izzólámpák kibocsátását 1950-ben kezdték meg, később már világítótesteket is készítettek. A Szovjetunió felbomlását követő válságos helyzetben a gyár egy ideig még kitartott, de 2002-ben csődbe jutott és 2004-ben végleg bezárt.[3]
A városi textilkombinátot 1965-ben kezdték építeni, hogy a bányászcsaládok asszonyainak munkát biztosítsanak. 1972-ben adták át, fénykorában többezer dolgozója volt. A vállalat és a gyár 1993-ban gazdasági társasággá alakult, 2003-ban szintén megszűnt.[4][5]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ A 2010. évi népszámlálás adatai. Oroszország statisztikai hivatala. [2013. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 2.)
- ↑ «Красный Октябрь» переживает третье рождение (ksonline.ru, hozzáférés: 2020-11-27)
- ↑ Ленинск-Кузнецкий электроламповый завод (hozzáférés: 2020-11-26)
- ↑ Archivált másolat. [2020. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 2.)
- ↑ Открытое Акционерное Общество "Ленинск - Кузнецкий камвольно - суконный комбинат" (kuzbassarchives.ru, hozzáférés: 2020-11-25)
Források
szerkesztés- Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija. ISBN 5 85270 026 6 (1994)
- Ленинск-Кузнецкий Archiválva 2021. július 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (histrf.ru, hozzáférés: 2020-11-26)
- Ленинск-Кузнецкий (mojgorod.ru)